„…a közönség hasznára…”
Az 1977 óta létező múzeumi világnapot idén rendhagyó módon ünnepli a székesfehérvári Szent István Király Múzeum: ha már – egyelőre - nem lehet látogatni az intézményt, olvasni azért tudunk róla. Egész pontosan az alapítás történetéről, melyet Izinger Katalin művészettörténész foglalt össze egy cikkben, amely eredetileg a múzeum honlapján jelent meg.
A kezdetek és az
Egylet története
A helyi történelem ápolására megalapított
Fejérvármegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet 1873.
október 27-én tartotta alakuló közgyűlését. Az Egylet működésének fő célja az
volt, hogy a nevében foglalt tudományokat népszerűsítse, a „műrégiségeket”
gyarapítsa, őrizze, és „a közönség hasznára kellő felügyelet mellett”
kiállítsa. Ismeretterjesztő, népművelő feladatokat is vállaltak, felolvasásokat
tartottak, adatokat gyűjtöttek a helytörténeti monográfiákhoz. A társulat 137
tagot tartott nyilván, megyei főnemeseket, tekintélyes polgárokat, közéleti
személyiségeket és a klérus tagjait. Tevékenységük az 1873–85. és 1892–93.
években volt a legeredményesebb, azonban a századfordulótól az Egyletből már
csak gyűjteménye maradt fenn.
Marosi Arnold és
a Múzeumegyesület
A múzeumügy akkor éledt újjá a megyében és a
városban, amikor 1909 őszén Marosi Arnold cisztercita tanárt Pécsről (ahol újjászervezte a városi múzeumot)
Székesfehérvárra helyezték.
Marosi Arnold szinte néhány hét alatt
mindenkit meggyőzött arról, hogy Fejér megye és Székesfehérvár nem létezhet
tovább múzeum nélkül. A Régészeti Egylet pár lelkes vezetőjén kívül az ő
nevéhez fűződik a múzeumegyesület megszervezése és az önálló múzeum
megteremtése. 28 tagú választmányukban a város és a megye előkelőségei foglaltak
helyet, tisztikaruk is népes és rangos volt, sok-sok támogatót tudtak megnyerni
a jó ügynek.
Marosi így ír az akkori állapotokról és az
1910-es évben történt átalakulásról: „A főleg régészeti leletekből, érmekből
álló gyűjtemény többszörös vándorlás után szerényen a vármegyeház három udvari
szobácskájában húzódott meg. Dr. Lauschmann Gyula vármegyei tiszti főorvos, a
helyi történet fáradhatatlan krónikása kezdeményezésére, gróf Széchenyi Viktor
főispán, dr. Saára Gyula polgármester és Szüts Jenő alispán által vezérelve
1910-ben a Régészeti Egylet átalakult Fejérvármegyei és Székesfehérvári
Múzeumegyesületté azzal a hivatással, hogy az eddig lakat alatt őrzött
gyűjteményt Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeum címen nyilvános múzeummá
fejlessze.”
A múzeum egy évvel később, 1911. május 14-én
meg is nyílt az Iskola utca 16. számú ház emeletének bérelt helyiségeiben.
Marosi első teendője a tárgyak beleltározása
és konzerválása volt. Philipp István rajztanár segítségével a tárgyakat
megszámozták, s vázlatokkal illusztrált törzskönyvet állítottak össze,
szakszerű pontossággal. A rendezés során tematikusan csoportosítottak, s
kialakították a régészeti-történeti, néprajzi, iparművészeti, valamint a
könyvtári osztályt.
Munkatársainak segítségével Marosi már
1910-ben elkezdte a meglévő anyag restaurálását, és a tevékenysége alatt
jelentősen gyarapodó gyűjteményt a kor igényeinek megfelelően teljes egészében
beleltározta, illetve nyilvántartásba vette.
A székesfehérvári
múzeum új otthona
Az I. világháború okozta megtorpanás után
sikerült talpra állnia az egyesületnek, és 1922-ben az olvasható a Fejérmegyei
Naplóban, hogy a Főfelügyelőségtől elismerést kaptak, mivel „a székesfehérvári
muzeum őskori, római és népvándorláskori gazdag és kifogástalanul feldolgozott
anyagával legjelentősebb vidéki gyűjteményeink egyike.”
A gyarapodó gyűjtemény számára az Iskola utcai
épület egyre szűkebbnek bizonyult, ezért a múzeumnak új otthont kellett
keresni. „Az éltető levegőt, miként a kicsirázáshoz, úgy a már kilombosodott
törzs továbbfejlődéséhez is Székesfehérvár és Fejér vármegye áldozatkészsége
hozta meg.” Ennek eredményeképpen költözhetett a múzeum 1927 végétől az egykori
Bognár utca 3. (ma Országzászló tér 3.) szám alatti – volt árvaházi majd
rendőrségi – épületbe.
„A székesfehérvári múzeum, mely eddig szűk
bérhelyiségben szorongott, új otthont kapott, ahol már értéküknek megfelelő
módon lesznek felállíthatók becses gyűjteményei. A múzeumot Székesfehérvár
szab. kir. város áldozatkészsége juttatta az új helyiséghez. A város ugyanis
méltányolva a múzeumnak innen-onnan húsz éves, eredményes működését történelmi
emlékeinek összegyűjtésében és megőrzésében, átengedte neki a régi városi
árvaházat, egyben 17.000 P rendkívüli segéllyel lehetővé tette, hogy a múzeumot
fenntartó egyesület az épületet rendbehozassa és a múzeum céljaira megfelelően
átalakíttassa. A másik érdekelt törvényhatóság, Fejér vármegye is készséggel
sietett a terv mielőbbi megvalósítására, 10.000 P segélyt juttatva a múzeum
belső munkálataira. Székesfehérvár társadalma is kivette részét a támogatásban
úgy, hogy magánosok adományaiból eddig mintegy 4000 P gyűlt össze a berendezési
költségekre. (…) Most folyik a rendezkedés, melynek befejezése és ezzel együtt
a múzeum ünnepélyes megnyitása a nyárra várható” – írja 1929 tavaszán Marosi.
Az új épület 1929. október 6-án nyitotta meg
kapuit.
Az új helyszín immár lehetőséget nyújtott a múlt emlékeinek látványos bemutatására, az épület lépcsőházában, folyosóin és termeiben.
Marosi 1910-től élete végéig számtalan
leletmentést végzett a város és a megye területén, amelyek közül kiemelkedő a
pákozdi hatalmas bronzkori földvár, az első táci ásatások, a csákvári késő
római temető, a csákberényi és az előszállási avar kori temetőkben végzett
kutatások. Ő kezdeményezte a székesfehérvári bazilika új ásatását is az
1936–38-as években. Ő vetette meg a múzeum néprajzi, várostörténeti,
antropológiai és természettudományi gyűjteményét is. A múzeumi tevékenységet
tudományos és népszerű cikkekkel, az 1931–39 között szerkesztésében megjelenő
Székesfehérvári Szemle kiadásával, előadások tartásával tette teljessé. A
múzeumegyesület jelentős szerepet vállalt a város kulturális életének
szervezésében, múzeumi és irodalmi estélyeket, koncerteket rendeztek.
A múzeumegyesület 1935-ben ünnepelte
fennállásának 25. évfordulóját. A díszgyűlésen gróf Széchenyi Viktor főispán
ünnepi beszédet mondott, Dr. Dormuth Árpád főtitkár ismertette a huszonötéves
múzeum történetét, Marosi Arnold igazgató pedig a múzeum fejlődéséről tartott
előadást. Az egyesület dísztagjává választotta dr. Hóman Bálint közoktatásügyi
minisztert, Marosi Arnold múzeumigazgatót, dr. Csitáry G. Emil polgármestert és
dr. Havranek József alispánt. Az egyesület fennállásának 25. évfordulója
alkalmából kiállítást is rendeztek.
A jubileum évének másik fontos eseménye, hogy
megkezdték a múzeumépület bővítését (Schmidl Ferenc és Molnár Tibor tervei
alapján), így új kiállítóterekhez és raktárakhoz juthatott a múzeum, valamint
megújult a homlokzata is (Kotsis István terve szerint).
Marosi halálával (1939) véget ért a
múzeumegyesület támogatásával működő múzeum virágkora, a második világháború
alatt az egyesület működése akadozott, majd 1944-ben meg is szűnt. A háború a
múzeumépületben jelentős károkat okozott, a gyűjtemények azonban sértetlenek
maradtak. 1949-ben, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatótanácsa Fitz Jenő régészt
helyezte a székesfehérvári múzeumba igazgatónak. Ez azonban már egy másik
történet…
(forrás: szikm.hu
- Izinger Katalin művészettörténész)