Ötödször is hazatért Eleven, a világrekorder szalakóta!
Ismét sikeresen tette meg a három kontinenst érintő tavaszi vándorútját Eleven, a rekorder szalakóta. A szakemberek öt éve szerelték fel jeladóval a madarat, hogy a faj védelmében minél többet megtudhassanak vonulásáról.
Az Eleven nevet viseli az egyetlen olyan szalakótánk, amely az öt éve felhelyezett jeladójának köszönhetően folyamatosan értékes adatokkal látja el a faj védelmével és vonulásával foglalkozó LIFE projekt szakembereit.
A madár 2016-ban kapott jeladót – a választás azért őrá esett akkor, mert az első szalakóták között érkezett vissza és kezdett költésbe. Ezzel a mindössze 5 grammos jeladóval a szakemberek azóta képesek nyomon követni madarunkat, aki nagyon értékes adatokkal szolgál a fajt kutatók számára.
És hogy milyen fontos adatokhoz jutnak a jeladó segítségével a szakemberek? Sokat megtudhatnak a kis szerkezet, és persze a madár segítségével a madarak vonulási útvonalairól, telelőterületeiről, illetve a költőterületen jellemző élőhelyhasználatról. Az így nyert információk pedig kulcsfontosságúak a faj védelme szempontjából, ugyanis a vonulási útvonalak pontosabb ismerete segítheti a különböző veszélyeztető tényezők csökkentését, az ismert pihenő- és telelőhelyek védelmét. A projekthez Szerbia, Bulgária, Ciprus és Izrael BirdLife partnerszervezetei is csatlakoztak, hogy elősegítsék a vonulás során fontos pihenőhelyek védelmét.
Eleven mindig Dél-Nyugat Afrikában, a Kalahári-medencében telel, Botswana területén, és területhűségét bizonyítva mindig Apaj térségében költ. Ötödik útját teljesítette a 2020/21-es téli időszakban történt telelése után, amellyel világrekorder az Európában jelölt szalakóták között.
Idén kicsit későn tért vissza Eleven, hiszen eddig mindig májusban (május 4,15,18,27) érkezett haza, de ez a szélsőséges időjárási körülmények között sok szalakótára és egyéb hosszú távú vonuló madarunkra is jellemző.
(forrás: mme.hu, rollerproject.eu, fotók: rollerprojekt.eu, videó: Nyolcezer.hu)