2020. február 4.

Festmények, grafikák, kerámiák, textilek


Megnyílt az idei Tóparti Tárlat. A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola hagyományos kiállításán az intézmény művészeti tagozatos diákjainak munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.

A látogatók figyelemmel kísérhetik a grafikus, a kerámia- és a textilműves tanszak diákjainak munkáin a fejlődést, amiben fontos szerepe van a művésztanárok színvonalas szakmai irányításának, illetve a mentorok, mesterek és a diákok között megvalósuló együttműködésnek. Ahogy dr. Vizi László Tamásné igazgató köszöntőjében fogalmazott, felhívva a közönség figyelmét a kiállítás anyagában felfedezhető kreativitásra, esztétikumra és személyességre. „Közösen megállapíthatjuk, hogy egy csodának vagyunk tanúi".

 


 

A tárlatot Máder Barnabás porcelántervező művész, a Székesfehérvári Művészek Társaságának nemzetközileg is elismert tagja, egykori tópartis diák nyitotta meg, aki huszonhárom éve az aula padjain ülő diákok között ült maga is. „Vegyétek nagyon komolyan minden kiállításotokat, ez a legfontosabb!" - ajánlotta a fiatal alkotóknak, majd a bemutatkozási lehetőségek és az otthon, a közelállók körében megrendezett tárlatok fontosságát emelte ki.

Van olyan munka, amelyiken egy diák akár több hétig dolgozott - mondta el Végvári Beatrix, a művészeti tagozat vezetője. A tervezési feladatokban mindig van újdonság az előző éviekhez képest, sokszor igazodnak a diákok érdeklődési köréhez, ami a fiatalok feladatokhoz való kötődését segíti.

 


 

A kiállított munkák között megjelenik a textiles mintatervezés, vannak papírból hajtogatott térplasztikai tárgyak, vesznek insprációt az építészetből, vannak érzékeny festői produkciók is - és kiállították például a Marie Claire országos pályázatának újrahasznosított kategóriájában elkészített, előkelő helyet elért ruháját, vagy a Szent Koronával kapcsolatos felhívásra készült kerámia pályamunkákat is.

Az idei Tóparti Tárlat február 13-ig látogatható.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása