2018. szeptember 6.

A hónap végén zár be a Fehérvár Szalon


Szeptember 23-áig látható a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében a „Fehérvár Szalon 2018 – A barokk jegyében” című tárlat. A kiállítás a kortárs művészetben tovább élő, a barokk művészetre jellemző jegyeket felvonultató alkotásokat mutat be a látogatóknak.

A Fehérvár Szalon kiállítás-sorozatot több évtizede indította el Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. A kezdeményezés célja, hogy a tárlatlátogatók kétévente áttekintést kaphassanak a város képző-, ipar- és fotóművészetéről, szereplőiről, gondolataikról. Az ötletgazdák annak idején a párizsi Salonra, annak több száz éves történetére kívántak utalni és hagyományt teremteni a közös kiállításokkal. Idén rendhagyó módon a kiállítás különleges tematikájához kapcsolódó meghívott művek is szerepelnek, amelyek a kortárs művészetben tovább élő, a barokk művészetre jellemző jegyeket mutatnak.




A tárlatra a kezdetektől bárki adhat be pályaművet – mégpedig kettőt is akár, de többet nem. A lehetőség lényegében szinte bárki számára adott: nem feltétel a szakmai iskolai végzettség megléte vagy művészeti egyesületi tagság – ám a Székesfehérvárhoz való kötődést (mai vagy korábbi lakhely, munkahely) mindig is elvárták. Technikai jellegű korlátozás azért akad: az alkotás terjedelme nem haladhatja meg a másfél négyzetmétert, vagy térbeli tárgy esetén az 1 köbmétert – szóval egy barokk katedrális életnagyságú másolatával nem érdemes kísérletezni.




Idén tavasszal a hagyományos képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítást a barokk jegyében hirdették meg, mivel Székesfehérvár Megyei Jogú Város 2018-at a Barokk Évévé nyilvánította. A szándék az volt, hogy a művek szellemiségükben vagy formavilágukban a barokk tematikát idézzék meg.




A szervezők – ahogy mindig - örömmel várták fiatal, kísérletező, illetve kiállításokon ritkábban szereplő alkotók jelentkezését is. A beadott műveket szakértő zsűri válogatta. A zsűri elnöke Radák Eszter festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora volt, a tagok pedig: Sárváry Katalin textiltervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nyugalmazott tanára és Kincses Károly fotómuzeológus.




A Szalon egyben verseny is, így természetesen idén is díjazták a legjobbnak ítélt művek alkotóit. A nyertesek névsora ebben az évben: Mosberger Róbert fotográfus, képzőművész (Talált illúziók), Pinke Miklós képzőművész (Konyha és Szoba Rothko képpel), Szegedi Csaba festőművész (FLOW LO1 Róma – Trastevere), Szentes Ottokár festőművész és Varga Gábor Farkas tervezőgrafikus, képzőművész (Minden hiábavalóság).




A tárlat anyagába bekerültek a díjazottak alkotásai mellett Arany "Gold" Zoltán, Bárány Terézia, Bauer István, Bernáth Gábor, Branczeiz Zsuzsa, Bukovácz Lajos, Büki Zsuzsanna, Czeglédy Anikó, Deák Balázs, Ecsedi Mária, Fekti Vera, Hegedűs 2 László, Kondákor László, Koppány Attila, Kutasi Károly, Nervetti Károly, Nervetti Károlyné, Pácser László, Páger Bernadett, Pálné Hencz Teréz, Pető Zsuzsa Aliz, Pintér Balázs, Réti Ágnes, Revák István, Revák Katalin, Schrenk Rita Anna, Szepesi Imre, Tunyogi Gábor és Végvári Beatrix munkái is. A tematikához kapcsolódóan négy meghívott művész - Kósa János, Kis Róka Csaba, Kőnig Frigyes és Nyári István - munkái is.


A kiállítás megtekinthető: 2018. szeptember 23-ig, szerdától vasárnapig 10–18 óráig.



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása