2019. január 15.

Vérfrissítés az Alba Fehérvárnál


Változásokról számolt be az Alba Fehérvár kosárlabda csapatának vezetősége: az együtteshez csatlakozott Carlos Cabezas spanyol világ- és Európa-bajnok kosárlabdázó, valamint Joan Cuadrat, aki a szakmai stábot erősíti a jövőben.



Az Alba Fehérvár csapata továbbra sem tett le arról, hogy a bajnokságban eddig gyengébben szereplő együttes a hagyományokhoz méltón teljesítsen.  Ennek érdekében, folyamatosan dolgoznak a keret frissítésén, ezúttal két új csapattagról számoltak be: a szakmai stábhoz csatlakozott Joan Cuadrat - aki a felnőttek mellett az utánpótlásban is dolgozni fog -, illetve Carlos Cabezas kosárlabdázó, akit fél évre igazoltak le. Az együttes azt várja a sportolótól, hogy igazi vezéregyéniség legyen, példát mutasson a fiatalabbaknak.


 

Az Alba új sztárja maga is köszöntötte a megjelenteket a tájékoztatón. Elmondta, hogy nagyon örült a megkeresésnek. Kellett pár nap gondolkozási idő számára, amíg a családjával, barátaival egyeztetett a döntésről. Nagyon hálás a lehetőségért és szeretne a csapat segítségére lenni, megtalálni, hogyan tud a leghatékonyabb lenni az Albában. 




Jesus Ramirez vezetőedző - akinek kulcsszerepe volt a 38 éves Cabezas leigazolásában - elmondta, több név is felmerült, de mindenképpen olyat kerestek, akinek motivációt jelent itt játszani, ezért esett végül a klasszis spanyolra a választás.
Simon Balázs ügyvezető szerint rutinjával és motiváltságával valódi vezéregyéniség lehet az Albában Cabezas, aki
spanyol bajnok és kupagyőztes, tíz Euroliga-szezont teljesítő játékos.

- Volt személyes tapasztalatom Carlos ellen játszani, 2004-ben a spanyol válogatottal találkoztunk, amikor az olimpiára készültek. Minden adott hozzá, hogy beilleszkedjen és vezér legyen az Albában. Egy kis idő után biztos fel fogja venni a ritmust és segítségünkre lesz – mondta el.

(Forrás: ÖKK)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása