2020. december 17.

Tündéri segítség


Borján Márta: Bella, a tündéri segítség című mesekönyvét kapták ajándékba a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodájába járó gyerekek. A kiadványt a héten minden székesfehérvári óvodai csoportba eljuttatja a Szegényeket Támogató Alapítvány.

„A gyermekek az óvodában töltik 3 és 6 éves koruk között az idejük legnagyobb részét. A 2020-as esztendőben az óvodák szerepe még inkább felértékelődött. Az ott dolgozók sokszor erőn felül teljesítettek. Összefogás nélkül ez nem működhetett volna, mint ahogyan ez a mesekönyv-átadás sem. Ezért juttatjuk el ezt a könyvet minden székesfehérvári óvodai csoportba” – mondta dr. Zugor Zsuzsanna, a Szegényeket Támogató Alapítvány kurátora.



Az átadáskor dr. Cser-Palkovics András polgármester megköszönte az alkotóknak a mesekönyvet. Mint mondta: „Fontos, hogy a gyermekeknek örömet, mosolyt csaljuk az arcára, mert túl sok feszültség veszi körül őket ebben az esztendőben, amit lehet, hogy egy óvodás nem feltétlenül ért, de hogy érzi az egészen bizonyos. A karácsony várása, az együttlét, az ajándékok mind-mind hozzásegítik őket ahhoz, hogy túl tudjanak lenni a mostani nehéz időszakon.”
„Ahogyan bennünk felnőttekben, úgy a gyerekekben is eluralkodhatnak rossz érzések, feszültség. Fontos, hogy ezeket megértsük, felszínre hozzuk és megtanítsuk kezelni. Erre a legalkalmasabbak a mesék, amelyekben igazi emberi értékekkel találkozhatnak, mint például egymás segítése, megértése jóság, szeretet vagy az élő környezet megóvása is” – tette hozzá Borján Márta, a könyv szerzője.



Az eseményen nem csak az óvodásoknak jutott ajándék. Az alapítvány támogatóinak köszönhetően jelképes ajándékcsomagot is összeállított a SZETA az óvónők, gondozók, segítők számára, melyet még karácsony előtt minden óvódába eljuttatnak, megköszönve a fehérvári családokért végzett munkát.

(forrás: szekesfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Csak egy percre állítsuk meg, kérem, a világot...”


Keresd a zöldet!


„Doktor úr, a maga szíve sose fáj…”