2020. július 30.

A cigánycsuk nyerte a 2021 év madara szavazást


Július 27-ig lehetett szavazni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján a 2021-es év madarára. Mintegy tízezren szavaztak – a legtöbb voksot a cigánycsuk kapta.

Több mint negyven esztendővel ezelőtt indította el az „Év madara” programot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A 2021 év madara szavazás során három, az agrár élőhelyekhez kötődő énekesmadárra lehetett szavazni. A három jelölt a cigánycsuk, a kis őrgébics és a sordély voltak.



A 2020. július 1-27. között zajló internetes szavazásra összesen 9871 voks érkezett. A legtöbb - 3884 - szavazatot a cigánycsuk kapta, így ez a faj lesz a következő év madara. A második helyen a kis őrgébics (3382 szavazat), a harmadikon pedig a sordély (2605 szavazat) végzett.




A cigánycsuk fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben fordul elő. Évente kétszer költ, a fiókákat mindkét szülő eteti. Vonulómadár, a telet a mediterráneumban és Észak-Afrikában töltik, de egyes példányok áttelelhetnek. Telelőhelyéről igen korán, legtöbbször már március elején visszatérnek az első példányok.

(forrás: mme.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása