2018. október 10.

„Csak nyelv és semmi más…”


Kertész Imre Kossuth-díjas magyar írót, műfordítót önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az önkényuralomról szóló műveiért 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Mégpedig éppen október 10-én, úgyhogy ez kiváló alkalom arra, hogy áttekintsük a Sorstalanság szerzőjének életútját.


 

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten Kertész László zsidó kereskedő és Jakab Aranka fiaként. Tizennégy éves korában megjárta Auschwitzot, majd Buchenwaldot, ahonnan a lágerek felszabadítása után, 1945-ben tért haza. 1948-ban érettségizett Budapesten - felsőfokú iskolai végzettséget nem szerzett. 1948–1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa, 1951-ben gyári munkás, 1951-től 1953-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa, azután szabadfoglalkozású író és műfordító volt.

Az 1955 és 1960 között született írásaiban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regénye, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A kéziratot a Kádár-korszakbeli esztétika nevében a Magvető kiadó visszautasította, ennek a történetéről A kudarc című regényében ír. A Sorstalanság végül 1975-ben jelenik meg először a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadónál. Két kisregény, A nyomkereső és a Detektívtörténet után, 1988-ban jelent meg második regénye, a már említett A kudarc, rá két évre pedig a Kaddis a meg nem született gyermekért. Újabb tizenhárom év munkája lett a negyedik regény, a Felszámolás – és ezzel az eddig kertészi életmű egyik része egy tetralógiává alakult, amelynek alapvető kérdése az élet és az emlékezés feszült viszonya. Az életmű másik ága a naplókat, esszéket tartalmazza: a Gályanapló (1992) a Sorstalanság műhelynaplója, esztétikai, filozófiai és misztikus följegyzések – ennek felel meg a Felszámolás párjaként felfogható Mentés másként (2011).

 


 

Kertész Imre esszéinek fő problematikája – az eddigi értelmezések tükrében – a totalitarizmus emberének szabadsága. Auschwitz, sőt a történelem lezárhatatlansága, jelesül: „az Auschwitzon túli tapasztalat horizontját nem engedi érvényesülni” (Szirák Péter) – a probléma centrális jellegére utal, hogy A száműzött nyelv (2001) című kötetben a Holocaust szót már nagy kezdőbetűvel írja. Ugyanígy fontos az írásaiban megjelenő emberek által képviselt gondolkodásmódok, különböző nyelvi világok egymással való kibékíthetetlensége.

Sorstalanság című regényéből maga írt forgatókönyvet, s Koltai Lajos rendezett vegyes kritikai fogadtatásban részesülő, nagy nézettségű népszerű filmet.

Műveit számos nyelvre lefordították, németül összegyűjtött művei a Rowohlt kiadó gondozásában jelennek meg, angolul a Random House, franciául pedig az Actes Sud adja ki.

 


 

1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, 2001-től a német Pour le Mérite rendjel tulajdonosa. 2000 májusában Herder-díjjal, novemberben a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki. 2002. október 10-én a Svéd Királyi Akadémia irodalmi Nobel-díját vehette át. 2002-ben Budapest díszpolgárává avatták. 2005. március 10-én a Sorbonne díszdoktori címét vehette át. 2007-ben a Magyar Kultúra Nagykövete. 2009-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

2009-ben nyilatkozott egy párizsi lapnak, amelyben elmondta, hogy Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, emiatt képtelen lesz írni. Még egy utolsó könyvre szánja magát, amely a halál elfogadásáról szól. Ugyanebben az évben, november 5-én a Die Welt című lapnak adott interjújában így fogalmazott: „Ich bin ein Produkt der europäischen Kultur, ein Décadent, wenn Sie so wollen, ein Entwurzelter, stempeln Sie mich nicht zum Ungarn”, amit az MTI első fordítása alapján több magyarországi újság és hírportál a következő magyar szöveggel közölt: „Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak”. Kertész négy nap múlva a Duna Televízióban kijelentette, hogy félremagyarázták szavait, hiszen az idézet második része pontosan: „Ne címkézzen engem Magyarországhoz.” (A német eredetiben Ungarn, azaz Magyarország szerepel, a „stempeln zu” pedig címkéz, minősít értelmű kifejezés). Az eredeti német interjúban az újságíróhoz szólva Kertész Imre hozzátette: „Elég az, hogy a honfitársai engem zsidóvá tettek. Faji vagy nemzeti hovatartozás rám nem érvényes”.

 


 

2014-ben megkapta a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet. Ezzel kapcsolatban Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője elmondta: „az elismerést olyan személyiségek kaphatják, akiknek nemzetközi elismertsége vitathatatlan, és szerte a világban öregbítik Magyarország hírnevét.”

 

Kertész Imre, az író és fordító

 

Első regénye, a Sorstalanság, amit 13 évig írt, többévi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak meg, 1975-ben. Sikert előbb külföldön aratott a mű, itthon csak a rendszerváltás után, de főként az irodalmi Nobel-díj átvételekor. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté, és aki ezért képtelen visszatérni korábbi életéhez. A regény tárgyszerű, már-már dokumentarista stílusa a holokauszt újszerű irodalmi megközelítését tette lehetővé.

A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) folytatás is, válasz is az első regényre. Későbbi műveiben a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott, tragikus sorsra ítélt egyén sorselemzését adja.

Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordított – többek között Sigmund Freud, Hugo von Hofmannsthal, Friedrich Nietzsche, Friedrich Dürrenmatt, Arthur Schnitzler, Tankred Dorst és Ludwig Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre.

2002. október 10-én irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Stockholmban kapta meg első magyarként, „írói munkásságáért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.

 


 

„A legnagyobb problémát persze az első regényem okozta, a Sorstalanság, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy sokan megírták már, amelyek között nagyon sok rossz változat volt, és egy-két jó. De a lényeg az volt, hogy nem szabad azonosulni. Jól kellett ismerni a nyelv határait. Nagyon világosan kellett tudni azt, hogy az, aki itten beszél, nem egy valódi hús-vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van. Tehát csak nyelv és semmi más. És ez az a törvény, amely fegyelemben tart, és amelyet átlépve idegen szövegek keletkeznek. Ez jó és világos kontroll, csak nehéz. Úgyhogy a Sorstalanság megírása közben néha évek teltek el két fejezet között. Nem tudtam beilleszkedni abba a stílusba. Mondom, az elsődleges az, hogy aki beszél, az irodalmi figura, az csak egy nyelv, nem hús-vér valóság. És ahogy hús-vér valósággá próbáljuk tenni, elfuserálódik az egész.”

 

(Kertész Imre)

 

Kertész Imre 2016. március 31-én budapesti otthonában hunyt el.

 

(forrás: Wikipedia)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Nemzetiségek Napja


Cipőre és farmernadrágra van a legnagyobb szükség


„A föld hínáros. Föléje lebbenj!”