2020. október 7.

Civil Véradás Székesfehérváron


Az idei évben második alkalommal szervezett Civil Véradást a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Az esemény szervezésében részt vett a Civil Központ és a Vérellátó Szolgálat is.

A Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központban tartott programon támogatóként és véradóként is részt vett Molnár Tamás, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében a véradási akciókban részt vegyenek a civilek. A jelenlegi helyzetben kiemelten fontos, hogy minél több egészséges ember adjon vért. Nagyon remélem, hogy sokakhoz eljutott a Fehérvári Civil Központ felhívása” – mondta el a tanácsnok, aki a fehérvári civileknek köszönhetően mára rendszeres véradónak mondhatja magát, ugyanis mind az Önkormányzat, mint pedig a Civil Központ által szervezett akciókon részt vesz.



A program természetesen az egészségügyi szabályok betartása mellett zajlott: az érkezőknek 1,5-2 méteres védőtávolság mellett maszkot kellett viselniük, minden esetben megmérték a véradók testhőmérsékletét, és mindenki saját tollat kapott a szükséges papírok kitöltéséhez. Dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke elmondta, hogy a három véradó állomást is a kellő távolság betartásával tudták elhelyezni az épületben: „A Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ emeletén egy 120 fő befogadására alkalmas terem is található, itt egymástól elszeparálva, a megfelelő egészségügyi távolságot betartva tudjuk lebonyolítani a mai véradásunkat, amely már a második ebben az évben. Az első alkalommal áprilisban sajnos kevés véradó volt csak jelen, ma azonban harminchatan jöttek el a Rákóczi útra. Úgy gondolom, hogy aki rutinos véradó, őt a vírushelyzet nem tartotta távol tartani innen, hiszen belső indíttatásból végzi a társadalomért ezt a hasznos tevékenységet.”



A vírushelyzet miatt fontos a véradás folyamatosságának biztosítása. A véradóknak október hónapban számos lehetőségük lesz az életmentő kezdeményezéshez csatlakozni Székesfehérváron is. Október 7-én, szerdán 13 és 18 óra között a Plazma Ponton (Jancsár köz 5.), valamint ugyanezen a napon és október 8-án, csütörtökön 8 és 15 óra között a Székesfehérvári Területi Vérellátóban (Seregélyesi út 3.) lesz lehetőség vért adni. A koronavírus-járvánnyal járó kockázat miatt nem adhat vért az, aki az elmúlt harminc napban külföldön járt.



Az Országos Vérellátó Szolgálat közlése szerint a véradás nem jár egészségügyi kockázattal, mivel csak egészséges emberek vehetnek részt rajta. Viszont az egészségügyi ellátórendszer szempontjából sokkal nagyobb bajt jelent, ha nincs elég véradó.


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása