2019. május 14.

„hát dícsértessél s hirdettessél…”


1995. május 14-én, nyolcvankilenc éves korában hunyt el Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra Emília – vagyis: Flóra. Igen, „az” a Flóra: József Attila utolsó szerelme. Aki persze nem csupán erről volt nevezetes.



Kozmutza Flóra Budapesten született 1905. november 21-én, dr. csernefalvi Kozmutza Hermil ítélőtáblai tanácsjegyző albíró és Nieszner Flóra gyermekeként. Orvos szeretett volna lenni, de szülei valamilyen kényelmesebb foglalkozást szerettek volna neki. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, és közben két évig Párizsban a Sorbonne-on tanult. 1928-ban Párizsban írta meg bölcsészdoktori értekezését J. M. Guyau francia filozófus költőről, melyet 1931-ben védett meg Budapesten. 1932-1935 között recenziói jelentek meg az Athenaeum című lapban. Már több szemesztert is elvégzett a bölcsészkaron, amikor egy lapban egy cikket olvasott a gyógypedagógiáról, ami nagyon érdekelte, de mielőtt ezzel kezdett volna foglalkozni, befejezte az egyetemet, mivel sajnálta volna az éveket.

1931-ben filozófiából doktorált, és jelentkezett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Tanárai – Szondi Lipót, Tóth Zoltán, Bárczi Gusztáv – nagy hatással voltak rá. 1934-ben szerzett itt oklevelet.

1939-ben kötött házasságot Illyés Gyulával.

 


 

Pályakezdőként a főiskolán maradt gyakornokként, de időnként tanított különféle osztályokban is: a siketeknél, az úgynevezett nehezen nevelhetőknél és az értelmileg legsúlyosabban károsodottak osztályaiban is. Kezdetben Tóth Zoltán igazgató asszisztense volt, majd 1936 és 1940 között a Szondi Lipót, azután 1940 és 1944 között a Bárczi Gusztáv által vezetett Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium munkatársa volt. Többek között a Lipótmezei Elmegyógyintézetben végzett lélektani vizsgálatokat.

1946-ban Bárczival egyetértésben kidolgozta a főiskola szervezeti szabályzatát és képzési programját. Szerinte az az előnye a magyar gyógypedagógiai képzési formának, hogy teljesen a gyógypedagógiai hivatástudat kifejlesztésére koncentrál. Ennek szolgálatában áll minden elméleti tantárgy, minden gyakorlat, az egész tudományos munka.

1946-tól a főiskola Lélektani Laboratóriumát (ma már Gyógypedagógiai pszichológiai tanszék) vezette. Nyolc évig (1972-1980) volt a főiskola főigazgatója. Főigazgatóként sokat tett a gyógypedagógiai hivatás társadalmi rangjának elismertetéséért. A főiskolát modern épülettel (benne a gyakorló iskolákkal, hallgatói kollégiummal és Gyógypedagógiai Vizsgáló és Tanácsadó Intézettel) gazdagította. Egyidejűleg a Magyar Pszichológiai Tudományos Társaság Pszichológiai Szekciójának vezetője is volt.

 


 

Pályafutása alatt több új típusú gyógypedagógiai intézmény létesítését kezdeményezte: óvodákét, foglalkoztatókét. 1980-ig, nyugalomba vonulásáig a főiskola munkatársa volt.

1938-tól végzett öt éven át Doboz községben, nyári szabadsága idején, falusi nincstelenek gyermekein összehasonlító pszichológiai vizsgálatokat abból a szempontból, hogy a nyomor hogyan befolyásolja a szellemi fejlődést. Ennek egy része megjelent Illyés Gyula: Lélek és kenyér című munkájában.

A Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet Vizsgáló és Tanácsadó részlegben ambuláns módon szolgáltatásokat adott munkatársaival a sérült gyermekeknek és családjuknak. A Szondi-laboratóriumban iker- és családfavizsgálatokat, a Békés megyei Doboz községben értelmességi és ösztönvizsgálatokat, a budapesti lipótmezei elmegyógyintézetben olyan pszichológiai vizsgálatokat végzett, amelyekkel hozzájárult a később világhírű Szondi-teszt kidolgozásához.

Szerinte a gyógypedagógiai munka művészi munka, embernevelés, mint minden jó pedagógusnak a munkája.

1983-tól férje, Illyés Gyula halála után, a hagyatékának a rendezésével és közlésével foglalkozott. Megjelentette Illyés Gyula posztumusz verseskötetét, „A Semmi közelít” címmel, az Illyés Gyula Emlékkönyvet és Illyés Gyula Naplójegyzeteinek nyolc kötetét.

 


 

József Attilával való kapcsolatát - mely összesen kilenc hónapig tartott -, megismerkedésük történetét a „József Attila utolsó hónapjairól” című, 1987-ben kiadott művében írta le, részben azért, hogy tisztázza az őket ért vádakat, rágalmakat. Célja az események, tények objektív ismertetése volt, melyeket naplója, illetve József Attilával való levelezése alapján tárt az olvasó elé. A mű érdekessége, hogy valójában a költő életének utolsó kilenc hónapját örökíti meg, továbbá, hogy nagyon személyes, bensőséges hangvételű, így nem csupán József Attiláról, de a könyv szerzőjéről, Flóra személyéről is árnyaltabb képet kapunk.

Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra 1995. május 14-én hunyt el.

 

(forrás: Wikipedia)

 



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Tömeghisztéria Salemben


Veszélyes a „mindenre jó” MMS


„Eleven kincse még a nyárnak…”