Martinovics Ignác, miután befejezte a gimnázium alsó osztályait a pesti piaristáknál, belépett a ferencesek rendjébe. 1773. április 24-én Baján letette a fogadalmat, szerzetesként a Domonkos nevet kapta. A bölcseleti tanulmányokat ugyanott, a teológiát Budán végezte 1775 és 1779 között. Időközben, 1778 októberében áldozópappá szentelték és 1779-ben a bölcselet és mennyiségtan tanára lett a buda-vízivárosi kolostorban. Sok nyelven kitűnően beszélt és írt - ám szerzetesi élet szigorúsága miatt többször összeütközésbe került rendtársaival és rendfőnökével. Kedvetlenségét fokozta az is, hogy 1780-ban a növendékpapok egy részével Bródba helyezték át.

1781 júliusában tábori lelkészi állást fogadott el Bukovinában, és távozásra engedélyt se kérve, augusztusban Csernovicba ment. Itt ismerkedett meg gróf Potocky Ignác lengyel főúrral, akinek kíséretében beutazta Európa nagy részét. 1782-ben vele ment Lembergbe, ahol két évig magántanítással foglalkozott. Munkáival magára vonta Van Swietennek, az udvari tanügyi bizottság elnökének figyelmét, akinek közbenjárására 1783. október 17-étől a lembergi akadémián a természettan helyettes tanára lett. Amikor az akadémia 1784. október 21-én egyetemmé alakult át, rendes tanárrá és október 25-én a bölcseleti kar dékánjává nevezték ki; ugyanebben az évben a haarlemi akadémia is tagjává választotta, ahol jutalmat is kapott. Ezt követték a hessen-homburgi, müncheni, stockholmi és szentpétervári akadémiák. 1788-ban a bécsi, 1791-ben a pesti egyetem fizikai tanszékére pályázott, de sikertelenül.

1791-ben bemutatták Gotthardi Ferencnek, II. Lipót titkosrendőrsége főnökének. Martinovics – valószínűleg egyetemi karrierje egyengetése érdekében – ezután jelentéseket küldött a titkosrendőrség részére olyan titkos vagy zárt társaságokról, mint az illuminátusok vagy a szabadkőművesek, illetve a feloszlatott jezsuita rend. Ezen jelentések történeti értéke csekély, írójuk, hogy saját fontosságát kidomborítsa, teletömte őket hamis adatokkal és kitalációkkal.

Ugyanazon év novemberében Pestre költözött. Ügynöki munkáját fizetéssel járó lembergi tanári kinevezéssel és császári tanácsosi címmel jutalmazta az udvar, de Martinovics többre, politikai befolyásra és udvari címre vágyott. Ezért még abban az évben egyszerűen elhíresztelte Pesten, hogy II. Lipót király vegyésszé, valamint császári és királyi tanácsossá nevezte ki. Később bocsánatot kért merészségéért, de indoklása szerint ügynöki munkájához feltétlenül szükséges volt egy fedőállás, hogy az illuminátusok gyanút ne fogjanak, amiért fizetést kap a császártól. Gotthardi kormánytanácsos közbenjárására II. Lipót végül hitelesítette kinevezését. Feladata volt a királynak vegyészeti kísérleteiben segédkezni, ezenkívül továbbra is felhasználták politikai célokra is.

A király halála után állása megszűnt - ezt követően és azután I. Ferenc által részére biztosított ezer forint évdíjra volt utalva. 1792 szeptemberében szászvári címzetes apáttá nevezték ki és a császári kabinetiroda külügyi osztályába osztották be politikai munkálatok teljesítése végett. Azonban új állásában nem sokáig maradhatott, mivel az udvar legbefolyásosabb emberei, gróf Colloredo miniszter és Schloissnigg nyílt ellenségei voltak. Így aztán még ebben az évben elvesztette évdíját, és hasztalan folyamodott a zágrábi nagyprépostságért, majd a kabinetirodai titkárságért is, mivel nem bíztak többé benne.

I. Ferenc a sajtószabadság megszorításával igyekezett gátat vetni a forradalmi eszmék terjedésének. A már megjelent ilyen jellegű művek szerzői ellen nyomozást indíttatott és elkobozta röpirataikat, így Martinovics három művét is, amelyek a szerző neve nélkül jelentek meg, s amelyek szerzőjét ekkor még nem is gyanították. Elkeseredésében, hogy minden reményét meghiúsulni látta, titokban az izgatás terére lépett. Röpirataiban megtámadta és élesen bírálta a cenzúrát, I. Ferenc politikáját és a Habsburg-ház magyarországi politikáját is. Mivel a névtelenül megjelent írások két pártfogójának, Józsefnek és Lipótnak a kormányzását is elítélték, Martinovics neve fel sem merült lehetséges szerzőként.

Martinovics munkáit elsősorban a szabadkőművesek, az úgynevezett felvilágosodottak (illuminatusok) terjesztették, akik a francia forradalom elveivel rokonszenveztek és a királyság bukását várták. Gyurkovics Ferenc, a pesti egyetem politika tanára az ilyen eszmék terjesztése érdekében titkos társaság szervezésén fáradozott és 1793 márciusában Martinovicsot is beavatta terveibe.

Párizsban a jakobinusok klubja Martinovicsot bízta meg egy ilyen társaság alakításával. Ő 1794 áprilisában megkezdte a tagok toborzását, mégpedig először Bécsben. Magyarországon két társaságot alakított: a Reformátorok Társaságát elszegényedett mágnásokból és nemesekből, illetve a Szabadság-egyenlőség-testvériség Társaságát, a forradalmi eszmék teljes életbe léptetésével.

A Martinovics által szerkesztett alapszabály szerint a fő hatalom a nép kezében van, amelynek nemcsak joga van eltörölni a királyságot, hanem kötelessége is ezt megtenni, ha a maga szentséges jogaival élni akar. Minden belépő tagnak esküt kellett tennie arra, hogy a társaság elveit terjeszti, és legalább két új tagot fog szerezni. A főigazgató szerepét Martinovics maga vállalta el, a közvetlen kormányzás az általa kiszemelt négy igazgató feladata volt. Tervük az volt, hogy mihelyt a tagok száma megfelelően felszaporodik, megkezdik a fennálló társadalmi rend felforgatását.

Három hónap múlva, amikor még a magyarországi tagok száma alig volt nagyobb hetvenötnél, Franz Josef Saurau gróf egy beavatott Jeline nevű magántanító feljelentése alapján rájött a bécsi összeesküvésre. Mielőtt a bécsi udvar bármit is tehetett volna Martinovicsnak is a fülébe jutott feljelentésük híre. Bécsbe sietett és mind a két titkos társaságot feladta az összes taggal együtt, aminek következtében július 23-án több társával együtt Bécsben elfogták.

Martinovics vallomása és egy pesti színész feljelentése a pesti titkos társaságnak is nyomára vezetett. Augusztus 16-án Budán elfogták Laczkovicsot, Hajnóczyt, Szentmarjayt és még többeket. A felségsértés vádját tartalmazó vádlevél alapján Martinovicsot 1795 áprilisában, mint az összeesküvés fejét, fő- és jószágvesztésre ítélték.

A halálos ítéletet május 20-án a budai Vérmezőn hajtották végre, nyakazással. Amikor Martinovics végignézte első társa, Sigray kivégzését, elájult. Ettől kezdve alig tért magához; a földre rogyott és amikor rákerült a sor, a hóhérlegények vonszolták a vérpadhoz.

Életrajzírói mind megegyeznek abban, hogy kiváló tehetségű és éles eszű politikus volt, de magával meghasonlott, nagyravágyó és fantaszta jellem, aki az eszközök tekintetében nem volt válogatós, és elkeseredésében kész volt bármilyen kétségbeesett lépésre. Hozzájárul ehhez, hogy bár a szalonokban mint tanult és szellemes társalgót és kiváló tudóst ismerték, igazán maradandó tudományos munkát nem végzett. Az 1848-as forradalmi nemzedék sok tagja szemében a forradalmár Martinovics igazi példaképnek és valódi mártírnak számított, valódi jellemét, szerepét és tetteit az eszményítés hamis fénnyel vonta be.

(forrás: Wikipedia)