2020. március 18.

Kitárul a tudománytár


Fél évvel ezelőtt akadtam rá az Arcanum Digitális Tudománytár nevezetű internetes oldalra, mert az 1800-as évekből való, székesfehérvári újságcikkeket kellett előkerítenem. Nekik megvolt, majdnem harmincmilliónyi másik dokumentum között. És a koronavírus járvány miatt a következő egy hónapban ez az adatbázis díjtalanul böngészhető.

Az Arcanum Digitális Tudománytár (rövidítve ADT) egy magyar nyelvű digitális könyvtár, amely korabeli kézikönyveket, folyóiratokat, napi- és hetilapokat tesz közzé az interneten. A dokumentumok mintegy tíz százaléka ingyenesen hozzáférhető, a fennmaradó kilencven százalék pedig előfizetési díj ellenében érhető el – kivéve a következő egy hónapot, aminek az otthon tanuló diákok eléggé hasznát vehetik, mert tényleg hatalmas méretű állományról van szó.

 


 

Bár a kiadó 1989 óta működik, az internet szélesebb körű elterjedését megelőzően CD-n és CD-ROM-on adtak ki digitalizált műveket. 2014-ben indult el az Arcanum Digitális Tudástár (ADT), ahol összevonták a korábban megjelent digitalizált oldalakat, és egységes felületen tettek előfizetéses rendszerben hozzáférhetővé mintegy tízmillió oldalnyi nyomtatott dokumentumot (jellemzően sajtótermékeket).

2018-ban Arcanum Kézikönyvtár néven ingyenesen hozzáférhetővé tették azokat a kézikönyveket, amelyeket a kiadó korábban adathordozókon megjelentetett. Ezek jellemzően - de nem kizárólag - régi, lejárt szerzői jogi védettségű lexikonok, verseskötetek, bibliák és így tovább. Maga az Arcanum nem ad ki saját műveket, csak korábban megjelent kiadványok digitalizált kópiáit teszi elérhetővé.

Nem tartozik az Arcanum weboldalhoz, de az azonos nevű kiadóvállalat működteti a Hungaricana közgyűjteményi és a Mapire térképgyűjteményi portált is.

 


 

A koronavírus járvány kapcsán a kiadó úgy döntött, átérezve a közép- és felsőoktatásban, valamint a kutatásban résztvevők nehéz helyzetét, hogy a következő egy hónapra nyilvánossá teszi közel huszonhétmillió folyóirat és újság oldalt tartalmazó periodika adatbázisát, az Arcanum Digitális Tudománytárat. A nyilvános időszak alatt az előfizetéssel nem rendelkező felhasználók a tartalomletöltés kivételével a szolgáltatás minden funkcióját igénybe vehetik. Egyszeri regisztrációval 1-1 oldal letöltésére is lehetőség nyílik.

 


 

A kiadó ezzel a gesztussal szeretné erősíteni a társadalmi összefogást, megkönnyíteni az otthoni tanulást, munkavégzést, és izgalmas tartalmak hozzáférhetővé tételével elviselhetőbbé tenni a bezártságot azok számára, akiknek az elkövetkező időszakban esetleg otthon kell maradniuk.

 

(forrás: Wikipedia, ADT)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Megszűnt a rendkívüli ítélkezési szünet a bíróságokon


Kalandozások Fejér megyében - Zámoly


„Amíg egy szobor el nem készül, addig érdekes…”