„Írónál az élet írásban van…”
„Az író, ahogy öregszik, elveszíti olvasóit. Azok, akik vele indultak, akik annak idején oly izgalomban voltak egy-egy írásától - jobban megvénültek, mint ő, sőt meghaltak. Az új generációk meg kiközömbösítik magukból az öreg írót. A régi író problémái vele avulnak el, mikor ő unatkozva hallja a fiatalok tüzes vitáját régen elintézett kérdésekről.” Úgy tűnik, a fenti sorok szerzőjének nem lett igaza… Máig a XX. századi realista prózairodalom legismertebb alakja Móricz Zsigmond, aki 1942. szeptember 5-én hunyt el.
Móricz Zsigmond 1879-ben született
Tiszacsécsén. Édesanyja Pallagi Erzsébet (1859–1924), aki református lelkész
leánya volt, édesapja igazi, kemény ötholdas magyar parasztember: Móricz Bálint
(1851–1919) földműves, építési vállalkozó, aki egy ideig módos parasztgazdának
számított. A szülők 1878. május 30-án kötöttek házasságot. Móricz Zsigmondnak
kilenc testvére volt, ebből kettő korán halt meg; az egyik tejhiány miatt
„valósággal elsorvadt”, a másik ruháját pedig felgyújtotta egy szomszéd kisfiú.
A család kénytelen volt Istvándiba (Túristvándi), Pallagi László
kovácsműhelyébe költözni, s ezzel gyakorlatilag véget ért Móricz Zsigmond
gyermekkora. A család embertelen nyomorba került, majd Prügyre költözött.
Móricz Bálint napszámosként tartotta el hét gyermekét, s oly keményen
dolgozott, hogy felesége kívánságára az összes gyermeket taníttatni tudták.
Móricz Zsigmond elemi iskolába 1886–87-ben
Istvándiban, majd 1887–90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református
Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került.
Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási
gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával
vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát
jó rendű eredménnyel. A kor szokásaihoz híven gimnazista korában legációba ment
Szakolyba. A legációt nagybátya Pallagi Gyula is szorgalmazta aki levelet ír
barátjának Balogh Péter akkori szakolyi körjegyzőnek, aki örömmel fogadta is a
kis Móriczot. Móricz Zsigmond később is gyakran visszalátogatott Szakolyba,
majd a közeli Érpatakra. Később szakolyi emlékei alapján írja meg a Kivilágos
kivirradtig című regényét.
Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát
hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.
1900 októberében Budapestre költözött, a Nádor
utca 15.-ben bérelt egyetlen szobát. A fővárosban jogot és bölcsészetet tanult,
azonban nem tett tanári szakvizsgát. Nagy élmény volt számára, hogy Négyesy
László stílusgyakorlatain részt vehetett. Ezek az összejövetelek sok kezdő
művész számára adtak biztos kiindulást és alapokat. Móricz itt találkozhatott
többek között Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Juhász Gyulával, Tóth
Árpáddal, Bánóczy Lászlóval, Oláh Gáborral, Benedek Marcellal.
Megélhetési okokból különböző hivatalokat
vállalt, 1902-ben mint óraadó tanár dolgozott a kisújszállási gimnáziumban,
valamint tisztviselő volt a kultuszminisztériumban, később pedig a Központi
Statisztikai Hivatalban. Egyetemi tanulmányait sohasem fejezte be. 1903-ban Mikszáth
Kálmán hívására Az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett. A Kisfaludy
Társaság megbízásából népdalgyűjtésbe kezdett, s 1903–1905 folyamán Szatmár
falvait járva rengeteg dalt, köszöntőt, találós mesét, játékot gyűjtött. Neki
köszönhetjük a kállai kettős szövegét is. 1905-ben házasságot kötött Holics
Eugénia tanítónővel, azaz Jankával. Három leányuk (Virág, Gyöngyi, Lili) maradt
életben, fiuk meghalt. Házasságuk 1925-ben Janka öngyilkosságával végződött.
1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című
novellája azonnali hírnevet hozott neki, Ady Endrével is barátságot kötött. Ezt
második gyermeke halálakor írta, mély megrendültségében, apai fájdalmában
szakadt fel igazi hangja. „Igen késő volt, huszonnyolc éves korom után, mikor
rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az
embert.” Ez az állapota szabadította fel benne a kortársaihoz viszonyítva
páratlan élet- és élményanyagát. Sorra születtek sikeres regényei,
elbeszélései.
1915-ben a fronton haditudósítóként dolgozott,
több riportot írt. Üdvözölte a polgári demokratikus forradalmat. A háborúban
haditudósító volt, életközeli bemutatást adott a katonasorsról (például: A
macska, Kissamu Jóska). Sokat várt az őszirózsás forradalomtól. Az újonnan
megalakult Vörösmarty Akadémiának 1918. december 1-jétől alelnöke volt, 1919.
február 5-én pedig a Kisfaludy Társaság beválasztotta tagjai közé.1919
februárjában írta A földtörvény kiskátéját. Eleinte reményeket fűzött a
Tanácsköztársasághoz, bízott a változásokban, azonban májusban a kommün
diktatórikus módszereit látva kiábrándult belőle. Megjelent egy füzete a
somogyi földműves-szövetkezetekről és egyúttal több újságnak is a munkatársa
volt (Világszabadság, Vörös Lobogó, Fáklya stb.). Az írói direktórium is
tagjává választotta. Emiatt a Horthy-korszakban folyamatosan mellőzték, az
irodalmi társaságokból is kizárták (1919. december 10-én szűnt meg tagsága a
Kisfaludy Társaságnál), műveit pedig hosszabb ideig csupán a Nyugat, majd
később Az Est Lapok publikálta.
A húszas években az író magánélete gyökeresen
átalakult. 1924-ben megismerkedett Simonyi Mária színésznővel. Felesége féltékenységből 1925 áprilisában
öngyilkosságba menekült. Móricz külföldi utazásokkal próbálta enyhíteni önvádló
gyötrelmeit. 1926-ban feleségül vette Simonyi Máriát.
Osvát Ernő halála után, 1929 decembere és 1933
februárja között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot, szerkesztői
elveiket azonban nemigen tudták összehangolni. Móriczé volt a prózarovat. A
folyóiratot igyekezett a „nemzeti koncentráció” orgánumává tenni, megszervezte
a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, járta az országot, erdélyi,
felvidéki, vajdasági, amerikai magyar szerzők írásait közölte, felkarolta az
autodidakta paraszttehetségeket.
A Csehszlovákiában tartott felolvasó körútját
(1930) követően ismét támadások érték.
1932-ben megkapta a Rothermere-díjat, 1933-ban
az Írók Gazdasági Egyesületének (IGE) elnöke lett. Írói szemléletmódjára
javarészt az ekkoriban induló, őt szellemi ősnek elismerő népi mozgalom
gyakorolt hatást, paraszti demokratizmusa is megerősödött.
1936 szeptemberében találkozott Littkey
Erzsébettel, Csibével, akit később lányává fogadott. Kapcsolatuk úgy indult,
hogy az író megmentette a húszéves lányt az öngyilkosságtól, amikor az a Ferenc
József hídról akart a Dunába ugrani. Az egykori lelencgyerekről mintázta
Árvácskát azonos című regényében. A lány gyerekkori történeteiből 28 novellát
írt. Naplójából kiderül, hogy Csibe a szerelme-szeretője is volt.
1937-ben szakított második feleségével,
Simonyi Máriával is. Ekkor végleg visszavonult Leányfalura. A nehéz időkben e
település sokszor nyújtott számára menedéket, lelki vigaszt.
1939-től a népi írók atyjaként, a Kelet Népe
szerkesztője lett. 1942. augusztus 29-én telefonon értesült arról, hogy Gyöngyi
lányának gyermeke született. Annyira meghatódott, hogy leejtette a kagylót, és
stroke-ot kapott. Szeptember 5-én hajnali két órakor hunyt el agyvérzésben, a
budapesti Korányi klinikán.
(forrás:
Wikipedia)