2018. november 5.

Márton-nap a Szent István Király Múzeumban


Idén is megrendezi hagyományos Márton-napi műsoros megemlékezését a Fehérvári Polgárok Egyesülete. November 9-én, pénteken 13 órától a Szent István Király Múzeum Megyeház utcai épületében bemutatják Szent Márton alakját, az ünnepi műsor után pedig ludaskása-kóstolásra és koccintásra várják az érdeklődőket.

A legenda szerint Szent Márton a római császár katonájaként szolgált a franciaországi Amiens városában. Egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat következett Márton életében: Isten szolgálatába állt. Jóságáról már élete során is legendák keringtek. A legismertebb történet hozzá kapcsolódóan az, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták választani, de a ludak elárulták gágogásukkal. Végül 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

 


 

Sok hagyomány és népszokás kapcsolódik a Márton-naphoz, a legismertebb talán a Márton-napi lakoma. A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert, aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik.

 


 

Székesfehérváron minden évben felelevenítik az ehhez a naphoz kapcsolódó hagyományokat. November 9-én, pénteken 13 órától a Fehérvári Polgárok Egyesülete Márton-napi műsoros megemlékezést tart a Szent István Király Múzeum Megyeház utcai épületében. Az emlékműsor keretében Haraszti Zsigmond néprajzkutató mesél majd Szent Márton alakjáról és a szerepét felelevenítő magyar néphagyományokról.  A Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói zenés előadással, míg a Felsővárosi Általános Iskola diákjai ünnepi műsorral készülnek. A megemlékezés után a szervezők ludaskása- és újbor-kóstolással, közös koccintással várják az érdeklődőket. 





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása