2020. november 10.

Már a Városház téren van Fehérvár idei karácsonyfája


Öreghegyről indult útnak kedden reggel az a mintegy nyolc méter magas ezüstfenyő, amely a város karácsonyfája lesz idén. A fát advent kezdetére díszítik fel.



A Városgondnokság szakemberei kora reggel érkeztek az öreghegyi családi házhoz, amelynek előkertjében állt a fa. Szakszerű, gyors munkájuknak köszönhetően egy óra alatt autóra tették, majd a Belvárosba szállították.



Az ezüstfenyő egykor alig másfél méteresen, egy cserépben került a Floch-családhoz, és gyönyörű karácsonyfaként volt dísze az ünnepnek. A következő év tavaszán ültetették el a ház elé, ahol szép formáját és tömörségét megőrizve, közel nyolc méter magasra nőtt.



Mára elfogyott a helye, nem tud tovább biztonságban, szépen növekedni az udvaron - mesélte Floch Tamásné, aki azt is elmondta: Floch Tamás egykori önkormányzati képviselő sajnos már nem érhette meg ezt a napot, de teljesült a családi közös terv, a Városház teret díszíti és a fehérvári közösség karácsonyát teszi majd szebbé a Floch-család fenyőfája.

(forrás: okkfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása