2019. január 14.

Jótékonysági estéllyel indult a báli szezon Fehérváron


Az új esztendő második szombatján rendezte meg a város önkormányzata a Székesfehérvári Jótékonysági Estélyt. A város egyik legjelentősebb karitatív eseményének jegyárbevételéből, valamint a jótékonysági borárverésen, az Adventi Jótékonysági Futáson és a támogatók felajánlásából összegyűlt összeggel ezúttal a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Székesfehérvári Csoportját, valamint a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központot támogatják.

Az elmúlt évek hagyománya szerint idén is jótékonysági estéllyel kezdte Székesfehérvár a báli szezont. A rendezvény immár nyolc éve biztosít lehetőséget arra, hogy felhívja a figyelmet a mecenatúra fontosságára. 2019-ben a karitatív célú adományokkal a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Székesfehérvári Csoportját, valamint a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ munkáját támogatták.



 

A borárverésen megvásárolható volt az a vándorbor is, melyet a tavalyi évben a rendezvény egyik legnagyobb mecénása, Forgó Béla, az Alcoa-Köfém Kft. korábbi vezérigazgatója ajánlott fel árverésre. Forgó Béla elmondta, hogy az 1937-es, tehát 81 éves Tokaji Aszút - amely 30 éve volt a tulajdonában - azért ajánlotta fel árverésre, hogy hozzájáruljon az általa az elmúlt évtized egyik legjelentősebb közösségformáló eseményének tartott városi rendezvény sikeréhez. A vándor-aszú egy évig tartó tulajdonjogához ezentúl az estély vendégei 500.000 forintos kikiáltási áron juthatnak hozzá, mellyel a bál kedvezményezettjeit segítik.



 

A vacsorát követően a neves borász, Miklós Csabi irányításával Jótékonysági Borárverést tartottak, amelynek 4.283.000 forintos bevétele tovább növeli majd az idén támogatott szervezeteknek szánt támogatást.

 

(forrás: okkfehervar.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása