2021. július 12.

Iván-napi búcsú Székesfehérváron


Szent Iván-napi búcsúra várták a híveket és a vendégeket szombaton a Rác utcai szerb ortodox templomba és a templom kertjébe. Az ünnep délelőtt püspöki szent liturgiával kezdődött, amelyet a hagyományos kalácsszentelés követett.



Keresztelő Szent János a szláv nyelvekben Szent Iván - a székesfehérvári szerb templom patrónusa. A templombúcsút, a helyi egyházközség legnagyobb ünnepét minden esztendőben az ő tiszteletére rendezik.
Az ünnepi szent liturgia keretében Lukijan budai püspök felszentelte a kalácsot és koljivót – utóbbi egy olyan főzött búza, amelyben mogyoró, dió, mandula és mazsola egyaránt van, és a keleti rítusú keresztények szakrális eledele. A búcsú házigazdája a Sándorovits család volt.



„Eucharisztikus hálaadással gyűltünk össze, hogy Szent Liturgiával ünnepeljünk ebben a gyönyörű templomotokban. Szent Iván (Keresztelő Szent János) arra méltóztatott, hogy kezét Jézus Krisztus fejére tegye, amikor Krisztus urunk a Jordánban megkeresztelkedett. Ő volt az, aki Krisztus előtt járt, előkészítve küldetését, ezért hívjuk előhírnöknek. Feladatául adatott, hogy az egész emberiséget bűnbánatra bírja. Mert bűnbánatra minden embernek szüksége van. A bűnbánat nem egy pillanatnyi esemény, hanem egy egész folyamat. Görög eredetiben a metanoia azt jelzi, hogy a bűnbánat egész elménk és létünk megváltoztatásának útja. Mert Jézus Krisztus is ezt akarja; a saját elménkben, gondolkodásunkban és életünkben is távolodjunk el attól, ami a bűnhöz vezet. Az ószövetségi héber nyelvben a bűnbánatot jelentő szó a shuv. Ez azt jelenti, hogy visszatérés az atyai házba. Ez történik a bűnbánatban, amikor lépésről lépésre a mennyei Atya ölébe térünk vissza. A bűnbánat nem csak azt jelenti, hogy elismerjük, beismerjük és belátjuk bűneinket, hanem egy elhatározás, arra, hogy mindazt, amit beismertünk adjon erőt arra hogy megváltozzunk és visszatérjünk. Mindannyian hordozunk az életünkben olyan dolgot, ami csak lefelé húz és a bűn felé irányít. Ezért mi is induljunk Keresztelő Szent János útján és dicsőítsük az Úr nevét” - hirdette szerb nyelvű szentbeszédében Zoran Osztoics budapesti parochus.



„Ebben az esztendőben eddig nagyon puritán módon gazdálkodtunk a megszorítások hatására, de mindenkinek kevesebből kellett gazdálkodnia. Mindazonáltal üzemeltettük a templomunkat, kápolnánkat, közösségi házunkat. A járvány akadályozta ugyan a liturgiáinkat, de mint más egyházak, mi is áttértünk online jelenlétre. A közeljövőben felújítjuk a templomkapunkat. Ha helyzet a jelenlegihez hasonló lesz ősszel nagyon szép rendezvényekre készülünk” – mondta el Sándorovits László, a Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

(forrás: szekesfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása