A Reménykedő Doktor
Ismerős az a név, hogy Lazar Markovics Zamenhof? A legtöbbek számára valószínűleg nem. Van viszont egy szó, amit sokan hallottak már, és vele kapcsolatos. Ez a szó az „eszperantó”. Egy mesterséges nyelv, amit a 159 éve született Zamenhof indított útjára – bár ő még nem így nevezte.
Lazar Markovics Zamenhof édesapja és apai
nagyapja is nyelvész és nyelvtanár volt. Kétnyelvű volt, apja oroszul, anyja
jiddis nyelven beszélt hozzá. Mivel szülővárosában, Białystokban több
nemzetiség is élt, Zamenhof korán elsajátította, és folyékonyan beszélte a lengyel
és a német nyelvet is. Tanulmányai során magas szinten megtanult héberül,
ógörögül, latinul és angolul, valamint egy kicsit franciául. Alacsonyabb
szinten ismerte még az olasz, spanyol és a litván nyelveket is.
Białystok kisvárosában Zamenhof korán
észrevette, hogy a különböző embercsoportok nem mindig férnek meg jól
egymással, és úgy látta, hogy ezek a viszályok és a félreértések a közös nyelv
hiányából fakadnak. Ezen tapasztalatok erősen hatottak rá, így már gyerekként
is nagy álma volt egy különböző népeket összekötő, közös nyelv.
Zamenhof 1869-ben szülővárosában járt
reálgimnáziumba, amit két hónap múlva, súlyos betegség miatt ott kellett
hagynia, de 1870-től újra folytathatta. 1873-ban szülei Varsóba költöztek, ahol
apja a reálgimnáziumban kapott német nyelvtanári állást. A fiatal Zamenhof öt
hónapig otthon maradt, hogy a latin és a ógörög nyelvet tanulja, és ez után
került a varsói nyelvi gimnáziumba. Ekkor héber, latin és ógörög tanulmányai
során felmerült benne, hogy egy klasszikus nyelvet lehetne használni nemzetközi
nyelvként. Ezt a gondolatot azonban hamar elvetette, mert túl bonyolultnak és
nehezen tanulhatónak találta a nyelvtanukat.
Zamenhof már gimnáziumi tanulmányai során
felvetette egy esetleges mesterséges nyelv lehetőségét, mert arról meg volt
győződve, hogy egy élő, nemzeti nyelv használata irigységet váltana ki azokból
a népekből, akiknek nem ez az anyanyelvük. Foglalkozott a gondolattal, hogy
matematikai alapon, vagy holt nyelvből alkot nyelvet (itt főleg a hébert
fontolgatta), de ezeket az ötleteket sorra elvetette. Egyik ötlete szerint
rövid betűkombinációkat használt volna szavakként, de ezek jelentésére
képtelenségnek tűnt emlékezni, így ezt a tervet is hamar elvetette. Három éven
keresztül dolgozott egy jiddis alapú nyelven, de ennek az összeállított
nyelvtana bonyolultsága miatt végül publikálatlan maradt. Gimnáziumi
tanulmányai végén találkozott az angollal, aminek a nyelvtanát az ógöröghöz és
a többi általa ismert holt nyelvhez képest rendkívül könnyűnek találta.
Visszatért egy korábbi tervezetéhez, és ennek
nyelvtanát tovább egyszerűsítette. Gondos munka után viszonylag elégedett volt
az eredménnyel, de a szótárt túl nagynak találta. Elkezdte alaposabban
vizsgálni a szavakat, és kapcsolatokat keresett köztük, hogy eldöntse, milyen
képzők lennének a megfelelőek nyelvében. Ez a munka nagyon hasznosnak
bizonyult, mert így a nyelv megtanulandó szógyökeinek száma körülbelül az
egyharmadára csökkent. A nyelv szógyökeiért főleg latin és a germán nyelvekhez
nyúlt vissza, mivel ezek a nyelvek szinte minden ma élő nyelvre gyakoroltak
valamilyen hatást. Így a nyelv szavai ismerősek, könnyen tanulhatóak lettek.
Zamenhof ezt a nyelvi tervezetét először a barátainak mutatta be, 1878-ban, 19.
születésnapján, gimnáziumi évei végén. A nyelvet lingwe uniwersalának nevezte
el. Barátai közül egy páran megtanulták a nyelvet, így ők találkoztak az év
decemberében. Az ünnepség alkalmával még a nyelv himnuszát is elénekelték.
Zamenhof 1879-től a Moszkvai Cári Egyetem
orvosi karára járt. Itt, mivel látta, hogy egyetemista társai sok nemzetiséget
képviselnek, tovább erősödött benne a törekvés az „emberi család egyesítésére”.
Az egyre növekvő zsidóellenesség és apja anyagi gondjai miatt 1881-ben abba
kellett hagynia moszkvai tanulmányait, és vissza kellett mennie Varsóba. Itt
diplomázott, 1885-ben. Zamenhof eddig nem akarta szélesebb körben bemutatni a
nyelvet, mert túl fiatalnak gondolta magát ehhez, és még további
változtatásokat akart eszközölni rajta. Gimnazista barátai közül, akik
beszéltek a lingwe uniwersaláról felnőtteknek, általában csak gúnyolódást
kaptak válaszul. Zamenhof, hogy lássa nyelve hiányosságait, nagy műveket
fordított le, hogy az elkövetkező évek során tovább csiszolgathassa a nyelvet.
Zamenhof diplomája megszerzése után Veisiejai
faluba költözött, hogy orvosi praxisát megkezdje. Hamar rájött, hogy igen
érzékenyen érintik a betegek és haldoklók szenvedései, ezért visszautazott
Varsóba, és ott elvégezte a szemészeti képzést. Fél évig az ottani kórház
szemészeti osztályán dolgozott, majd rövid időre az egyik bécsi klinikára ment
tanulni. 1886-ban újra visszautazott Varsóba, és ott megkezdte szemészeti
praxisát. Ebben az évben ismerte meg leendő feleségét, Klara Silberniket
Kovnóból, akit 1887. augusztus 9-én el is vett. A lányt az esküvő előtt
tájékoztatta a nemzetközi nyelvével való terveiről, aki nemcsak beleegyezett
Zamenhof terveibe, de felajánlotta anyagi támogatását is.
Varsói orvosi gyakorlata közben Zamenhof
hosszasan keresett nyomdát az első tankönyv kiadásához. A nyelvnek a Lingvo
Internacia (Nemzetközi Nyelv), a tankönyvnek pedig az Unua Libro (Első könyv)
nevet adta. Az első könyv oroszul jelent meg, utána pedig eszperantó, lengyel,
német és francia nyelveken. Ezek tartalmaztak egy előszót, néhány verset
eszperantóul, egy nyelvtani leírást és egy kis szószedetet. Mivel praktizáló
orvosként nem volt pénze az első ezer kötet kiadására, és nyelvészekhez,
írókhoz, politikusokhoz, tudósokhoz való szétküldésére, felesége hozományát
áldozta rá. Zamenhof egy, a könyvhöz írt levélben azt kérte a címzettektől, hogy
írják alá a mellékelt ígérvényt: ha egymillió másik ember is aláírja,
megtanulják a nyelvet.
Zamenhof nem merte saját nevén publikálni az
írást, így a dr. Esperanto (dr. Reménykedő) álnevet használta. Ez a név végül
ráragadt a nyelvre, ezért hívjuk ma is eszperantónak.
A levelek szétküldése után az ígérvények visszaküldése helyett az emberek
sorozatosan küldték Zamenhoféknak a gratuláló leveleket, és fellelkesülve
kezdték el használni az eszperantót. A siker azonnali és elsöprő volt, de csak
külföldön, mivel az oroszországi gyanakvó cári kormányzat a nyelvet és követőit
gyakorlatilag száműzetésbe kényszerítette. Ezek után a Zamenhof házaspár kiadta
az Aldono, a Nega Blovaro, a Gefratoj, Mary Princino és a Dua Libro könyveket,
egy német-eszperantó középszótárt, egy teljes orosz- és angol szótárt és egy
svéd tankönyvet. Továbbá némi összeget utaltak Albert Einstein és H. Philips
műveinek kiadására is. Sok újsághirdetést adtak fel, és nagy számban küldtek
szét további tankönyveket.
Ekkortájt született meg első két gyermekük,
Adam Zamenhof 1888-ban, Zofia Zamenhof pedig 1889-ben. Az eszperantó nyelvtanok
megjelenése után Zamenhof élénk levelezésbe kezdett, így sok új embert nyert
meg a nyelvnek és a mozgalomnak. 1889 októberében megjelent az első eszperantó
címjegyzék mintegy ezer különböző országbeli névvel. Ugyanezen évben,
Nürnbergben megalakult az első eszperantista baráti társaság. Szintén ebben az
évben már megjelent az első eszperantó nyelvű újság, a La Esperantisto (Az
Eszperantista) című havi folyóirat, szintén Nürnbergben.
Zamenhof a La Esperantisto című lap
szerkesztését az első megjelenés után egy évvel átvette. A folyóirat kiadására
meglehetősen sok pénze ment el, mert egyelőre nagyon kevés előfizetője volt.
Amikor már úgy tűnt, hogy megszűnik a lap, W. H. Trompeter földmérő három évig
névtelenül támogatta annak kiadását.
Az eszperantó-tervezet felemésztette
feleségének szinte teljes hozományát. A maradék pénz is hamar elfogyott, mivel
Zamenhof orvosi munkájával túl keveset keresett. 1889-re szinte teljesen pénz
nélkül maradtak. Második gyermekével terhes felesége hat hónapos fiukkal együtt
elutazott édesapjához, ő pedig elment Varsóból jövedelmezőbb munkahelyet
keresni. 1889 novemberében Dél-Oroszországba, Herszon városába utazott, mivel
ott még nem volt szemészeti praxis. Csalódnia kellett, mert bármennyire
takarékos életvitelt folytatott is, nem tudott elég pénzt összegyűjteni
családja ellátására. Erről felesége nem tudott, mert Zamenhof leveleivel nem
szerette volna elszomorítani, csak biztatta, és vigasztalta. Végül akkor
vallotta be a teljes igazságot, amikor már nem tudott tovább kitartani. Apósa
pénzbeli segítségét csak felesége hosszas unszolása után fogadta el. 1890-ben
visszatért Varsóba, de itt is ki kellett ábrándulnia, így 1893 októberében
családjával Hrodna városba költözött.
Bár keresete nem fedezte teljesen kiadásait,
és el kellett fogadnia apósa támogatását, négy évig kitartottak, ezután viszont
kénytelenek voltak ismét Varsóba költözni. A Zamenhof család helyzete itt
kezdett kedvezőbbre fordulni. Orvosi praxisa egyre növekedett, 1901-ben pedig
már akkora volt, hogy bevételei teljesen fedezni tudták a kiadásokat, bár így
is nagyon takarékos életmódot kellett folytatniuk. Varsó zsidó negyedében, az
egyik legszegényebb utcában éltek, így a fogadott betegek is nagyon szegények
voltak. Zamenhofnak naponta akár harminc-negyven pácienst is el kellett látnia,
hogy elegendő jövedelemhez juthasson.
Ez idő alatt az eszperantó egyre nagyobb
mértékben terjedt, 1902 és 1905 között már tizenkét országban adtak ki
eszperantó nyelvű újságokat, és alakultak baráti társaságok.
Az első Eszperantó Világkongresszust (Universala Kongresót) 1905-ben, a franciaországi Boulogne-sur-Mer kisvárosban rendezték. A Zamenhof család vonattal, harmadosztályú kocsival ment a rendezvényre. A kongresszus előtt Párizsban az oktatási miniszter átnyújtotta Zamenhofnak a francia becsületrendet.
Zamenhof − megértve a nyelv társadalmi
jellegét − nem dolgozta ki aprólékos részletességgel a nyelvtant. Szerzői
jogairól lemondott, de hogy a nyelv fejlődése közben megőrizhesse egységét,
1905-ben az első Eszperantó Világkongresszussal elfogadtatta a Fundamentót, az
eszperantó megváltoztathatatlan alapját, amely 16 egyszerű szabályból áll.
Ezekhez minden újító törekvés mellett is igyekeznek ragaszkodni.
1912-ben a krakkói kongresszuson Zamenhof lemondott
minden mozgalmi tisztségéről és visszavonult a nyilvánosság elől, hangoztatva,
hogy ő nem a nyelv alkotója, csak elindítója. Többször megbetegedett, és csak
írói munkájának élt.
Zamenhof az első világháború kitörésében
pacifista eszméi halálát látta, a háború jelentősen visszavetette az
eszperantó-mozgalmat is. Az 1914-es párizsi világkongresszus elmaradt, 1915 és
1920 között pedig egyáltalán nem tartottak világkongresszust. Zamenhof ezekben
az években is aktív maradt, körlevelet küldött szét, hogy gyűlésre hívjon
eszperantista és nem eszperantista tudósokat a békéről tanácskozni. Fáradozása
eredménytelen maradt, a háború folyatódott.
1917. április 14-én halt meg otthonában. A
varsói zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra, április 16-án. Mivel Varsó
ekkor német megszállás alatt volt, mindössze talán 150 személy tudott részt
venni a szertartáson…
(forrás:
Wikipedia)