2020. január 22.

„Szép szerelmem, Magyarország”


A hagyományokhoz híven, a Magyar Kultúra Napjának előestéjén tartalmas programokkal várták az érdeklődőket az Öreghegyi Közösségi Házban. Nemcsák Károly színművész és Tolcsvay Béla énekmondó pódiumestjét követően a Szakál család három generációjának képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás.



Több mint három évtizede, 1989-ben, az Öreghegyi Művelődési Házban kezdték a Magyar Kultúra Napját ünnepelni Székesfehérváron - Tóth István és Kolozsváry Kende, az intézmény akkori vezetői kezdeményezésére.

Idén az ünnepi műsorban Ady Endre, József Attila, Petőfi Sándor, Szép Ernő, Radnóti Miklós és Wass Albert verseit, megzenésített verseket, valamint a Tolcsvay Trió legismertebb dalait hallhatta a közönség, Nemcsák Károly és Tolcsvay Béla „Szép szerelmem, Magyarország” című pódiumestjén.

 


 

„Több mint egy évtizede járjuk Nemcsák Karcsival az országot a „Szép szerelmem, Magyarország” című műsorunkkal. Sok mindent ismerhet a közönség a műsorból, amit még általános iskolában tanult annak idején és vannak olyanok, amit még sosem hallottak. Mindnek egy a lényege: magyar nyelven íródtak, a magyar lélek tükrei. Filozófusaink nincsenek, viszont az összes filozófia ott van a sok-sok versben. Rengeteg versünk van. Mind-mind útmutató és ha valaki erre rálép, akkor nem tud tőle szabadulni” – mesélte a pódiumest kapcsán Tolcsvay Béla.

„Fantasztikusan gazdag a mi irodalmunk, amelynek csak kicsiny szeletét tudjuk megmutatni Tolcsvay Béla barátommal. Azt gondolom, hogy nagyon nagy szükség van a világban arra, hogy egy kicsit elgondolkodjunk a saját sorsunkon, egy picit megálljunk, mert ebben a nagy rohanásban el fogunk veszni” - tette hozzá Nemcsák Károly színművész.

 


 

A színpadi előadást követően nyílt meg Szakál Antal, Szakál Györgyi és Horváth Barbara Henrietta kiállítása. Szakál Antal, festőművész, művésztanár így ajánlotta képeit a közönség figyelmébe: „Ez a sorozatom régóta megvan, folyamatosan készültek, készülnek a képek. Összeszedtem közülük azokat, amelyek most, a Magyar Kultúra Napjára illenek. Irodalom és történelem, a magyar táj, út menti keresztek, pipacsos mezők. Táncsics Mihály a szekéren, az öreg huszár, a magyarság foglalata dióhéjban. A gyermekeimre inkább a látvány, a sok-sok színnel kidolgozott tájak jellemzők. Ez valahogy jött, anélkül hogy valaha oktattam vagy hajtottam volna őket. Az unokám még alig mászott ki a pólyából, nekiállt rajzolni.”

A tárlat létrejöttéről Östör Annamária, Öreghegy önkormányzati képviselője mesélt a közönségnek. „Egy alkalommal meglátogattam Szakál Györgyi nénit. Körbenéztem és csodálatos képeket láttam. A lányom képei - mint mondta Györgyi néni. Onnantól kezdve hosszas, mintegy fél éves rábeszélés után Györgyi vállalta a kiállítást, nagy örömömre - de azt mondta, hogy ez akkor három generáció kiállítása lesz.”

 


 

A tárlatot Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke nyitotta meg. Mint mondta: „Szakál Antal, lánya és unokája itt él közöttünk, itt a szívünkben oly nagy becsben tartott Öreghegyen, aminek hangulata és az itt átélt pillanatok sokszor vezették ecsetjüket, ceruzájukat és a családfő agyagot vagy viaszt formázó kezét. A szeretet az, ami a színek és formák által megnyilvánul a képeken. Szakál Antalt különös barátsággal és bátorítással segítette a Jóisten, hogy egész életében az alkotóművészetet és a közösséget szolgálja, az lenne a váratlan és csoda, ha ez a kivételes életpálya és a művészettel átitatott otthon hangulata nem hatott volna a családtagokra.”

A „Három generáció” című kiállítás február 21-éig látható az Öreghegyi Közösségi Házban.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása