2021. június 17.

Önkéntesség Magyarországi Éve: fókuszban a szociális ellátás


2021 az Önkéntesség Magyarországi Éve. Az egész esztendőben zajló programok között több önkéntességhez kapcsolódó, tematikus hetet is szerveznek, melyek közül a júniusi a szociális ellátásra fókuszált. Ennek keretében a szakemberek június 15-én a fogyatékkal élőket és pszichiátriai betegeket ellátó Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézményben tettek látogatást.

Hazánk lakosságának harmada végzett már valamilyen önkéntes tevékenységet. Többségük a szociális és az egészségügyben, illetve a civil társadalom céljainak megvalósításáért dolgozik. Emellett egyre több vállalat ösztönzi és támogatja, hogy munkatársai közösen szervezzenek és valósítsanak meg önkéntes programokat.

2021-et tizenegy civil szervezet kezdeményezésére nyilvánították az Önkéntesség Magyarországi Évének, melyhez további civil szervezetek, önkormányzatok és vállalkozások is csatlakoztak. A programsorozat nyugat-magyarországi koordinátora a Kaptár Országos Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. – a szervezet ügyvezetőjét még februárban kérdeztük az önkéntesség hazai helyzetéről.



Az egész évben, folyamatosan zajló programok mellett egy-egy tematikus hetet is szerveznek, melyeken azokra a témákra koncentrálnak, amik a legtöbb önkéntest mozgósítják. Ennek jegyében áprilisban volt a környezetvédelem és fenntarthatóság hete, júniusban pedig a szociális ellátás hete. Az augusztusi tematikus hét a gyermek-család-ifjúság témakörre koncentrál majd, október elején pedig az idősügy lesz a programok fókuszában.



A júniusi, szociális ellátás hete programjainak keretében a Fejér megyei Tordason lévő Gesztenyés Egyesített Szociális Intézménybe látogattak a szakemberek. Az intézmény fenntartót váltott a közelmúltban: mostantól a katolikus egyház szervezete, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet látja el ezt a feladatot. Ennek kapcsán rendeztek ökumenikus istentiszteletet a tordasi Gyümölcsoltó Boldogasszony- templomban, majd a „Jövőt nekik is” Alapítvány eseményén a tordasi intézményben komoly múltra visszatekintő önkéntesség fontosságáról, a jó gyakorlatokról esett szó.

(videó: nyolcezer.hu, fotók: ome2021.hu, facebook/ Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása