Előzmények

A julián naptárt Julius Caesar Róma alapítása után 709-ben (Kr. e. 45-ben) vezettette be. Ebben egy év 365 napból állt, és minden negyedik évben egy szökőnapot iktattak be - ehhez az ókori egyiptomi naptárat vették alapul. Az így átlagosan kialakuló 365,25 napból álló év azonban hosszabb, mint a 365 nap 5 óra 48 perc 46 másodpercből álló szoláris év, ami 365,242199 napnak felel meg. Az eltérés ezer év alatt nagyjából nyolc nap, ami a középkorban egyre nagyobb nehézségeket okozott a mezőgazdasági munkák ütemezése során, és a húsvét időpontjának kiszámításában, ezért a naptárreformot a XIII-XV. században egyre többen sürgették. A XIV. századtól kezdve több tervezet is született, amit azonban a bírálók sorra el is vetettek. Végül a XIII. Gergely pápa által 1576-ban felállított nemzetközi bizottság eljárása lett eredményes. Az új rendszert 1577-ben Aloysius Lilius olasz orvos, csillagász dolgozta ki, a bizottság felülvizsgálta, jóváhagyta, majd a tervezetet a pápa megküldte valamennyi európai uralkodónak és egyháznak véleményezés végett. A beérkezett javaslatok alapján Christophorus Clavius német származású jezsuita matematikus, csillagász öntötte végleges formába. Végrehajtását a pápa 1582. február 24-én az Inter gravissimas bullával rendelte el.

Eltérések a julián naptárhoz képest

A julián naptár egy éve és a szoláris év között az évenkénti eltérés kicsit kevesebb, mint negyed nap. A minden negyedik évben beiktatott egy szökőnap viszont már túl sok korrekció, így a naptár 400 év alatt körülbelül három nappal előzi meg a tropikus évet. A Gergely naptár ezt egyszerű és szellemes módon úgy hozza rendbe, hogy a 400-zal nem osztható kerek évszázadok nem szökőévek, hanem 365 napos évek maradnak. Így 1700, 1800 és 1900 nem volt szökőév, míg 2000 az volt. A még ezek után is fennmaradó eltérés 3320 év alatt okoz majdnem egy nap eltolódást. A jelenlegi számítások szerint 4782-ben várható legközelebb, hogy egy napot ki kell hagyni a Gergely-naptár és a szoláris év különbsége miatt.

A Gergely-naptár bevezetése

XIII. Gergely pápa rendelete szerint az új naptár 1582. október 4-én csütörtökön lépett életbe oly módon, hogy az azt követő nap október 15. lett, a kettő közötti napok abban az évben kimaradtak. Ugyanakkor a hét rendszerét ez nem befolyásolta, mivel 15-e péntekre esett és nem hétfőre, mint amilyen napra kellett volna, amennyiben 4-e csütörtökre.

Az új naptár kidolgozásával párhuzamosan át kellett alakítani a római egyház martyrologiumát is, amely az év napjaihoz kötötte a katolikus szentek és mártírok ünnepét. 1580-ban Sirleto bíboros fogott hozzá a bonyolult átszerkesztéshez, amelynek igazodnia kellett a korábbi martyrologium egyes szabályaihoz. A bíboros egy tíz tagú bizottságot hozott létre, hogy így átalakítsák az év napjaihoz kötődő szent-tiszteleteket. A hosszas fejtörés és a tízek munkája azonban nem tartozott Gergely uralkodásának sikertörténetei közé. Az első, 1582-es kiadás tele volt félreírásokkal és nyomdai hibákkal, és ebben rendkívül hasonlított az 1583-as második kiadásra. Gergely mindkét kiadást semmisnek tekintette, és személyes felügyelete alatt végül 1584-ben megszületett a helyes kiadás, amely a Martyrologium Romanum Gregorii XIII jussu editum címet viselte. A pápa ezt tette kötelezővé minden katolikus egyház számára.

Az új naptár bevezetését a legtöbb országban nem azonnal és nem minden probléma nélkül fogadták el, elterjedése több évszázados folyamat volt. Európát az Oszmán Birodalom terjeszkedése fenyegette, a kontinensen vallásháború dúlt, az új naptár elfogadása, illetve elutasítása elsősorban ideológiai kérdés volt. A váltást ráadásul az is nehezítette, hogy a köznép a csillagászati magyarázatokból mindössze annyit értett meg, hogy tíz nap egyszerűen elvész, ami azt is jelenti, hogy a főurak tíz valós nappal kevesebb idő alatt hajtják majd be a havi járandóságokat. A zúgolódás ellenére 1582 októberében nemcsak a Pápai Államban tűnt el tíz nap, hanem Spanyolországban, Lengyelországban, Portugáliában és Itália egész területén is. Egy-két éven belül átvették az új kalendáriumot a katolikus német, svájci és németalföldi fejedelemségek és Franciaország is. Magyarország 1588-ban vette át a gregorián naptárat. A magyarországi ellenkezést – bár a klérus 1583-as rendelete nyomán itt-ott valóban használták – az váltotta ki, hogy az országgyűlési határozat nélküli bevezetést sokan jogtalannak vélték. Az ellenállás mögött jórészt a protestánsok vallási indítékai álltak. A Német-Római Birodalom katolikus tartományaiban 1583-1585 között, a lutheránus Poroszországban csak 1610-ben vezették be. Nagy Britannia és tengerentúli gyarmatai csak 1752-ben fogadták el. A XVIII. század végére a Gergely-naptár a nyugati keresztény államok többségében elfogadottá vált. A következő évszázadban egyre több nemzet kezdte használni, az utolsók között Oroszországban 1918-ban került sor a bevezetésre.

(forrás: Wikipedia)