2019. július 10.

Fesztiválok – Mi a teendő veszélyhelyzetben?


A katasztrófavédelem szakemberei nemcsak folyamatosan ellenőrzik a fesztiválok biztonságát, hanem már a tervezési szakaszban is részt vesznek, hogy a bulizók a lehető legnagyobb biztonságban szórakozhassanak. De hiába minden előkészület, a baj még így is megtörténhet: a résztvevőknek maguknak is érdemes betartaniuk pár alapszabályt a veszély elkerülése érdekében.



A legfontosabb, hogy a rendezvényre látogatók bajesetén a lehető leggyorsabban el tudják hagyni a helyszínt. A résztevők biztonsága érdekében a szervezők léptékhelyes alaprajzokat helyeznek el a fesztivál frekventáltabb helyein. Ezeken az ábrákon a tájékozódást rajzi elemek segítik, és jelölik a menekülési útvonalat is. A fesztiválra látogatóknak érdemes egy perce megállniuk és áttekinteniük a tájékoztató táblákat. Mindemellett a menekülő útvonalakat jól kivilágított, sötétben is látható táblák és kivetítők is jelzik, amelyek a rendezvény minden pontjáról még napnyugta után is láthatóak.



 

A fesztiválokon megfelelő létszámú és felkészített biztonsági személyzetet foglalkoztatnak, veszély esetén az ő utasításaikat kell követni. A katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a fesztiválok szervezői folyamatos kapcsolatban vannak. Ha az időjárás indokolttá teszi, akár le is állíthatják a rendezvényt.



 

Rossz időben a sátor sok esetben megfelelő menedék lehet, azonban figyelni kell arra, hogy ne olyan helyen állítsuk fel, ahol faágak eshetnek rá, vagy fák dőlhetnek ki, illetve minden esetben rögzítsük sátorvasakkal, cövekekkel. A mobiltelefonunk mindig legyen feltöltve és lehetőség szerint töltsünk le zseblámpafunkció alkalmazást. Az eső önmagában nem jelent veszélyt, az esernyő ugyanakkor nagy tömegben nyitott és csukott állapotban egyaránt balesetveszélyes lehet, ezért inkább esőkabátot és gumicsizmát vigyünk magunkkal.



 

Egy fesztiválon mindig a tömeg jelenti a legnagyobb veszélyt. Vihar, vagy bármilyen baj esetén nem szabad pánikba esni és másokon átgázolva menekülni, hanem a biztonsági személyzet utasításait kell követni. Ha egy mód van rá, ne haladjunk a tömeggel szemben, próbáljunk meg kiválni az embertengerből és a csoport szélén induljunk vissza. Ne feledkezzünk meg másokról sem, figyeljünk egymásra, így elkerülhetőek a balesetek.



 

Szintén fontos, hogy vihar idején senki ne meneküljön fa alá. Nem csak a villámcsapástól kell tartani, hanem attól is, hogy a szélben kidőlhet a fa, vagy ágak törhetnek le. A színpad közelébe sem tanácsos menekülni. A színpadokon ugyan van villámhárító, de erős szél estén balesetveszélyes lehet a felépített technika. A vihar mellett az erős napsütés, a meleg is veszélyes lehet, egy fesztiválon ráadásul kevés az árnyék, ezért legyen nálunk minden esetben naptej és sapka.




Végül, de nem utolsó sorban: a telefon nem csak arra jó, hogy fotózzunk és videózzunk vele. Ahelyett, hogy a közösségi oldalakon posztolunk, baj esetén segítsünk másokon és hívjunk segítséget a 112-es segélyhívó számon.



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Tömeghisztéria Salemben


Veszélyes a „mindenre jó” MMS


„Eleven kincse még a nyárnak…”