2021. március 31.

Halad a felújítás a Kodály iskolában


A tervezett ütemben halad a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola felújítása, bővítése. Jelenleg a tető bontása zajlik azon az épületszárnyon, melynek beépítésével új tantermek valósulnak meg, illetve készül már az új, a korábbinál kétszer nagyobb tornaterem alapja is.

Február elején, a munkaterület-átadással elkezdődött a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola nagyszabású felújítása, bővítése. Tizenöt hónap alatt egyebek mellett új tornaterem, táncterem, kórusterem és foglalkoztatók épülnek, kicserélik a nyílászárókat, és akadálymentesítik az udvart.



A Székesfehérvári Tankerületi Központ csaknem 483 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Kodály Iskola felújítására, amit a Kormány további, több mint 408 millió forinttal támogatott. A 891 millió forintos nagyberuházás befejezése után az iskola új külsőt is kap: a homlokzatfelújítás költségeit Székesfehérvár Önkormányzata saját forrásból biztosítja.
Az online oktatás miatt a tanulók jelenleg nincsenek az iskolában, ami egyszerűbbé teszi a zajjal, porral járó munkákat. A munkálatok során elkezdődött a tető bontása azon a kis-Lövölde utca felöli épületszárnyon, melynek beépítésével létrejön egy nagy kórusterem és négy, kiscsoportos foglalkozásokra alkalmas zenei fejlesztőterem. A régi tornatermet már elbontották, és elkezdték a korábbinál kétszer nagyobb csarnok, azaz a kiszolgálóhelyiségekkel kiegészített, 462 négyzetméteres tornaterem és táncterem alapzatának elkészítését. Az udvaron álló óriási fa gyökérzete akadályozza az építkezést, ennek megoldására kitalálták, hogy a növényt visszavágják és egy faszobrászművész segítségével egy, az intézményre jellemző alkotást terveznek a fából.



A Kodály Zoltán Iskola húsz osztályába 514 gyermek jár, akiket csaknem hatvan pedagógus tanít. Az intézmény legrégibb, a Mártírok útjára néző épületszárnya 1943-ban, az újabb rész 1959-ben, míg az új rész tetőtere 2002-ben épült. A nagyszabású felújítással a pedagógusok, a gyerekek és a szülők régi óhaja teljesül.

(forrás: szekesfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása