2018. április 17.

„Az írói mesterség talán az egyetlen, amely annál nehezebb, minél régebben gyakorolja az ember…”


Gyakran a mágikus realizmus leghíresebb írójának nevezik, és írásainak nagy része erősen kötődik is ehhez a stílushoz, de túl változatosak ahhoz, hogy művei összességükben könnyen beskatulyázhatóak legyenek. Élete legnagyobb részét Mexikóban és Európában töltötte, haláláig Mexikóvárosban élt. 2014. április 17-én hunyt el Gabriel García Márquez.

1927. március 6-án született Aracatacában Gabriel Eligio García és Luisa Santiaga Márquez gyermekeként. Édesapja távírdász volt. Sokáig anyai nagyszülei és nagynénjei nevelték egyedüli gyermekként, mivel szülei öt éves korában Sucrébe költöztek. Édesapja itt gyószertárat nyitott, édesanyja pedig további tíz gyermeknek adott életet.

 


 

Nagyszülei kiemelkedő személyiségek voltak, amelynek hatása megmutatkozott Márquez későbbi irodalmi Nobel-díjas tevékenységében is. Nicolás Márquez ezredes, az ezer napos háború (1899-1902) veteránja, sokat mesélt neki az ifjúságáról és a 19. századi polgárháborúkról. Emellett cirkuszba és filmszínházba is járt vele. Nagyanyja Tranquilina Iguarán, akinek problémái voltak a látásával, szintén sokat mesélt neki. Emellett mágikus látomásai is voltak.

A bogotái egyetem jogi karán tanult, illetve inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött. Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye.

 


 

1958-ban vette feleségül Mercedes Raquel Barcha Pardót. Feleségét annak 13 éves korától ismerte, akkor hűséget fogadtak egymásnak. A házasság 14 évvel később köttetett. Két gyermekük született: Rodrigo García Barcha és Gonzalo García Barcha. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, ott készült világhírű regénye, a Száz év magány is. Márquez egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára, témájára, és 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült Száz év magány a Buendía család misztikus, csodás története, a mágikus realizmus gyöngyszeme. A regény páratlan sikert aratott - 25 nyelvre fordították le, és 50 millió példányban fogyott el -, szerzőjét díjak özönével jutalmazták. A regény nem pusztán a mágikus realizmus megújítása miatt érdemel figyelmet, hanem mert különösen szép módon használja a spanyol nyelvet. A műelemzések gyakran figyelmen kívül hagyják azt is, hogy a könyv igazi epikus mű, ami egy bonyolult és nagy család sok évtizedes történetét mutatja be.

 


 

Több munkáját egyaránt nevezték fikciósnak és nemfikciósnak is, különösen az 1981-ben megjelent Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját, amely egy vérbosszú újságokban is megjelent történetét meséli el, és a Szerelem a kolera idejént, ami szülei szerelméről szól. Ezeken kívül több műve is a „García Márquez-világegyetemben” játszódik, több könyvben is felbukkanó szereplőkkel, eseményekkel és településekkel.

Meghatározóak voltak számára gyermekkori élményei; ez több regényében visszatérő motívum. Humora Dickenséhez hasonlítható. Fantasztikuma, képzelőereje és iróniája beleillik a sajátos latin-amerikai légkörbe, a maga teremtette Macondo „mikrotársadalmába”, ahol több regénye is játszódik. A fantázia szárnyalása a hódító lovagok eldorádója óta nem ismeretlen ezen a kontinensen. Érdekes García Márquez humanizmusa: még a kevésbé pozitív, sőt kifejezetten negatív alakoktól sem tudja megtagadni a rokonszenvet és az együttérzést.

 


 

García Márquez 1982-ben megkapta az Irodalmi Nobel-díjat regényeiért és novelláiért.

2002-ben adta ki önéletrajzi könyvét, a Vivir para contarla, egy háromkötetesre tervezett mű első részét. Ez magyarul Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel 2003-ban a Magvető Könyvkiadónál jelent meg, Székács Vera fordításában.

A mexikói hatóságok 1967-től - azóta, hogy a Nobel-díjas szerző családjával az országba költözött - egészen 1985-ig megfigyelték. Lehallgatták a telefonját és követték mindenhová. A dokumentumok azóta is titkosak.

Márquezt valószínűleg Kubával és Fidel Castróval való szimpatizálása miatt követték. Az egyik felvételen állítólag Márquez arról beszélt, hogy odaadta 1981-es Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című regényének publikálási jogait a kubai kormánynak. A titkosszolgálat 1982-es jelentése szerint ez is azt bizonyítja, hogy Márquez amellett, hogy Kub- és szovjet-szimpatizáns, még a kubai állam propagandaügynöke is. A szerző egyébként ebben az évben nyerte el a Nobel-díjat. A titkosszolgálat nemcsak Márquez kubai kapcsolatait, hanem François Miterrand-nal való ismeretségét is figyelte, valamint olyan mexikói szerzőkkel való barátságát, mint Octavio Paz vagy Savador Novo.

 


 

A halálát megelőző években már az a hír járta, hogy az író komoly memóriaproblémákkal küszködik, de egy, a családhoz közel álló, névtelenül nyilatkozó forrás szerint Márquez a mindennapokban teljesen jól elboldogult, igaz, voltak jobb és rosszabb napjai. Testvére, Jaime bejelentette, hogy az író időskori demenciában szenved, és már nem várhatók tőle további művek. Elmondása szerint Latin-Amerika leghíresebb írójánál az emlékezetkihagyás tünetei először 1999-ben jelentkeztek, azután, hogy nyirokcsomórákban megbetegedett, és a tünetek a kemoterápia hatására súlyosbodtak.

Gabriel García Márquez, a Cervantes óta legnépszerűbb spanyol ajkú író nyolcvanhét éves korában hunyt el, tüdőgyulladás következtében.  

 

(forrás: Wikipedia, Könyvesblog)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Óvatosan az utakon!


Kódex készül Szent Erzsébet életéről


Föveny titkai