2020. május 22.

„Kedves Watson, erőltesse csak meg kissé éles elméjét!”


Termékeny író volt, akinek művei közt találhatunk sci-fi történeteket, történelmi regényeket, drámákat, regényes történeteket, lírát és prózát. De a legtöbben alighanem a Sherlock Holmesról szóló detektívregényei miatt ismerik.

Arthur Conan Doyle 1859. május 22-én született Edinburgh-ban, ír szülők gyermekeként. Kilencévesen beíratták a stonyhursti jezsuita előkészítő iskolába, de mire 1875-ben elhagyta azt, elvetette kereszténységét és szabadgondolkodóvá vált.

1876-tól 1881-ig orvostant tanult az Edinburgh-i Egyetemen, miközben Astonban dolgozott. Egyetemi tanulmányait folytatva hajóorvosként szolgált a nyugat-afrikai partokra tartó úton, s végül 1882-ben, Plymouthban kezdte meg orvosi praxisát, mely nem volt igazán sikeres, így mialatt a betegeket várta, történetek írására is maradt ideje. Az irodalom már fiatalon is vonzotta: még húszéves sem volt, amikor első irodalmi alkotása megjelent a Chambers's Edinburgh Journal újságban.



Csak miután praxisát átköltöztette Southsea-be, kezdett el mélyebben foglalkozni az irodalommal. Első jelentős alkotása A bíborvörös dolgozószoba volt, amely az 1887-es Beeton's Christmas Annualben jelent meg. Ebben a műben tűnt fel először Sherlock Holmes. Miközben Southsea-ben élt, segített megalapítani a Portsmouth AFC-t, a város első labdarúgó klubját. Néhány legenda szerint Doyle volt a csapat első kapusa – ám valójában ő a csapat amatőr elődjében játszott.

1885-ben elvette Louisa Hawkinst, aki tuberkulózisban szenvedett, és 1906-ban meghalt. 1907-ben feleségül vette Jean Leckie-t, akibe még 1897-ben szeretett bele, és azóta plátói kapcsolatot tartottak fenn. Doyle-nak öt gyereke született, kettő az első feleségétől, három a másodiktól.

Doyle-t rendkívül érdekelte a spiritizmus, ezért jelentkezett a szabadkőművesekhez. A Phoenix nevű páholyba vették fel 1887 januárjában, februárban legényfokba emelték, és már márciusban mester lehetett. A páholyban ismerkedett meg és barátkozott össze dr. James Watsonnal, akinek a nevét aztán halhatatlanná tette műveiben.

 



1890-ben Doyle szemészeti tanulmányokat folytatott Bécsben, majd egy évvel később Londonba költözött, s mint szemész kezdett praktizálni. Önéletrajzában azt írta, hogy egyetlen páciens sem lépett be ajtón - ettől még több ideje maradt az írásra, és 1891 novemberében ezt írta anyjának: „Erősen gondolkozom Holmes meggyilkolásán… azt hiszem sorsára hagyom. Nem hagy fontosabb dolgokon elmélkedni.”

1893 decemberében így is tett – hogy a „fontosabb” dolgokra, történelmi regényeire koncentrálhasson. Az utolsó eset című írásban történtek – vagyis Holmes halála – miatt azonban tiltakozó levelek áradata indult meg, így Doyle egy frappáns megoldással visszahozta hősét A lakatlan ház című novellában: valójában csak Moriarty zuhant le, de mivel csapata óhatatlanul megbosszulta volna ezt Holmeson, úgy döntött, inkább hagyja, hogy halottnak higgyék. Sherlock Holmes végül összesen ötvenhat novellában és négy regényben szerepelt.

A századfordulón, a dél-afrikai búr háborút követően, aminek következtében a világ elutasítóan viszonyult az Egyesült Királyság magatartásához, Doyle írt egy röpiratot A dél-afrikai háború: oka és lefolyása címmel, amivel igazolta Nagy-Britannia szerepét a búr háborúban. A röpiratot több nyelvre is lefordították, és Doyle úgy hitte, ennek a röpiratnak volt köszönhető, hogy 1902-ben lovaggá ütötték, majd Surrey főhadnagy-helyettesévé nevezték ki. A témáról 1900-ban hosszabb könyvet is írt, A nagy búr háború címmel.

 



A huszadik század első éveiben Sir Arthur kétszer is jelöltette magát a parlamentbe mint „Liberal Unionist”, először Edinburgh-ban, majd Border Burghsben. Bár számos szavazatot kapott, nem választották meg. Érdekelt volt abban a kampányban is, ami a Kongói Szabad Állam átalakítására törekedett. 1909-ben megírta a The Crime of the Congo című hosszú röpiratát, amiben leleplezte a kongóbeli borzalmakat.

Doyle az igazság buzgó szószólója volt: személyesen nyomozott két lezárt ügyben, ennek köszönhető, hogy két bebörtönzött ember kiszabadult. Az első esetben George Edalji, egy félénk, félig brit, félig indiai ügyvéd volt érintett, aki állítólag fenyegető leveleket írt, és állatokat csonkított meg. Edaljit három év kényszermunkára ítélték - a csonkítások azonban folytatódtak, de Edaljit még ekkor sem bocsátották szabadon. Részben ennek az ügynek köszönhető, hogy 1907-ben megalapult a Büntető Fellebbviteli Bíróság, tehát Doyle nemcsak George Edaljinek segített, de munkája esélyt adott egyéb bírói tévedések jóvátételére is.

A másik, 1908-as eset Oscar Slaterhez, egy játékbarlangot kezelő német zsidóhoz fűződik, akit azért ítéltek el, mert állítólag Glasgow-ban megvert egy nyolcvankét éves nőt. Az ügy ellentmondásossága – és megérzése, miszerint Slater ártatlan – felkeltette Doyle érdeklődését. Később ez a férfi is kiszabadult, jórészt az ő erőfeszítéseinek köszönhetően.



Feleségének 1906-os halála miatt Doyle depresszióba esett. Vigaszt a spiritualizmusban, s a túlvilág létezésének állítólagos tudományos bizonyításában talált. Életének ezen szakaszából alighanem az 1921-ben írt, A tündérek érkezése című munkája rendelkezik a legfurcsább szemlélettel: tökéletesen meg volt győződve arról, hogy a cottingley-i tündéreket mutató fényképek – amiket könyvében felidéz – valódiak, és a természetről, valamint tündérekről és szellemekről szóló elméletekkel állt elő. Ezen irányú munkája volt az egyik indok arra, hogy a Szovjetunióban a Sherlock Holmes kalandjai című novelláskötetét okkultizmus miatt először nem engedték megjelenni.

Doyle az amerikai mágussal, Harry Houdinivel is barátkozott, aki kitűnő ellenfél volt a spiritualista mozgalomban. Bár Houdini azt bizonygatta, hogy a spiritualisták trükköket alkalmaznak, és következetesen csalónak tartotta őket, Doyle azt hitte, barátja maga is természetfeletti erővel rendelkezik. Houdini képtelen volt meggyőzni Doyle-t arról, hogy az ő mutatványai valójában egyszerű trükkök, ami barátságuk keserű, nyilvános megszakadásához vezetett.

Richard Milner amerikai tudománytörténész szerint elképzelhető, hogy Doyle műve volt a piltdowni ember néven hírhedtté vált 1912-es átverés, egy hamisított ősemberlelet, ami negyven évig járatta a bolondját a tudományos világgal. Milner azt állítja, Doyle-nak volt erre motivációja, mégpedig bosszút állni a tudományon, amiért leszólta egyik kedvenc médiumát. Ezen kívül Az elveszett világ című regénye is tartalmaz néhány rejtett utalást arra, hogy érdekelt volt a hamisításban.

 


 

Sir Arthur Conan Doyle 1930-ban, életének hetvenkettedik évében halt meg, szívrohamban.

 

(forrás: Wikipedia)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Hasznos – de nem ezért született…


„Mindenki híres lesz egy negyedórára…”


Programok – mi megy, mi marad?