2017. május 17.

Fehérvári alkotók filmbemutatója Rómában


A Római Magyar Akadémián is bemutatták kedden este a Szent István Emlékek Rómában című dokumentumfilmet. Simon Erika fotóriporter és Vakler Lajos rendező-szerkesztő alkotása a történelmi, kegyeleti helyek felkutatásával mutatja be a Szent István-kultúrkörhöz kapcsolódó római-magyar emlékeket és a Szent István-kultusz jelenleg is fellelhető értékeit.

Simon Erika fotóriporter és Vakler Lajos rendező-szerkesztő 2016 őszén utaztak ki Rómába, hogy a történelmi, kegyeleti helyek felkutatásával bemutassák a Szent István-kultuszkörhöz tartozó Rómában fellelhető emlékeket – a fotó és a film eszközeivel. Székesfehérváron januárban láthatta először a nagyközönség a Szent István emlékek Rómában című dokumentumfilmet, amit most a Római Magyar Akadémián is bemutattak.



 

A filmbemutató előtt a Római Magyar Akadémia igazgatója méltatta az alkotást. Puskás István több szempontból is fontosnak nevezte a dokumentumfilmet. Mint mondta, elsősorban azért lényeges a film bemutatása az Örök Városban, mert egy magyar város, Székesfehérvár közreműködésével valósult meg; másrészt a filmbemutató remekül illeszkedik az Akadémia programjába, amely kiemelt feladatának tekinti a magyar és az olasz kultúra kapcsolódó pontjainak bemutatását.



 

A Szent István Ház, a Pápai Magyar Egyházi Intézet, a Magyarok Nagyasszonya Kápolna, a Santa Stefano Rotondo Templom, sőt még a turisták számára nem nyilvános Vatikáni Titkos Levéltár is azok között a helyszínek között van, ahol az alkotók a filmet forgatták. Utóbbi helyszínen látható az a freskó, amely a Szilveszter pápa által Szent Istvánnak küldött Szent Korona átvételét ábrázolja. A falfestményt 1610-ben, Annibale Durante festette. Ezen kívül a filmben számos más alkotás, festmény is bemutatásra kerül, amely a Szent család életéről tanúskodik. Többek között Vajk Istvánná válásáról, valamint Szent Imréről és Szent Lászlóról. 

 

(forrás: okkfehervar.hu)




LEGFRISSEBB VIDEÓK

Természetfotók a Zentaiban


„Öt zenész, öt különböző világ…”


„Keveset és csöndesen beszél, szép tiszta hanggal…”