2020. október 8.

Két kategóriában is dobogós lett Magyarország


Több mint negyed évszázada rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat, ami minden évben egyben verseny is a résztvevő országok között. Hazánk idén is „hozta” hagyományos jó teljesítményét a versenyben: két kategóriában is a képzeletbeli dobogóra állhattunk.



Az elmúlt hétvégén rendezték meg az Európai Madármegfigyelő Napokat. Az immár 27 esztendeje minden évben megrendezett program kettős célú: egyrészt európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, de jó alkalom arra is, hogy az ingyenes eseményeken tegyünk egy sétát az őszi természetben.

Az akció egyben verseny is az európai államok között.  A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat.



A világ egyik legjelentősebb madártani hagyományával rendelkező Magyarország minden évben jól szerepel az országok közötti játékos versenyben. Idén sem volt ez másként: két kategóriában is dobogósok lettünk. A rendezvényhelyszínek számának versenyében a képzeletbeli dobogó 3. fokára állhattunk fel, míg a résztvevők számának tekintetében 2. helyen végeztünk. A harmadik kategória a „látott madarak száma” volt – itt épphogy lecsúszva a dobogóról, negyedik helyen végzett Magyarország.



A három leggyakoribb megfigyelt madárfaj 2020-ban:

nemzetközi viszonylatban
apácalúd
seregély
erdei pinty

Magyarországon (összesen 469 851 megfigyelt madár)
seregély
(246 049)
daru (31 576)
nyári lúd (29 185)

Az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában a COVID-19 járvány ellenére a tavalyinál is jóval több, 1 722 helyszínen közel 6 millió madarat figyelt meg a mintegy 24 ezer résztvevő.

(forrás: mme.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása