2019. május 28.

Klasszikusok, modernek és bónuszelőadás – új évad a Vörösmarty Színházban


Játék a kastélyban, Rómeó és Júlia, Trianon, Mágnás Miska – egyebek mellett ezekkel az előadásokkal várja látogatóit az új évadban a Vörösmarty Színház. A nagyszínpad mellett fontos szerep jut a Pelikán Színháznak is - itt az új, alternatív színjátszás kap majd teret, ehhez kapcsolódva új bérletet is indítanak, Pelikán néven.

Immár 200 éve annak, hogy elindult Székesfehérváron - az országban az elsők között – a támogatott magyar nyelvű színjátszás – mondta el a Vörösmarty Színház új évadát bemutató eseményen a teátrum igazgatója. Dr. Szikora János a Pelikán Színházról is beszélt. Mint mondta, itt kívánnak teret nyitni az új, alternatív színjátszásnak. A teátrum Pelikán néven új bérletet is indít, hogy a Kamaraszínháznak újra pezsgő, színháztörténeti múltjához méltó rangot adjanak.

 


 

Vígjátékkal indul az évad a nagyszínpadon: a társulat először Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művét viszi színpadra. Ezt követi majd a Shakespeare-ciklus következő darabja, a régen várt Rómeó és Júlia, amelyet Hargitai Iván visz színre.

 


 

Drámákkal folytatódik ezt követően az évad: Szabó Magda államalapítási drámáját, az Az a szép, fényes nap című művet Bagó Bertalan, míg Sárosi István Trianon című művének ősbemutatóját dr. Szikora János rendezi majd

 


 

A bemutatók sorát a megunhatatlan nagyoperett, a Mágnás Miska zárja majd. A „Cintányéros cudar világ”, a „Csiribiri kék dolmány” dallamai az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével élőben csendülnek majd fel, míg a tánckar az Alba Regia Táncegyüttes soraiból kerül ki. A közismert történetet Horváth Csaba rendezi.

 


 

A Színház a nagyszínpadon bónuszelőadással is kedveskedik nézőinek. Az Operaház 2019/2020-ra keresztény évadot hirdetett, ehhez egy érdekes koprodukcióval kapcsolódik a Vörösmarty Színház: II. János Pál pápáról kevesen tudják, hogy fiatal korában amatőr színjátszó volt, és kiváló színdarabokat is írt - ezek közül Az aranyműves boltja igazi remekmű. Az előadás a prózai színház, az opera és az oratórium különleges keveréke lesz, amelyet a megújuló Operaház új játszóhelyén, az Eiffel-csarnokban mutatnak be először áprilisban, majd ezt követően láthatja a fehérvári közönség.

 

(forrás: okkfehervar.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása