2018. május 17.

„Nem én kések. A világ siet.”


„Ahogy a tenger ír a fövenyre: írja-törli, írja-törli, mindig ugyanazt - sosem ugyanúgy.” 1945. május 17-én született Fodor Ákos költő és műfordító, a magyar haiku mestere, az idézetes oldalak első számú kedvence. Megjegyzem: teljes joggal…

Fodor Ákost különös embernek tartották, mert teljes visszavonultságban élt, szinte csak telefonon kommunikált, személyesen gyakorlatilag nem lehetett vele találkozni, kerülte az embereket. Már gyerekkorában az volt a kedvenc játéka, hogy a családi élettől elvonulva egy kályha mögött ült a könyveivel. A születésnapjára, karácsonyra mindig tudományos könyveket kért, azokat olvasta, és azzal szórakoztatta magát, hogy képzelt közönségének elmesélte, amit a könyvekből megtudott.

 


 

Konzervatóriumot és Zeneakadémiát végzett, aztán a Zeneműkiadónál dolgozott. Zeneszerzés szakra járt, de mire a Zeneakadémiára jelentkezett, már tudta, hogy inkább verseket akar írni. Karvezető szakra ment, ami kevésbé kötelezte a hangszeres muzsikálásra. De még így is rengeteget kellett zongoráznia, viszont nem akart zongoraművész lenni, mert nem tartotta magát annyira jónak. Több mint egy évtizeden át dolgozott a Zeneműkiadónál, kortárs zenei műveket szerkesztett, zenetudományi kutatómunkát végzett. A komolyzene fontos volt számára, hallgatója és fogyasztója maradt mindig.  De a könnyűzenei világban is jelen volt: például a Non-Stop együttesnek írt dalszövegeket még ifjú korában. Victor Máté dalainak egy részét szintén ő szövegezte, később pedig nagyon sok opera, operett, daljáték szövegeit fordította, illetve írta.

 


 

Gyerekkori vágya volt, hogy költő legyen. Megkapta a T. Aszódi Éva szerkesztette Versek könyvét, aminek hatására teljesen elmerült a versek világában. Édesanyja révén pedig közelről ismerte Pilinszky Jánost. Középiskolás korában nagyon szoros barátságban volt Petri Györggyel. Körbecsavarogták a Balatont, beugráltak a Dunába, de nem akárhol, hanem a Margit hídnál, mert ott legalább veszélyes… Petri akkor már költőnek készült, és Fodor Ákost ez is inspirálhatta.

 


 

Pilinszkyhez tiszteletteljes barátság fűzte, és fiatal felnőttként elvitte neki megmutatni a verseit. Pilinszky, aki a Vigíliánál dolgozott, egyszer csak úgy érezte, hogy a versek már elég jók, és bevitte azokat a szerkesztőségbe. El is fogadták, de aztán Fodor Ákos tájékozódott, és megtudta, hogy az egy katolikus lap - vallási lapban pedig nem akart megjelenni, így visszavette a verseit. Utána elég sokat kellett várnia a megjelenésre, tizenkilenc évesen, a Kortársban jelent meg két verse. Aztán nagyon sokat publikált az ÉS-ben, de más lapokban, folyóiratokban is.

 


 

Halála előtt letisztázta az összes versét, amiről úgy gondolta, hogy publikálandó, és élete társának, Podonyi Hedvig író-újságírónak hátrahagyott két kézirathalmot, precízen felcédulázva: „ezek azok a versek, amik folyóiratokban már megjelentek, de könyvben nem, ezek meg azok, amik még nem jelentek meg sehol”.

Fodor Ákos szeretett volna rendezett terepet hagyni maga után, és ezt meg is tette. Az első posztumusz kötete is az ő szándékai szerint készült. Ez a kötet válogatás volt a szerelmes verseiből.

 


 

Fodor Ákos a kortárs magyar költők közül az egyik legolvasottabb: ha megnézünk egy idézeteket tartalmazó internetes oldalt, sorai, főként a haikuk a népszerűségi listákon mindig benne van az első tízben - vagy inkább ötben. Kifejezetten az a típusú költő volt, akit leginkább az olvasók emeltek magasra, nem annyira a szakma.

 

(forrás: librarius.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”


„Könnyű elélni, csak kenyér legyen…”


Hatalmas összefogás a Vadmadárkórházért