2018. december 14.

A Reménykedő Doktor


Ismerős az a név, hogy Lazar Markovics Zamenhof? A legtöbbek számára valószínűleg nem. Van viszont egy szó, amit sokan hallottak már, és vele kapcsolatos. Ez a szó az „eszperantó”. Egy mesterséges nyelv, amit a 159 éve született Zamenhof indított útjára – bár ő még nem így nevezte.

Lazar Markovics Zamenhof édesapja és apai nagyapja is nyelvész és nyelvtanár volt. Kétnyelvű volt, apja oroszul, anyja jiddis nyelven beszélt hozzá. Mivel szülővárosában, Białystokban több nemzetiség is élt, Zamenhof korán elsajátította, és folyékonyan beszélte a lengyel és a német nyelvet is. Tanulmányai során magas szinten megtanult héberül, ógörögül, latinul és angolul, valamint egy kicsit franciául. Alacsonyabb szinten ismerte még az olasz, spanyol és a litván nyelveket is.

 


 

Białystok kisvárosában Zamenhof korán észrevette, hogy a különböző embercsoportok nem mindig férnek meg jól egymással, és úgy látta, hogy ezek a viszályok és a félreértések a közös nyelv hiányából fakadnak. Ezen tapasztalatok erősen hatottak rá, így már gyerekként is nagy álma volt egy különböző népeket összekötő, közös nyelv.

Zamenhof 1869-ben szülővárosában járt reálgimnáziumba, amit két hónap múlva, súlyos betegség miatt ott kellett hagynia, de 1870-től újra folytathatta. 1873-ban szülei Varsóba költöztek, ahol apja a reálgimnáziumban kapott német nyelvtanári állást. A fiatal Zamenhof öt hónapig otthon maradt, hogy a latin és a ógörög nyelvet tanulja, és ez után került a varsói nyelvi gimnáziumba. Ekkor héber, latin és ógörög tanulmányai során felmerült benne, hogy egy klasszikus nyelvet lehetne használni nemzetközi nyelvként. Ezt a gondolatot azonban hamar elvetette, mert túl bonyolultnak és nehezen tanulhatónak találta a nyelvtanukat.

Zamenhof már gimnáziumi tanulmányai során felvetette egy esetleges mesterséges nyelv lehetőségét, mert arról meg volt győződve, hogy egy élő, nemzeti nyelv használata irigységet váltana ki azokból a népekből, akiknek nem ez az anyanyelvük. Foglalkozott a gondolattal, hogy matematikai alapon, vagy holt nyelvből alkot nyelvet (itt főleg a hébert fontolgatta), de ezeket az ötleteket sorra elvetette. Egyik ötlete szerint rövid betűkombinációkat használt volna szavakként, de ezek jelentésére képtelenségnek tűnt emlékezni, így ezt a tervet is hamar elvetette. Három éven keresztül dolgozott egy jiddis alapú nyelven, de ennek az összeállított nyelvtana bonyolultsága miatt végül publikálatlan maradt. Gimnáziumi tanulmányai végén találkozott az angollal, aminek a nyelvtanát az ógöröghöz és a többi általa ismert holt nyelvhez képest rendkívül könnyűnek találta.

 


 

Visszatért egy korábbi tervezetéhez, és ennek nyelvtanát tovább egyszerűsítette. Gondos munka után viszonylag elégedett volt az eredménnyel, de a szótárt túl nagynak találta. Elkezdte alaposabban vizsgálni a szavakat, és kapcsolatokat keresett köztük, hogy eldöntse, milyen képzők lennének a megfelelőek nyelvében. Ez a munka nagyon hasznosnak bizonyult, mert így a nyelv megtanulandó szógyökeinek száma körülbelül az egyharmadára csökkent. A nyelv szógyökeiért főleg latin és a germán nyelvekhez nyúlt vissza, mivel ezek a nyelvek szinte minden ma élő nyelvre gyakoroltak valamilyen hatást. Így a nyelv szavai ismerősek, könnyen tanulhatóak lettek. Zamenhof ezt a nyelvi tervezetét először a barátainak mutatta be, 1878-ban, 19. születésnapján, gimnáziumi évei végén. A nyelvet lingwe uniwersalának nevezte el. Barátai közül egy páran megtanulták a nyelvet, így ők találkoztak az év decemberében. Az ünnepség alkalmával még a nyelv himnuszát is elénekelték.

Zamenhof 1879-től a Moszkvai Cári Egyetem orvosi karára járt. Itt, mivel látta, hogy egyetemista társai sok nemzetiséget képviselnek, tovább erősödött benne a törekvés az „emberi család egyesítésére”. Az egyre növekvő zsidóellenesség és apja anyagi gondjai miatt 1881-ben abba kellett hagynia moszkvai tanulmányait, és vissza kellett mennie Varsóba. Itt diplomázott, 1885-ben. Zamenhof eddig nem akarta szélesebb körben bemutatni a nyelvet, mert túl fiatalnak gondolta magát ehhez, és még további változtatásokat akart eszközölni rajta. Gimnazista barátai közül, akik beszéltek a lingwe uniwersaláról felnőtteknek, általában csak gúnyolódást kaptak válaszul. Zamenhof, hogy lássa nyelve hiányosságait, nagy műveket fordított le, hogy az elkövetkező évek során tovább csiszolgathassa a nyelvet.

 


 

Zamenhof diplomája megszerzése után Veisiejai faluba költözött, hogy orvosi praxisát megkezdje. Hamar rájött, hogy igen érzékenyen érintik a betegek és haldoklók szenvedései, ezért visszautazott Varsóba, és ott elvégezte a szemészeti képzést. Fél évig az ottani kórház szemészeti osztályán dolgozott, majd rövid időre az egyik bécsi klinikára ment tanulni. 1886-ban újra visszautazott Varsóba, és ott megkezdte szemészeti praxisát. Ebben az évben ismerte meg leendő feleségét, Klara Silberniket Kovnóból, akit 1887. augusztus 9-én el is vett. A lányt az esküvő előtt tájékoztatta a nemzetközi nyelvével való terveiről, aki nemcsak beleegyezett Zamenhof terveibe, de felajánlotta anyagi támogatását is.

Varsói orvosi gyakorlata közben Zamenhof hosszasan keresett nyomdát az első tankönyv kiadásához. A nyelvnek a Lingvo Internacia (Nemzetközi Nyelv), a tankönyvnek pedig az Unua Libro (Első könyv) nevet adta. Az első könyv oroszul jelent meg, utána pedig eszperantó, lengyel, német és francia nyelveken. Ezek tartalmaztak egy előszót, néhány verset eszperantóul, egy nyelvtani leírást és egy kis szószedetet. Mivel praktizáló orvosként nem volt pénze az első ezer kötet kiadására, és nyelvészekhez, írókhoz, politikusokhoz, tudósokhoz való szétküldésére, felesége hozományát áldozta rá. Zamenhof egy, a könyvhöz írt levélben azt kérte a címzettektől, hogy írják alá a mellékelt ígérvényt: ha egymillió másik ember is aláírja, megtanulják a nyelvet.

 


 

Zamenhof nem merte saját nevén publikálni az írást, így a dr. Esperanto (dr. Reménykedő) álnevet használta. Ez a név végül ráragadt a nyelvre, ezért hívjuk ma is eszperantónak. A levelek szétküldése után az ígérvények visszaküldése helyett az emberek sorozatosan küldték Zamenhoféknak a gratuláló leveleket, és fellelkesülve kezdték el használni az eszperantót. A siker azonnali és elsöprő volt, de csak külföldön, mivel az oroszországi gyanakvó cári kormányzat a nyelvet és követőit gyakorlatilag száműzetésbe kényszerítette. Ezek után a Zamenhof házaspár kiadta az Aldono, a Nega Blovaro, a Gefratoj, Mary Princino és a Dua Libro könyveket, egy német-eszperantó középszótárt, egy teljes orosz- és angol szótárt és egy svéd tankönyvet. Továbbá némi összeget utaltak Albert Einstein és H. Philips műveinek kiadására is. Sok újsághirdetést adtak fel, és nagy számban küldtek szét további tankönyveket.

Ekkortájt született meg első két gyermekük, Adam Zamenhof 1888-ban, Zofia Zamenhof pedig 1889-ben. Az eszperantó nyelvtanok megjelenése után Zamenhof élénk levelezésbe kezdett, így sok új embert nyert meg a nyelvnek és a mozgalomnak. 1889 októberében megjelent az első eszperantó címjegyzék mintegy ezer különböző országbeli névvel. Ugyanezen évben, Nürnbergben megalakult az első eszperantista baráti társaság. Szintén ebben az évben már megjelent az első eszperantó nyelvű újság, a La Esperantisto (Az Eszperantista) című havi folyóirat, szintén Nürnbergben.

Zamenhof a La Esperantisto című lap szerkesztését az első megjelenés után egy évvel átvette. A folyóirat kiadására meglehetősen sok pénze ment el, mert egyelőre nagyon kevés előfizetője volt. Amikor már úgy tűnt, hogy megszűnik a lap, W. H. Trompeter földmérő három évig névtelenül támogatta annak kiadását.

 


 

Az eszperantó-tervezet felemésztette feleségének szinte teljes hozományát. A maradék pénz is hamar elfogyott, mivel Zamenhof orvosi munkájával túl keveset keresett. 1889-re szinte teljesen pénz nélkül maradtak. Második gyermekével terhes felesége hat hónapos fiukkal együtt elutazott édesapjához, ő pedig elment Varsóból jövedelmezőbb munkahelyet keresni. 1889 novemberében Dél-Oroszországba, Herszon városába utazott, mivel ott még nem volt szemészeti praxis. Csalódnia kellett, mert bármennyire takarékos életvitelt folytatott is, nem tudott elég pénzt összegyűjteni családja ellátására. Erről felesége nem tudott, mert Zamenhof leveleivel nem szerette volna elszomorítani, csak biztatta, és vigasztalta. Végül akkor vallotta be a teljes igazságot, amikor már nem tudott tovább kitartani. Apósa pénzbeli segítségét csak felesége hosszas unszolása után fogadta el. 1890-ben visszatért Varsóba, de itt is ki kellett ábrándulnia, így 1893 októberében családjával Hrodna városba költözött.

Bár keresete nem fedezte teljesen kiadásait, és el kellett fogadnia apósa támogatását, négy évig kitartottak, ezután viszont kénytelenek voltak ismét Varsóba költözni. A Zamenhof család helyzete itt kezdett kedvezőbbre fordulni. Orvosi praxisa egyre növekedett, 1901-ben pedig már akkora volt, hogy bevételei teljesen fedezni tudták a kiadásokat, bár így is nagyon takarékos életmódot kellett folytatniuk. Varsó zsidó negyedében, az egyik legszegényebb utcában éltek, így a fogadott betegek is nagyon szegények voltak. Zamenhofnak naponta akár harminc-negyven pácienst is el kellett látnia, hogy elegendő jövedelemhez juthasson.

Ez idő alatt az eszperantó egyre nagyobb mértékben terjedt, 1902 és 1905 között már tizenkét országban adtak ki eszperantó nyelvű újságokat, és alakultak baráti társaságok.

Az első Eszperantó Világkongresszust (Universala Kongresót) 1905-ben, a franciaországi Boulogne-sur-Mer kisvárosban rendezték. A Zamenhof család vonattal, harmadosztályú kocsival ment a rendezvényre. A kongresszus előtt Párizsban az oktatási miniszter átnyújtotta Zamenhofnak a francia becsületrendet.

Zamenhof − megértve a nyelv társadalmi jellegét − nem dolgozta ki aprólékos részletességgel a nyelvtant. Szerzői jogairól lemondott, de hogy a nyelv fejlődése közben megőrizhesse egységét, 1905-ben az első Eszperantó Világkongresszussal elfogadtatta a Fundamentót, az eszperantó megváltoztathatatlan alapját, amely 16 egyszerű szabályból áll. Ezekhez minden újító törekvés mellett is igyekeznek ragaszkodni.




1912-ben a krakkói kongresszuson Zamenhof lemondott minden mozgalmi tisztségéről és visszavonult a nyilvánosság elől, hangoztatva, hogy ő nem a nyelv alkotója, csak elindítója. Többször megbetegedett, és csak írói munkájának élt.

Zamenhof az első világháború kitörésében pacifista eszméi halálát látta, a háború jelentősen visszavetette az eszperantó-mozgalmat is. Az 1914-es párizsi világkongresszus elmaradt, 1915 és 1920 között pedig egyáltalán nem tartottak világkongresszust. Zamenhof ezekben az években is aktív maradt, körlevelet küldött szét, hogy gyűlésre hívjon eszperantista és nem eszperantista tudósokat a békéről tanácskozni. Fáradozása eredménytelen maradt, a háború folyatódott.

1917. április 14-én halt meg otthonában. A varsói zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra, április 16-án. Mivel Varsó ekkor német megszállás alatt volt, mindössze talán 150 személy tudott részt venni a szertartáson…

 

(forrás: Wikipedia)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása