2020. július 17.

Felújítják három fehérvári iskola udvarát


A KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű kezdeményezés 2013 óta létezik. Célja, hogy a vállalati szféra és az önkormányzat összefogásában olyan megoldásra váró feladatok valósuljanak meg, melyek maradandó értéket teremtenek a helyi közösség számára.



A KÉPES Program a Szent István Emlékévben indult és a céges és önkormányzati összefogáshoz idén a tankerület is csatlakozott. A program keretében tavaly négy óvodaudvar újult meg: a Rákóczi Utcai Óvoda, a Napsugár Óvoda Nefelejcs Utcai Tagóvodája, a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodája és a Szárazréti Óvoda udvara. A felújítások most az általános iskolákban folytatódnak: az Arany János, a Zentai Úti és a Hétvezér Általános Iskola udvarán lesznek felújítások, továbbá a Teleki Blanka Gimnázium kémia tanterme is megújul a programon belül. A felújítási munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végzik.  Múlt héten kezdték el az eszközök megrendelését, és a tervek szerint szeptember végéig mindegyik beruházással végeznek.




A programban jelenleg huszonöt székesfehérvári és Székesfehérvár környéki vállalat, vállalkozás vesz részt, amelyek az együttműködés aktív támogatói. A résztvevő cégek az idén több mint tizennégymillió forinttal támogatják az iskolák felújítását. A Székesfehérvári Tankerületi Központ is ugyanezzel az összeggel járul hozzá a költségekhez, Székesfehérvár Önkormányzata pedig a fennmaradó rész fedezi, és a Városgondnokság által elvégzett kivitelezés munkadíját is az önkormányzat finanszírozza.

(forrás: szekesfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Hasznos – de nem ezért született…


„Mindenki híres lesz egy negyedórára…”


Programok – mi megy, mi marad?