„Mindenért a helyszinére kell utazni a hol készitik és használják…”
Március ötödike a Néprajzi Múzeum napja, tekintettel arra, hogy 1872-ben ezen a napon nevezték ki a múzeum első igazgatóját, Xántus János személyében. Aki egyébként a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatójaként is tevékenykedett, növény- és állattani kollekciójával pedig jelentősen gazdagította a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét. Eközben írt négy kalandos útikönyvet, és több mint kétszáz ismeretterjesztő munkát.
Xántus a 15. században Erdélybe vándorolt görög család sarjaként született a Somogy vármegyei Csokonyán, háromgyerekes családban, Xántus Ignác uradalmi jogtanácsos, majd Somogy vármegyei főügyész fiaként. Tanulmányait szülőfalujában és a győri bencés gimnáziumban, illetve a pécsi ciszterci gimnáziumban végezte - ugyanitt később jogot tanult. Kaposváron helyezkedett el, mint aljegyző, köz- és váltóügyvédi vizsgáját 1847-ben Pesten tette le.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharchoz
önkéntes nemzetőrként csatlakozott 1848 nyarán, majd innét a horvátok
mozgolódása idején Pestre ment, ahol beállt a honvéd tüzérekhez. Tűzmesterként
vett részt a pákozdi csatában és huszár főhadnagyként Komárom védelmében is. A
komáromi várőrségből átlépett a gyalogsághoz, ahol a 46. zászlóaljban a
főhadnagyságig vitte.
Egy kitörés közben 1849. február 8-án az
osztrákok Érsekújvárnál elfogták. Gyalog kísérték Pozsonyba, ahová betegen
érkezett és a kórházba vitték. Felgyógyulása után hadifogolyként a königgrätzi
táborba került, ahonnan 1850 júliusában szabadult. Az aradi véres napok után a
Pilzenben állomásozott Khevenhüller-Metsch ezredbe beosztották közlegénynek.
Édesanyja mindent elkövetett, hogy fiát a
katonaságtól megszabadítsa - ez bécsi ismerősei közbenjárására sikerült is.
Xántus azonban hazajövetel helyett Prágában összeköttetésbe lépett az
emigránsokkal, hazafias nyilatkozatai miatt Prágában ismét elfogták és a
hadbíróság börtönbüntetésre ítélte. Ebből a fogságból sikeresen megszökött és a
felelősségre vonás elől Németországon, Belgiumon és Franciaországon keresztül
Londonba emigrált, majd 1852-ben áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba.
Először New Yorkban vállalt alkalmi munkákat: volt
matróz, hírlapkihordó, könyvkereskedő, gyógyszerész, boltossegéd,
zongoratanító, vasúti hivatalnok, mérnök, valamint nyelvtanár is. 1852-ben a
Missouri folyón felhajózott Lexingtonig, és onnan lóháton indult a vadnyugatra,
hogy részt vegyen Saint Louis–Kalifornia vasútvonal nyomvonalának kitűzésében.
1854-ben Kansasban mérnökké léptették elő - először ebben az államban
találkozott indiánokkal. Topográfiai felméréseket végzett Indiana államban,
majd Texasban. 1853-ban a New Orleans-i egyetemen vállalt oktatói állást. Az
ottani magyar közösségben élt, majd 1854-ben ellátogatott az Iowa állambeli,
szintén magyarok lakta New Budába - a környező prérit bejárva gyűjtötte be a
később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott növény- és állatgyűjteményének
első darabjait. 1855 szeptemberében a kansasi Fort Riley erődjében vállalt
szolgálatot, mint szanitéc őrmester, Vésey Lajos álnéven - innen nevének
Nyugaton mindmáig használt változata, a John Xantus de Vesey.
1856 derekán kapta meg első nagyobb, önálló
feladatát: az Arkansas folyó forrásvidékének feltérképezését. 1857-ben
Washingtonba utazott, és ott a Smithsonian Intézet kaliforniai térképező
munkákkal bízta meg. A munka elkezdése előtt még kirándult Oregonba,
felhajózott a Columbia folyón, ellátogatott Sacramentóba és Stocktonba,
megnézte az aranybányákat. Kaliforniában gyűjtött növényeket és állatokat a
környéken, és ezt folytatta az után is, hogy átkerült a Fort Tejon katonai
erődbe. 1858-ban hivatalos megbízásból bejárta az akkoriban alig ismert
Kaliforniai-félszigetet, és tovább délnek utazva eljutott La Pazba. A
Magyarországra küldött gyűjtemények és beszámolók okán munkásságát egyre inkább
elismerték - ennek jeleként 1859. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia
levelező tagjává választotta.
1859 elején sikeresen kérte a katonai
szolgálat alóli felmentését, s idejét és energiáját az amerikai prérividék
természetrajzi feltérképezésének szentelte. Később a Coastal Survey
megbízásából tengeráramlási megfigyeléseket végzett a Kaliforniai-félsziget
csúcsánál, a San Lucas-foknál, ami alkalmat teremtett számára ahhoz, hogy a
tenger élővilágát is gyűjtse. 1861 augusztusában kilépett a Coastal Survey
alkalmazásából, s év végén visszatért Magyarországra, hogy 1862 januárjában
megtarthassa akadémiai székfoglaló előadását „Adatok a tenger természettani
földrajzához” címmel. 1862 júniusában visszatért Amerikába, ahol már folyt az
amerikai polgárháború. Xántus régi barátja, William Alexander Hammond képzett
orvos és természettudós éppen a hadsereg egészségügyi alakulatának főparancsnoka
volt; 1862. július 28-án kinevezte Xántus Jánost a helyettesévé, aki ebben a
szolgálatban 1862 decemberéig maradt.
Hamarosan elfoglalt egy – az amerikai
külügyminiszter által – felajánlott állást, és 1864. júniusáig az Egyesült
Államok mexikói konzulja volt Manzanillo állomáshellyel. Ezen hivatala rövidre
sikerült, mert mihelyt Xántus elismerte egy helyi lázadó főnök hatalmát, a
washingtoni külügyminisztérium visszahívta a konzult, sőt a konzulátust is
bezáratta.
Betegeskedése miatt Xántus végleg lemondott
amerikai tartózkodásáról és 1864 júliusában hazatért, de előbb Hollandiában és
Belgiumban tanulmányozta az állatkerteket és jókora természettudományi
gyűjteményt hozott magával a Magyar Nemzeti Múzeum számára.
Hazatérve megromlott egészségi állapota miatt
először Ótátrafüredre utazott gyógykezelésre, ezután erdélyi körutat tett. Szeptemberben
az orvosok marosvásárhelyi gyűlésén egy természetrajzi könyvtár Pesten történő
felállítását indítványozta, valamint belgiumi és hollandiai tapasztalataira
hivatkozva felvetette egy állami állatkert létrehozásának tervét. Ezen intézmény
1862. március 12-én megalakult, s a bizottság tiszteletbeli elnökévé
választotta. 1866. augusztus 6-án nyitotta meg a pesti Állatkertet, melynek igazgatói
tisztét is betöltötte.
1868-ban tisztségét feladva októberben
Kelet-Ázsiába indult Triesztből egy osztrák–magyar expedícióval. Először
Ceylonban, Sziámban, Kínában és Japánban végeztek gyűjtéseket, majd miután
Xántus a kutatóút vezetőivel összekülönbözött azon, hogy a gyűjtött anyag a
bécsi vagy a pesti múzeumba kerüljön-e, 1869 elején különvált az expedíciótól.
Celebesz, Borneó és Jáva szigetén hatalmas állattani anyagot gyűjtött - ennek
legnevezetesebb darabja egy preparált orangután volt -, valamint 2500 darabos,
párját ritkító borneói etnológiai anyagából alapították meg a Nemzeti Múzeum
Néprajzi Osztálya, a későbbi Néprajzi Múzeum
gyűjteményét.
1870 novemberében hazatért, és gyűjteménye
feldolgozásába kezdett. 1872. március 5-én a Nemzeti Múzeum Néprajzi
Osztályának első őrévé – tulajdonképpen igazgatójává - nevezték ki. Ugyanebben
az évben Rómer Flórissal összeállították a bécsi világkiállításon szereplő első
magyar néprajzi gyűjteményt. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság
megalapításában, amelynek 1890-ben alelnöke lett.
1894 tavaszán súlyos tüdőgyulladáson esett át,
ezért családja 1894. április 10-én levitte az Adriai-tenger partjára, Voloscába
gyógyulni. Hamarosan elborult elmével került haza, és 1894. december 13-án meghalt.
(forrás: Wikipedia)