2018. szeptember 3.

Elkezdődött a tanév


Ma reggel elkezdődött a 2018/2019-es tanév szerte az országban – így Székesfehérváron is. A tanévkezdés nem csak az iskolás gyerekek életében hoz változást a nyugalmas nyári hónapok után…

Több ezer diáknak csengettek be

Több, mint 24 ezer diák kezdte meg ma reggel a 2018/2019-es tanévet a teljes Székesfehérvári Tankerületben. Székesfehérváron 20 iskolában indult el a mindennapos nevelő-oktató munka, a városban 965 kisiskolás ül be először az iskolapadba.



 

Vigyázzunk a gyerekekre!

Szeptemberben az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál. A nyári vakáció után egyszerre, tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében. Még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ami csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket. Ezért szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra.



 

Nehézségek a közlekedésben

Minden évben komoly közlekedési káoszt okoznak az új tanév első napjai a nyugalmasabb nyári hétköznapok után. Hirtelen sokkal több az autó az utakon, ezért lassul a forgalom, torlódások alakulnak ki, mindenki siet és ideges. Igyekezzünk korábban elindulni, és próbáljunk higgadtak maradni a túlzsúfolt utakon, ellenkező esetben akár baleset is lehet a vége…





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása