2018. február 19.

Magyar Ápolók Napja


2014 óta február 19-e, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulója a Magyar Ápolók Napja. A Fejér Megyei Szent György Kossuth Zsuzsanna szobrának megkoszorúzásával emlékezett meg a jeles napról.

Kossuth Lajos 1849-ben nevezte kis legkisebb húgát, Zsuzsannát a tábori kórházak főápolónőjének. Kossuth Zsuzsanna pár hónap leforgása alatt 72 tábori kórházat alapított és önkéntes nőket toborzott betegellátásra, de fontosnak tartotta a sérültek lelki állapotának gondozását is.



 

Az általa bevezetett betegápolási rendszer egész Európában egyedülálló volt. A vesztes háború után Kossuth Zsuzsanna először Belgiumban, majd az Amerikai Egyesült Államokban töltötte száműzetését, szegénységben, betegségben, 1854-ben bekövetkezett korai haláláig. Emlékének megőrzésére 1998-ban emlékdíjat alapítottak, a Magyar Országgyűlés 2014-ben február 19-ét – születésének napját – a Magyar Ápolók Napjának nyilvánította.



 

Kossuth Zsuzsanna születésének 200. évfordulójára tavaly állítottak szobrot a megyei kórház parkjában, ahol idén is koszorúzással tisztelegtek hazánk első főápolójának emléke előtt. A Magyar Ápolók Napjához kötődő fehérvári eseménysorozat február 20-án, kedden tudományos, szakmai emléküléssel folytatódik a Hotel Magyar Királyban, ahol ünnepélyes keretek között adják át az Év ápolója és az Év asszisztense díjakat.





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása