2018. május 11.

Kezdődik a Zombori út felújítása


A város egészének közlekedése szempontjából fontos út újul meg Székesfehérváron: május végén, június elején kezdődik a Zombori út teljes felújítása, a víziközművek cseréjével együtt. Az építkezés még ebben az évben be is fejeződik. Folytatódik a Szivárvány Óvoda felújítása is, idén a teljes csapadékvíz elvezetés épül ki az intézményben.



Tavaly három járdaszakasz épült meg, idén pedig négy készül el a Köfémen, ahol bővítették a közvilágítást is. A járdákat muszáj felújítani a városrészben, hiszen sok idős ember és sok, babakocsit toló fiatal család is lakik itt, nekik mindenképpen könnyebbséget jelenet majd, ha elkészül a beruházás.

 


 

A Zombori utca burkolata a víziközművekkel együtt újul meg. A felújítás során 731 méter hosszban kicserélik a 300 mm átmérőjű szennyvízcsatornát, az aknáival és a házi bekötésekkel együtt. A 800 milliméter átmérőjű csapadékcsatornát 78 méteren, a 600 milliméter átmérőjűt 516 méter hosszan, a tisztítóaknákkal és víznyelőaknákkal együtt cserélik. A csatornák építését követően az aszfalt kopóréteg is megépül, a megsüllyedt részeken teljes pályaszerkezeti kátyúzással. A Ráchegy felőli oldalon a járdaburkolat térkőből épül, a lakótelep felőli oldalon viszont - a fák gyökérzete miatt - nem bontják el a járdát, csak kiegyenlítést kap, valamint egységes kopóréteget.

 


 

A városrészt érintő másik jelentős beruházás, hogy felújítják a Szivárvány óvodát. Mintegy 55 millió forintos beruházással megoldódik az intézmény csapadékvíz elvezetése, ami jelenleg sok problémát okoz az óvodában.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”


„Könnyű elélni, csak kenyér legyen…”


Hatalmas összefogás a Vadmadárkórházért