2018. július 9.

Koronázási szertartásjáték: idén II. András koronázása elevenedik meg


Idén az Árpád-ház egyik legismertebb és leghosszabb ideig uralkodó királya, az Aranybullát kiadó II. András koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon augusztus 18-án és 19-én mutatják be a Koronázási szertartásjátékot.


 

Az idei lesz a hatodik alkalom, hogy Koronázási szertartásjátékot rendeznek Székesfehérváron. A sorozat - amely 2013-ban kezdődött - Árpád-házi királyaink életét kelti életre liturgikus királylegenda formájában. A produkció helyszíne is jelképes: a nézők a Nemzeti Emlékhelyen, a magyar uralkodók egykori koronázó és temetkezési helyén láthatják az előadást. Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla és III. Béla után 2018-ban II. András élete és koronázása elevenedik meg a színpadon.

 

II. Andrással nem volt kegyes a történelem: könnyelmű, az ország javait és birtokait nyakló nélkül osztogató, gyöngekezű uralkodó képét hagyta ránk. II. Andrásnak ez az ábrázolása évszázadokon át makacsul tartotta magát, csak az utóbbi időben kezdik árnyaltabban látni őt és művét.

 


 

Az előadásban II. András személyét és uralkodását három fontos motívum határozza meg – mondta el dr. Szikora János, a Koronázási szertartásjáték rendezője. Az egyik ezek közül felesége, meráni Gertrúd meggyilkolása, a bűncselekmény, amely egész Európát sokkolta. A másik a közjogi értelemben egyedi és páratlan Aranybulla kiadása, ami a Magna Charta után az első igazi európai alkotmánynak nevezhető. A harmadik pedig, hogy ő volt Szent Erzsébet apja. E három fontos tematika képezi az idei szertartásjáték történetének gerincét – hangsúlyozta a Vörösmarty Színház igazgatója. 

 

Az idei előadás újdonsága, hogy két pólusú lesz a játék: az oltáron a koronázás liturgiája játszódik, míg tőle távolabb Erzsébet élettörténete jelenik meg.

 

A szertartásjáték idén az elmúlt évekből többszörösen visszatérő szereplőkkel és újként belépő színművészekkel valósul meg. A címszereplő, II. András szerepét Sághy Tamás, feleségét, a gyilkosság áldozatává lett merániai Gertrúdot Varga Gabriella alakítja. Árpád-házi Szent Erzsébet szerepében a fiatal Osváth Judit lép majd színpadra. A koronázó érseket Körtvélyessy Zsolt formálja meg, és Mihályi Győző lesz a nagy ívű történet narrátora.

 

Az előadásokat két alkalommal, augusztus 18-án és 19-én, 21 órától láthatja a közönség Székesfehérváron, a Nemzeti Emlékhelyen.

 

(forrás: okkfehervar.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása