2019. október 8.

Megváltozott évszak, megváltozott közlekedési feltételek


Az ősz beköszöntével, az időjárási viszonyok átalakulásával együtt a közlekedési feltételek is módosulnak, amit nem árt észben tartanunk, amikor útnak indulunk. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerint az alábbi dolgokra érdemes odafigyelni.


Az útburkolat a nagy esőzések, a reggeli pára, az úttestre lehullott és átnedvesedett falevelek hatására csúszóssá válhat.

 


Esőzések alkalmával csökkenhet a látótávolság. A hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt az utakon vízátfolyások alakulhatnak ki, és sár is kerülhet az aszfaltra, ami balesetveszélyessé teheti az utakat. Javasolt ilyenkor a sebesség jelentős csökkentése.

 


A gyalogosok észlelése esős időben nehezebb, kijelölt gyalogos átkelőhelyek környékét körültekintően, a sebesség mérséklésével ajánlott megközelíteni.

 


Viharos szélben javasolt nagyobb követési távolságot tartani.  Kamionok, nagyobb járművek mellett való elhaladást követően hirtelen oldalszélre lehet számítani. A kormánykereket mindkét kézzel erősen tartva célszerű közlekedni.

 


Fontos a gumiabroncsok állapotának rendszeres felülvizsgálata, a futófelület kopottságának ellenőrzése a jó tapadás, ezáltal biztonságos autózás érdekében.

 


Ősszel a vadveszélyre is számítaniuk kell az járművezetőknek. Ezért főként hajnalban és alkonyat idején indokolt a fokozott óvatosság. Vad észlelésekor mindenképpen ajánlott lassítani a sebességet. Az állatok általában nem egyedül, hanem csoportosan járnak.

 

És legfőként: a közlekedési szabályok betartásával, fokozott óvatossággal, lassúbb, körültekintőbb és toleráns közlekedéssel minimálisra csökkenthető a baleseti kockázat…

 

(forrás: police.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Ez az én utam” – Sikeres nők, 2. rész


Ennyit a teljes kiőrlésről…


A gyerekek kíváncsiságára kell építeni