Titkosügynökből jakobinus vezér
Történeti megítélése szerint kiváló tehetségű és éles eszű politikus volt, de magával meghasonlott, nagyravágyó és fantaszta jellem, aki az eszközök tekintetében nem volt válogatós. Erre utal például az is, hogy császári titkosügynökből lett a magyar jakobinus mozgalom vezére – akit több társával együtt éppen 225 éve végeztek ki a Vérmezőn.
Martinovics Ignác, miután befejezte
a gimnázium alsó osztályait a pesti piaristáknál, belépett a ferencesek
rendjébe. 1773. április 24-én Baján letette a fogadalmat, szerzetesként a
Domonkos nevet kapta. A bölcseleti tanulmányokat ugyanott, a teológiát Budán végezte
1775 és 1779 között. Időközben, 1778 októberében áldozópappá szentelték és
1779-ben a bölcselet és mennyiségtan tanára lett a buda-vízivárosi kolostorban.
Sok nyelven kitűnően beszélt és írt - ám szerzetesi élet szigorúsága miatt
többször összeütközésbe került rendtársaival és rendfőnökével. Kedvetlenségét
fokozta az is, hogy 1780-ban a növendékpapok egy részével Bródba helyezték át.
1781 júliusában tábori lelkészi
állást fogadott el Bukovinában, és távozásra engedélyt se kérve, augusztusban
Csernovicba ment. Itt ismerkedett meg gróf Potocky Ignác lengyel főúrral,
akinek kíséretében beutazta Európa nagy részét. 1782-ben vele ment Lembergbe,
ahol két évig magántanítással foglalkozott. Munkáival magára vonta Van
Swietennek, az udvari tanügyi bizottság elnökének figyelmét, akinek
közbenjárására 1783. október 17-étől a lembergi akadémián a természettan
helyettes tanára lett. Amikor az akadémia 1784. október 21-én egyetemmé alakult
át, rendes tanárrá és október 25-én a bölcseleti kar dékánjává nevezték ki;
ugyanebben az évben a haarlemi akadémia is tagjává választotta, ahol jutalmat
is kapott. Ezt követték a hessen-homburgi, müncheni, stockholmi és
szentpétervári akadémiák. 1788-ban a bécsi, 1791-ben a pesti egyetem fizikai
tanszékére pályázott, de sikertelenül.
1791-ben bemutatták Gotthardi
Ferencnek, II. Lipót titkosrendőrsége főnökének. Martinovics – valószínűleg
egyetemi karrierje egyengetése érdekében – ezután jelentéseket küldött a
titkosrendőrség részére olyan titkos vagy zárt társaságokról, mint az illuminátusok
vagy a szabadkőművesek, illetve a feloszlatott jezsuita rend. Ezen jelentések
történeti értéke csekély, írójuk, hogy saját fontosságát kidomborítsa,
teletömte őket hamis adatokkal és kitalációkkal.
Ugyanazon év novemberében Pestre
költözött. Ügynöki munkáját fizetéssel járó lembergi tanári kinevezéssel és
császári tanácsosi címmel jutalmazta az udvar, de Martinovics többre, politikai
befolyásra és udvari címre vágyott. Ezért még abban az évben egyszerűen
elhíresztelte Pesten, hogy II. Lipót király vegyésszé, valamint császári és
királyi tanácsossá nevezte ki. Később bocsánatot kért merészségéért, de
indoklása szerint ügynöki munkájához feltétlenül szükséges volt egy fedőállás,
hogy az illuminátusok gyanút ne fogjanak, amiért fizetést kap a császártól.
Gotthardi kormánytanácsos közbenjárására II. Lipót végül hitelesítette
kinevezését. Feladata volt a királynak vegyészeti kísérleteiben segédkezni,
ezenkívül továbbra is felhasználták politikai célokra is.
A király halála után állása megszűnt
- ezt követően és azután I. Ferenc által részére biztosított ezer forint
évdíjra volt utalva. 1792 szeptemberében szászvári címzetes apáttá nevezték ki
és a császári kabinetiroda külügyi osztályába osztották be politikai munkálatok
teljesítése végett. Azonban új állásában nem sokáig maradhatott, mivel az udvar
legbefolyásosabb emberei, gróf Colloredo miniszter és Schloissnigg nyílt
ellenségei voltak. Így aztán még ebben az évben elvesztette évdíját, és hasztalan
folyamodott a zágrábi nagyprépostságért, majd a kabinetirodai titkárságért is, mivel
nem bíztak többé benne.
I. Ferenc a sajtószabadság
megszorításával igyekezett gátat vetni a forradalmi eszmék terjedésének. A már
megjelent ilyen jellegű művek szerzői ellen nyomozást indíttatott és elkobozta
röpirataikat, így Martinovics három művét is, amelyek a szerző neve nélkül
jelentek meg, s amelyek szerzőjét ekkor még nem is gyanították.
Elkeseredésében, hogy minden reményét meghiúsulni látta, titokban az izgatás
terére lépett. Röpirataiban megtámadta és élesen bírálta a cenzúrát, I. Ferenc
politikáját és a Habsburg-ház magyarországi politikáját is. Mivel a névtelenül
megjelent írások két pártfogójának, Józsefnek és Lipótnak a kormányzását is
elítélték, Martinovics neve fel sem merült lehetséges szerzőként.
Martinovics munkáit elsősorban a
szabadkőművesek, az úgynevezett felvilágosodottak (illuminatusok)
terjesztették, akik a francia forradalom elveivel rokonszenveztek és a
királyság bukását várták. Gyurkovics Ferenc, a pesti egyetem politika tanára az
ilyen eszmék terjesztése érdekében titkos társaság szervezésén fáradozott és 1793
márciusában Martinovicsot is beavatta terveibe.
Párizsban a jakobinusok klubja Martinovicsot
bízta meg egy ilyen társaság alakításával. Ő 1794 áprilisában megkezdte a tagok
toborzását, mégpedig először Bécsben. Magyarországon két társaságot alakított:
a Reformátorok Társaságát elszegényedett mágnásokból és nemesekből, illetve a
Szabadság-egyenlőség-testvériség Társaságát, a forradalmi eszmék teljes életbe
léptetésével.
A Martinovics által szerkesztett
alapszabály szerint a fő hatalom a nép kezében van, amelynek nemcsak joga van
eltörölni a királyságot, hanem kötelessége is ezt megtenni, ha a maga szentséges
jogaival élni akar. Minden belépő tagnak esküt kellett tennie arra, hogy a
társaság elveit terjeszti, és legalább két új tagot fog szerezni. A főigazgató
szerepét Martinovics maga vállalta el, a közvetlen kormányzás az általa
kiszemelt négy igazgató feladata volt. Tervük az volt, hogy mihelyt a tagok
száma megfelelően felszaporodik, megkezdik a fennálló társadalmi rend
felforgatását.
Három hónap múlva, amikor még a magyarországi tagok száma alig volt nagyobb hetvenötnél, Franz Josef Saurau gróf egy beavatott Jeline nevű magántanító feljelentése alapján rájött a bécsi összeesküvésre. Mielőtt a bécsi udvar bármit is tehetett volna Martinovicsnak is a fülébe jutott feljelentésük híre. Bécsbe sietett és mind a két titkos társaságot feladta az összes taggal együtt, aminek következtében július 23-án több társával együtt Bécsben elfogták.
Martinovics vallomása és egy pesti
színész feljelentése a pesti titkos társaságnak is nyomára vezetett. Augusztus
16-án Budán elfogták Laczkovicsot, Hajnóczyt, Szentmarjayt és még többeket. A felségsértés
vádját tartalmazó vádlevél alapján Martinovicsot 1795 áprilisában, mint az
összeesküvés fejét, fő- és jószágvesztésre ítélték.
A halálos ítéletet május 20-án a
budai Vérmezőn hajtották végre,
nyakazással. Amikor Martinovics végignézte első társa, Sigray kivégzését,
elájult. Ettől kezdve alig tért magához; a földre rogyott és amikor rákerült a
sor, a hóhérlegények vonszolták a vérpadhoz.
Életrajzírói mind megegyeznek abban,
hogy kiváló tehetségű és éles eszű politikus volt, de magával meghasonlott,
nagyravágyó és fantaszta jellem, aki az eszközök tekintetében nem volt
válogatós, és elkeseredésében kész volt bármilyen kétségbeesett lépésre.
Hozzájárul ehhez, hogy bár a szalonokban mint tanult és szellemes társalgót és
kiváló tudóst ismerték, igazán maradandó tudományos munkát nem végzett. Az
1848-as forradalmi nemzedék sok tagja szemében a forradalmár Martinovics igazi
példaképnek és valódi mártírnak számított, valódi jellemét, szerepét és tetteit
az eszményítés hamis fénnyel vonta be.
(forrás:
Wikipedia)