2021. április 7.

Hamarosan indulhat a Móri út felújítása


Székesfehérvár önkormányzata az elmúlt években számos fontos gyűjtőutat megújított. Ennek folytatásaként készül a város a Móri út felújítására is, amit évtizedek óta óriási forgalom terhel. Az útszerkezetet, az út- és járdafelületet, a vízelvezetést, a közvilágítást, a kerékpáros létesítményeket és a forgalmi rendet érintő változásokat is tartalmazó felújítás pályázati forrásból valósul meg.

A tervdokumentáció elkészítése tavaly ősszel megtörtént, a kivitelezéshez szükséges jogerős engedélyezés lezárása pedig idén tavasszal történik. Ezt követően indulhat a kivitelezés előkészítése, a közbeszerzési eljárás lefolytatása. A helyszíni munkálatok előreláthatóan hét hónapot vesznek majd igénybe, így az érintett szakasz felújítása várhatóan még 2022-ben befejeződhet.



Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában megvalósuló beruházás során a közműveket is kicserélik és bicikliút is épül. A Zichy ligetnél körforgalmat alakítanak ki, ami sokkal biztonságosabbá teszi a kereszteződést.
A fejlesztési szakasz a Dózsa György út 3-tól a Móri út 42-ig tart. A teljes útkeresztmetszetet érintő rekonstrukció keretében felújításra kerül az út- és a járdaburkolat, a szükséges helyeken teljes alépítménycserével, illetve a járda esetében a csapadékvíz-elvezető is kiépül. A beruházás keretében új körforgalmi csomópont épül a Zichy liget és a Móri út csatlakozásában.
Az érintett szakaszon a közvilágítás átépítésére, valamint az ivóvíz- és szennyvízvezeték teljes rekonstrukciójára is sor kerül. A 642 méteres szakaszon a beruházást a közműépítés jelentősen drágítja, de ha marad rá pénz, lehetőség lesz egy további, háromszáz méteres, a Szent Vendel utcánál kialakítandó körforgalmi csomóponton túlnyúló szakasz felújítására is. A pályázat ugyanis a hosszabb szakaszon való építést is engedélyezi.



Az elmúlt évek alatt számos lakossági fórum témája volt a Móri út rekonstrukciója, amit a helyiek érthető módon sürgettek. Az út felújítása itt nem áll meg: a kiviteli terveket a teljes útszakaszra elkészíti a város, és keresik a megfelelő pályázati forrást a továbblépéshez.

(forrás: szekesfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása