2020. május 18.

„…a közönség hasznára…”


Az 1977 óta létező múzeumi világnapot idén rendhagyó módon ünnepli a székesfehérvári Szent István Király Múzeum: ha már – egyelőre - nem lehet látogatni az intézményt, olvasni azért tudunk róla. Egész pontosan az alapítás történetéről, melyet Izinger Katalin művészettörténész foglalt össze egy cikkben, amely eredetileg a múzeum honlapján jelent meg.



A kezdetek és az Egylet története

A helyi történelem ápolására megalapított Fejérvármegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet 1873. október 27-én tartotta alakuló közgyűlését. Az Egylet működésének fő célja az volt, hogy a nevében foglalt tudományokat népszerűsítse, a „műrégiségeket” gyarapítsa, őrizze, és „a közönség hasznára kellő felügyelet mellett” kiállítsa. Ismeretterjesztő, népművelő feladatokat is vállaltak, felolvasásokat tartottak, adatokat gyűjtöttek a helytörténeti monográfiákhoz. A társulat 137 tagot tartott nyilván, megyei főnemeseket, tekintélyes polgárokat, közéleti személyiségeket és a klérus tagjait. Tevékenységük az 1873–85. és 1892–93. években volt a legeredményesebb, azonban a századfordulótól az Egyletből már csak gyűjteménye maradt fenn.



 

Marosi Arnold és a Múzeumegyesület

A múzeumügy akkor éledt újjá a megyében és a városban, amikor 1909 őszén Marosi Arnold cisztercita tanárt Pécsről (ahol újjászervezte a városi múzeumot) Székesfehérvárra helyezték.

Marosi Arnold szinte néhány hét alatt mindenkit meggyőzött arról, hogy Fejér megye és Székesfehérvár nem létezhet tovább múzeum nélkül. A Régészeti Egylet pár lelkes vezetőjén kívül az ő nevéhez fűződik a múzeumegyesület megszervezése és az önálló múzeum megteremtése. 28 tagú választmányukban a város és a megye előkelőségei foglaltak helyet, tisztikaruk is népes és rangos volt, sok-sok támogatót tudtak megnyerni a jó ügynek.

Marosi így ír az akkori állapotokról és az 1910-es évben történt átalakulásról: „A főleg régészeti leletekből, érmekből álló gyűjtemény többszörös vándorlás után szerényen a vármegyeház három udvari szobácskájában húzódott meg. Dr. Lauschmann Gyula vármegyei tiszti főorvos, a helyi történet fáradhatatlan krónikása kezdeményezésére, gróf Széchenyi Viktor főispán, dr. Saára Gyula polgármester és Szüts Jenő alispán által vezérelve 1910-ben a Régészeti Egylet átalakult Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesületté azzal a hivatással, hogy az eddig lakat alatt őrzött gyűjteményt Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeum címen nyilvános múzeummá fejlessze.”

A múzeum egy évvel később, 1911. május 14-én meg is nyílt az Iskola utca 16. számú ház emeletének bérelt helyiségeiben.

Marosi első teendője a tárgyak beleltározása és konzerválása volt. Philipp István rajztanár segítségével a tárgyakat megszámozták, s vázlatokkal illusztrált törzskönyvet állítottak össze, szakszerű pontossággal. A rendezés során tematikusan csoportosítottak, s kialakították a régészeti-történeti, néprajzi, iparművészeti, valamint a könyvtári osztályt.

Munkatársainak segítségével Marosi már 1910-ben elkezdte a meglévő anyag restaurálását, és a tevékenysége alatt jelentősen gyarapodó gyűjteményt a kor igényeinek megfelelően teljes egészében beleltározta, illetve nyilvántartásba vette.



 

A székesfehérvári múzeum új otthona

Az I. világháború okozta megtorpanás után sikerült talpra állnia az egyesületnek, és 1922-ben az olvasható a Fejérmegyei Naplóban, hogy a Főfelügyelőségtől elismerést kaptak, mivel „a székesfehérvári muzeum őskori, római és népvándorláskori gazdag és kifogástalanul feldolgozott anyagával legjelentősebb vidéki gyűjteményeink egyike.”

A gyarapodó gyűjtemény számára az Iskola utcai épület egyre szűkebbnek bizonyult, ezért a múzeumnak új otthont kellett keresni. „Az éltető levegőt, miként a kicsirázáshoz, úgy a már kilombosodott törzs továbbfejlődéséhez is Székesfehérvár és Fejér vármegye áldozatkészsége hozta meg.” Ennek eredményeképpen költözhetett a múzeum 1927 végétől az egykori Bognár utca 3. (ma Országzászló tér 3.) szám alatti – volt árvaházi majd rendőrségi – épületbe.

„A székesfehérvári múzeum, mely eddig szűk bérhelyiségben szorongott, új otthont kapott, ahol már értéküknek megfelelő módon lesznek felállíthatók becses gyűjteményei. A múzeumot Székesfehérvár szab. kir. város áldozatkészsége juttatta az új helyiséghez. A város ugyanis méltányolva a múzeumnak innen-onnan húsz éves, eredményes működését történelmi emlékeinek összegyűjtésében és megőrzésében, átengedte neki a régi városi árvaházat, egyben 17.000 P rendkívüli segéllyel lehetővé tette, hogy a múzeumot fenntartó egyesület az épületet rendbehozassa és a múzeum céljaira megfelelően átalakíttassa. A másik érdekelt törvényhatóság, Fejér vármegye is készséggel sietett a terv mielőbbi megvalósítására, 10.000 P segélyt juttatva a múzeum belső munkálataira. Székesfehérvár társadalma is kivette részét a támogatásban úgy, hogy magánosok adományaiból eddig mintegy 4000 P gyűlt össze a berendezési költségekre. (…) Most folyik a rendezkedés, melynek befejezése és ezzel együtt a múzeum ünnepélyes megnyitása a nyárra várható” – írja 1929 tavaszán Marosi.

Az új épület 1929. október 6-án nyitotta meg kapuit.

Az új helyszín immár lehetőséget nyújtott a múlt emlékeinek látványos bemutatására, az épület lépcsőházában, folyosóin és termeiben.



Marosi 1910-től élete végéig számtalan leletmentést végzett a város és a megye területén, amelyek közül kiemelkedő a pákozdi hatalmas bronzkori földvár, az első táci ásatások, a csákvári késő római temető, a csákberényi és az előszállási avar kori temetőkben végzett kutatások. Ő kezdeményezte a székesfehérvári bazilika új ásatását is az 1936–38-as években. Ő vetette meg a múzeum néprajzi, várostörténeti, antropológiai és természettudományi gyűjteményét is. A múzeumi tevékenységet tudományos és népszerű cikkekkel, az 1931–39 között szerkesztésében megjelenő Székesfehérvári Szemle kiadásával, előadások tartásával tette teljessé. A múzeumegyesület jelentős szerepet vállalt a város kulturális életének szervezésében, múzeumi és irodalmi estélyeket, koncerteket rendeztek.

A múzeumegyesület 1935-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A díszgyűlésen gróf Széchenyi Viktor főispán ünnepi beszédet mondott, Dr. Dormuth Árpád főtitkár ismertette a huszonötéves múzeum történetét, Marosi Arnold igazgató pedig a múzeum fejlődéséről tartott előadást. Az egyesület dísztagjává választotta dr. Hóman Bálint közoktatásügyi minisztert, Marosi Arnold múzeumigazgatót, dr. Csitáry G. Emil polgármestert és dr. Havranek József alispánt. Az egyesület fennállásának 25. évfordulója alkalmából kiállítást is rendeztek.

A jubileum évének másik fontos eseménye, hogy megkezdték a múzeumépület bővítését (Schmidl Ferenc és Molnár Tibor tervei alapján), így új kiállítóterekhez és raktárakhoz juthatott a múzeum, valamint megújult a homlokzata is (Kotsis István terve szerint).

Marosi halálával (1939) véget ért a múzeumegyesület támogatásával működő múzeum virágkora, a második világháború alatt az egyesület működése akadozott, majd 1944-ben meg is szűnt. A háború a múzeumépületben jelentős károkat okozott, a gyűjtemények azonban sértetlenek maradtak. 1949-ben, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatótanácsa Fitz Jenő régészt helyezte a székesfehérvári múzeumba igazgatónak. Ez azonban már egy másik történet…

 

(forrás: szikm.hu - Izinger Katalin művészettörténész)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Népművészet online


„Lépcső közé szorult világ…”


„Az űrhajózásban soha nem érzi úgy az ember, hogy mindent tud…”