1919-ben kezdődött meg az oktatás és képzés a weimari Bauhausban Walter Gropius vezetésével. A Bauhaus mint mozgalom a modern művészet történetének egyik legmeghatározóbb forrása, képzőművészeti műhely és reform-iskola volt. Eszméi és gyakorlata számos későbbi művészeti irányzatot és szemléletet inspirált. Elsősorban az építészetben volt meghatározó, de más művészeti ágakra, például a fényképészetre is nagy hatással volt. Egyik legjelentősebb alakja, Moholy-Nagy László tanított is a Bauhaus iskolában. Az előadáson szó lesz Kárász Juditról is, aki elvégezte a dessaui Bauhaus fotószakát.

André Kertész, Moholy-Nagy László, Robert Capa, Brassaï, Martin Munkacsi és további közel húsz különleges magyar fotográfus 150 izgalmas alkotása látható a Csók István Képtárban. A látogatók átfogó válogatást kapnak az első világháborút közvetlenül megelőző évektől a második világháború végéig terjedő korszak „képes” pillanataiból. A kiállításon szereplő munkák ízelítőt adnak az 1910–40-es évek társadalmi és művészeti közegéből, a divat világából, a háborúk pusztításaiból, és bepillantást engednek a korszak hétköznapjaiba.

A tárlat az egyetemes fotográfiában megkerülhetetlen „ötök” stílusteremtő fotói mellett a világban kevésbé ismert, Magyarországon alkotó kortársak – többek között Balogh Rudolf, Escher Károly, Haár Ferenc, Kálmán Kata, Kárász Judit, Kerny István, Kinszki Imre, Pécsi József – munkáit is bemutatja. Képeik kreatív, kísérletező szellemről, az uralkodó és az adott korszakban elvárt, megszokott fotográfiai képstílusokkal szembeni másképp gondolkodásról is tanúskodnak, és mind fontos részei a magyar fotótörténetnek.

A Bauhaus története

Az Állami Bauhaus intézményét 1919-ben Walter Gropius a két weimari művészeti iskola összevonásával alapította. Az iparművészeti iskolát még Henry van de Velde hozta létre, az ő tervei alapján készült az iskola- és műhelyépület. Irányítása alatt az intézmény a német szecesszió, majd az ezt követő kísérletek egyik szellemi központja volt.

A háború alatt van de Velde Gropiust javasolta utódjául. Gropius egyesítette az iskolát a tanerőiben megfogyatkozott művészeti akadémiával, és új tanárok sorát hívta meg az intézménybe. Johannes Ittent, a színdinamika egyik megalapozóját, aki a szín- és tapintóérzék fejlesztésére új utakat kereső bécsi festő, az amerikai Lyonel Feiningert, a szobrász Gerhard Marckst, majd továbbá Paul Kleet, Oskar Schlemmert, Adolf Meyert (aki a Fagus Művek és a kölni kiállítási épület tervezésében Gropius társa volt), Georg Muche, és Lothar Schreyer akik az iskola első mesterei voltak. Rövidesen bekapcsolódott a munkába Vaszilij Kandinszkij és Moholy-Nagy László is, aki később az előképzést vette át Ittentől. A volt tanítványok közül később kerülnek a mesterek sorába Herbert Bayer, a tipográfia tanára, Breuer Marcell, az asztalosműhely vezetője, Josef Albers, az előképzés irányítója, Gunta Stölz textiltervező és mások. A mesterek között a kor szinte minden szellemi irányának képviselőjét megtaláljuk. Ez a sokarcúság aztán már kezdetektől magában rejtette a később kialakult belső ellentmondások alapját is.

Az iskola híre, hatása gyorsan terjedt, már 1922-ben vezérszerepe volt az európai konstruktív irányzatok között. A De Stijl körül csoportosuló művészek és az orosz konstruktivisták, Kazimir Malevics és El Liszickij is a Bauhausban találtak szövetségesre.

Az 1923-ban rendezett weimari kiállításon a Bauhaus már a prototípusok egész sorát mutatta be. Ezek még jórészt kézműipari formatervezési kísérletek eredményei. A kiállításra felépített Am Horn „kísérleti" ház berendezésében azonban már megjelent a gépipari technikát kifejező tárgyi környezet is. Az intézmény a következő évek jobboldali támadásainak hatására Weimarból Dessauba költözött (1925), ahol már formatervező főiskolaként, módosított tantervvel és új mesterek bevonásával működött. Az 1926-ban elkészült új iskolaépületet és a mesterházakat maga Gropius tervezte.

Az intézményben jelentkező belső ellentétek azonban tovább éleződnek. 1928-ban Gropius megvált az intézménytől. Utódja Hannes Meyer, svájci származású, baloldali társadalmi érzékenységű építész lett. Hannes Meyer kezdetben a dessaui Bauhausban mesteroktató volt az építészműhelyben, majd 1928-tól 1930. július 31-ig Gropius utódjaként a Bauhaus igazgatója lett. Az építészet szociális kérdései iránti személyes vonzódása miatt a közvélemény és a városvezetés szemében baloldali politikai beállítottságúnak tekintették. Megítéléséhez hozzájárult (az adott németországi belpolitikai körülményekhez igazodó) az intézeten belül is jelenlevő hallgatói politikai radikalizmus is. Az intézet irányában fokozatosan erősödő nemzetiszocialista politikai nyomás miatt (amit az intézetet fenntartó városi hatóság nem tudott feloldani) Meyer és a vele szolidáris mesterek és tanítványok azonnali eltávolítása mellett döntöttek 1930. augusztus 1-jén.

Mies van der Rohe volt 1930–1933 között a Bauhaus utolsó igazgatója. Az intézményt fenntartó szervek úgy vélték, a korábbi semleges légkör visszaállítását a deklaráltan baloldali szellemű Hannes Meyer menesztésével – amennyiben helyére megfelelő személyt találnak – megoldották. Ezért választásuk az akkor már egyértelmű szakmai tekintéllyel bíró Ludwig Mies van der Rohéra esett.

Mies igazgatósága rosszul kezdődött. Meyer elbocsátása miatt a hallgatók sztrájkot szerveztek, s követelték, hogy folytatódjék annak a tudományos alapú, rendszeres alakítástannak a létrehozása, amelyet Hannes Meyer kezdett el. Mies tekintélyelvű vezetéssel, főpolgármesteri segítséggel (és rendőri intézkedéssel) lett úrrá a helyzeten. Új tantervet vezettek be, amelyben a korábbihoz képest lényegesen bővült az építészeti képzés. Mies megszüntette a szakmai műhelyekben folyó árutermelést, aminek kiesése érzékenyen érintette az intézmény költségvetését.

Igazgatói működése során a Bauhaus képzési szelleme határozottan az építészoktatás felé tolódott. Az építészképzést megreformálták és három képzési fokozatot alakítottak ki. A harmadik fokozatot kizárólag Mies oktatta.

Új igazgatóként a nyomasztó társadalmi kérdések hidegen hagyták. Az építészetet művészetként értékelte, amelynek fő kérdései a tér, az arányok és az anyag. Ezt képviselte mintaháza is, amelyet a Bauhaus 1931. évi kiállítására tervezett. Ezen a tárlaton a klasszikusan Bauhaus-szellemű építészek, köztük Albers, Volger, Figer, Breuer jellegzetes kislakás-terveket állított ki, míg Mies terve pazarló térszervezéssel és anyaghasználattal az exkluzív lakásépítés kielégítését célozta. Mai szemmel nézve, úgy tűnik, itt jelenik meg Mies van der Rohe - vitathatatlanul kimagasló építészi teljesítménye mellett - következő építészeti korszakának alapjellege: a különleges és nagyvonalú, költséges építészeti feladatok, reprezentatív megoldások felé fordulása.

Mies van der Rohe igazgatói működési ideje alatt minden tőle elvárhatót megtett a Bauhaus politikamentességének megőrzéséért. 1931-ben még rendezvénysorozatot is indított az intézetben „az eszmék harcának jegyében” címmel. Brosúrát is készített, amelyben állásfoglalása a következő: „A Bauhausnak a modern kultúra megteremtésére tett erőfeszítései ellenére sem kell átpolitizált korunkban elköteleződnie valamely párt iránt”.

Mies minden erőlködése ellenére nem sikerült az intézményben a politikamentesség légkörét fenntartani. A tanintézetbeliek alapfeladataik révén mindenképpen érintkeztek a társadalmi környezettel, annak problémái természetszerűen „begyűrűztek” az oktatásba, s a tanítványok szemléletébe. A korabeli – egyre inkább fasizálódó – politikai légkörben kívülről a Bauhaust baloldali („bolsevik” kommunista”) szervezetként jellemezték.

Fokozatos politikai és költségvetési szorításokat követve 1932. október 1-jével Dessau város felmondta a műhely fenntartását. Ezen időben két másik város jelentkezett ugyan az intézmény fogadására, de Mies már hónapokkal korábban elhatározta, hogy a Bauhaust Berlinben, magánintézetként fogja fenntartani. Egy használaton kívüli gyárépületben bérelt új helyet is. Az intézményt balsorsa itt is követte. Egy "vitatható korrektségű” házkutatás során az intézet könyvtárában kommunista folyóiratokra bukkantak. 1933. április 11-én a politikai rendőrség (Gestapo) lepecsételte az épületet. Az intézmény újraindítására tett sorozatos kísérletek eredménytelenek maradtak.

(forrás: Wikipedia)