Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten, egy polgári család késői, második gyermekeként. Édesanyja kisebbik gyermekét háztartásbeliként minden nehézségtől óvni akarta. A család Vas megyéből származott, de ez már élő fölmenői kapcsolatokat nem jelentett. Jókai Annára szűkebb környezete, Józsefváros volt hatással, pontosabban szólva: e városrészből is csak annyi, amennyit az anyai aggodalom mértéke megszabott.

Hamar könyv került a kezébe, a képzelet és az olvasás töltötte ki a kortársaitól elzárt gyermek életét. Nem csak gyermekirodalom, hanem olyan könyvek is – későbbi önvallomása szerint –, amelyek felnőtt kezébe valók.

1939 és 1942 között a Mária Terézia téri elemi mintaiskola tanulója lett, ahol negyedikben a tanítónő állította mintaként fogalmazásait osztálytársai elé, kézimunkaórán pedig meséket mondatott vele. 1943 és 1951 között a Zrínyi Ilona Leánygimnázium tanulója volt, ekkoriban már – ugyan magának, de – elkezdett írni is, ahogy később fogalmaz: „verseket”, „novellákat” – amelyek miatt az egyébként is elkülönülésre nevelt lányt az iskolában kinevették.

A lassan felnőtté ért Anna aztán édesanyjától is elhidegült: az előtte addig elzárt világ kezdett kinyílni, amit pedig az anya nem tudott tolerálni. Az írás mint korábban fölmerült életlehetőség vagy életcél ekkoriban elhalványult. Színiakadémiára, egyetemre jelentkezett Jókai Anna, de egyik helyre sem vették föl, miközben édesanyjával való kapcsolata egyre nehezebbé vált. A későbbi írónak munkát kellett keresnie, hogy eltartsa magát: 1951-től a Budafoki Borpalackozó Vállalatnál dolgozott könyvelőként 1953-ig. Ebben az évben ment feleségül Bánky Róberthez, egy „gyerekkori, tiltott pajtásához”. Az egyházi esküvőn a családból senki sem volt jelen (ebből a házasságából születtek gyermekei: 1955-ben Gábor, 1957-ben pedig Nóra).

1953-tól a XI. kerületi Tanács Népművelési Osztályán művészeti előadó, miután egy „tanácsapparátcsik” kiemelte, de 1957-ben elbocsájtották, „véleménynyilvánítás miatt”. 1957-től a XI. kerületi Szociális Foglalkoztatónál lett vezető könyvelő. Ahogy később erről az időszakról írta: „Sok megaláztatás – de sok értékes tapasztalat. Érzékenység, most már a mások sorsa iránt is. Itt kezd fájni, hogy nem lettem író.” Azonban még 1956 őszén fölvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–történelem szakára, amelyet a munkája mellett elvégzett, s ahol 1961-ben szerzett diplomát. Akkortól a Jázmin utcai Általános Iskola tanára volt 1970-ig.

Időközben elvált első férjétől, s 1964-ben hozzáment dr. Török Endréhez. 1963-ban kezdett visszatérni az íráshoz, a gyermekkori vágyhoz és gondolathoz. 1966-ban jelent meg első novellája, a Családi kör című a Kortársban, 1968-ban pedig első regénye, a 4447. Az irodalmi életbe szinte berobbant, noha semmilyen irodalmi csoportosuláshoz (még generációjához) sem tartozott. A kortárs kritika realizmusként, illetve naturalizmusként értékelte az írásaiban kíméletlen nyíltsággal megjelenített világot. Írásművészete fokozatosan fejlődött abba az irányba, amelyet maga – aztán később a szakirodalom is – „spirituális realizmusnak” nevezett el.

1970-ben József Attila-díjat kapott, ugyanettől az évtől a Vörösmarty Gimnázium tanáraként működött 1976-ig. Ekkor lett szabadúszó író.

1970-től szinte évente jelentek meg regényei, közben nehéz magánéleti válságokon ment át. 1972-ben újra elvált, éveken keresztül élt egyedül. 1983-ban ment ismét férjhez (dr. Kapocsi Sándorhoz). 1980-ban (a Szolidaritás évében) a Napok című, ott addig cenzúra alatt állt regényéért megkapta Lengyelországban a PAX kiadó Pietržak-díját. Műveit elég hamar lefordították idegen nyelvekre (lengyelre, csehre, szlovákra, szlovénre, németre, bolgárra, ukránra, oroszra, angolra). Hivatásbeli „egyedülvalósága” ellenére 1970-től a Magyar Írószövetség tagja, 1986-tól 1989-ig alelnöke. A rendszerváltozás éveiben, a magyar irodalmi életet egyre megosztottabbá tevő időszakában, 1990-től 1992-ig a szervezet elnöke, jelenleg választmányi tagja.

1989-től az Írók Szakszervezetének tagja, 1997-től elnöke. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, 2000-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja is. 1998-ben jelent meg az azóta huszonkét kiadást megért Ne féljetek című regénye (amelyet pszichológusok, terapeuták is felhasználnak munkájukhoz). 2000-től 2006-ig a Nemzeti Kegyeleti Bizottság elnöke. Bár a Ne féljetek megjelenése után nem egyszer úgy nyilatkozott, hogy több regényt már nem ír, 2007-ben a Samuel Beckett és Madách Imre emberiségdrámáira rájátszó, a misztériumdráma műfaját is megidéző Godot megjött című művével jelentkezett, 2012-ben pedig egy új regénnyel, az Éhes élet cíművel.

2012. augusztus 20-án a Magyar Érdemrend polgári tagozatának nagykeresztjével, 2014. mácius 15-én Kossuth-nagydíjjal tüntették ki.

Hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el Budapesten, 2017. június 5-én.

(Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)