Gazdaság

2019. november 12.

Amikor az ipar segíti az oktatást

Az Arconic Alapítvány a Science, Technology, Engineering and Math az-az a STEM program keretében újabb huszonötezer dollár támogatásban részesítette a természettudományos, műszaki és mérnöki pályák felé érdeklődő fehérvári fiatalokat. A Vörösmarty, a Váci, az Árpád és a Széchenyi középiskolák diákjai vehetnek részt olyan programokon, melyek során megismerhetik az ipari környezetet és hasznosítható tudásra tehetnek szert.

2019. november 5.

Fehérvárt is érintő útfejlesztések indulnak

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közzétette a Komárom és Sárbogárd közötti útvonalfejlesztés tervezésére vonatkozó közbeszerzést. A tervezőknek a 13-as, a 81-es és a 63-as főút bővítését kell előkészíteniük: a Komárom - Kisigmánd - Kisbér (81-es főút) - Székesfehérvár (M7-es) - Sárbogárd (leendő M8-as) útvonalon. A kiírás tartalmazza az új M7-es csomópont tervezését is.

2019. október 24.

Hívatlan csatornatisztítók

Időről időre megjelennek Székesfehérváron - de a megye más településén is - olyan „vállalkozók”, akik akár a FEJÉRVÍZ Zrt-re, vagy a vízműre hivatkozva ajánlatot tesznek a házi szennyvíz csatornarendszer kitisztítására. Éppen ezért a FEJÉRVÍZ Zrt. felhívja a figyelmet, hogy nem vállalja házi csatornarendszerek tisztítását, mivel a cég feladata a közterületen lévő szennyvízcsatornák üzemeltetése és tisztítása.

2019. október 16.

„Egyszer libasültet enni…”

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája 1979-ben magyar határozati javaslat alapján nyilvánította Élelmezési világnappá október 16-át. A világnap célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására.

2019. október 8.

Összesen ötmilliárd forintot szánnak az ígéretes, helyi vállalkozásokra

Öt milliárd forintos keretösszeggel tematikus vállalkozásfejlesztési alapot, Városi Tőkealapot indít az MFB Csoporthoz tartozó kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. Székesfehérváron. Az alapból a növekedési potenciállal rendelkező helyi vállalkozások kaphatnak tőkejuttatást ígéretes fejlesztési, beruházási terveik megvalósításához.

Copyright 2015 - Bootstrap Themes ¦ Designed by 365Bootstrap.com ¦ Built by Enigma Média