2020. október 5.

Huszonöt éves a fehérvári evangélikus gyülekezeti ház


Istentisztelettel adtak hálát vasárnap az evangélikus templomban abból az alkalomból, hogy huszonöt esztendővel ezelőtt, 1995. október 8-án szentelték fel a fehérvári egyházközség gyülekezeti házát. Az ünnepi alkalmon Szebik Imre nyugalmazott püspök hirdetett igét és Fehérvár polgármestere is köszöntötte a közösséget.



„Annak idején sok jóindulatú ember belátta, hogy egy megyeszékhelyen mindenképpen szükséges az evangélikus gyülekezetnek egy olyan épület, ahol istentiszteleten kívül is összejöhetnek gyermekek, fiatalok, felnőttek és közösséget alkotva, kapcsolatokat építve, egymást hitben erősítve megbeszélhessék az élet mindennapjait” - mondta Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, aki huszonöt esztendővel ezelőtt felszentelte a gyülekezeti házat.




„Huszonöt évvel ezelőtt egy huszonnyolc négyzetméteres teremből jöttünk a gyülekezeti házunkba. Ezen a huszonnyolc négyzetméteren volt a hivatal, a közösségi alkalmak. El lehet képzelni, hogy folyt ott például egy ifjúsági óra gitáros dicsőítéssel, majd csocsóbajnoksággal, miközben a hivatal fogadta az oda betérőket. Életteret kaptunk. De kaptunk egy figyelmeztetést is: hitünket nem csupán a templomban és a gyülekezeti házban kell gyakorolnunk. Nehogy azt a célt szolgálja az épület, hogy bezáródjék a gyülekezet, hanem, hogy a hitünket családunkban éljük meg és a családok egymás közötti kapcsolatából épüljön tovább a gyülekezet” – fogalmazott Bencze András, a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség lelkésze.



„A nagyon nehéz tavaszi időszakban jöttünk rá, hogy mi az igazán fontos az életben. Az első helyek egyike bizonyosan a közösségé. A város nem létezhet közösségek nélkül. Sokan tartoznak ehhez a közösséghez és sokan jöttek a nagyobb közösségből, a város egészéből is. Ez a közösség most ünnepel. Ez az épület az elmúlt huszonöt évben segítette ezt a közösséget fejlődésében. Ez a közösség büszke lehet arra, hogy nem csak megépítette ezt a házat, hanem tartalommal is megtöltötte” - mondta ünnepi köszöntőjében Dr. Cser-Palkovics András, polgármester, aki egy festménnyel ajándékozta meg a gyülekezetet.

(forrás: szekesfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása