2020. szeptember 9.

Tematikus városbemutató séták indulnak Székesfehérváron


Ezen a szombaton veszik kezdetüket azok a városnéző séták Fehérváron, mellyel a város kevésbé ismert értékeit szeretnék bemutatni. A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.

A Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. „Bevonó túrákat” szervez a helyi lakosság részére. A projekt célja, hogy a rejtett, vagy kevésbé ismert - akár újonnan fejlesztett - értéket képviselő helyszíneket bevonja a közösségi terek közé, bekapcsolja a városi „áramkörbe”. A „Bevonó túrák” minden alkalommal egy-egy kétórás sétát kínálnak, melyekben az adott téma mentén ismerhetik meg a jelentkezők a belváros értékeit.



A hat alkalomból álló programsorozaton idegenvezető segítségével egyenként mutatja be azokat a kidolgozott tematikus városi útvonalakat, amelyeket a helyi értékek bemutatására dolgoztak ki, 20 millió forintos európai uniós támogatással.



Az első séta szeptember 11-én, pénteken 16 órakor indul. Ezen a programon a török időkbe utazhatnak vissza az érdeklődők. A török uralom idejéről származó élet kulturális lenyomatát ugyanis még mindig őrzi a város, a fehérváriak mindennapjaiba is beépültek a törökök egykori közkedvelt helyszínei.



A túrák időpontja és tematikája a következő:
Szeptember 11., péntek, 16:00 – Török emlékek sétaút
Szeptember 18., péntek, 16:00 – Rejtett kincsek sétaút
Szeptember 25., péntek, 16:00 – Romantika sétaút
Október 3., szombat, 16:00 – Zöld sétaút
Október 10., szombat, 16:00 – Családi sétaút
Október 17., szombat, 16:00 – Belváros gyöngyszemei sétaút

A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.

Regisztráció ITT >>> 


(forrás: Székesfehérvári Turisztikai Nonprofit Kft., videó: Nyolcezer.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása