Az országban tizenötödikként nyílt áldozatsegítő központ Székesfehérváron
Hazánk az áldozatsegítés kérdésében sok szempontból az európai többség előtt jár - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, ahol az országban tizenötödikként nyílt áldozatsegítő központ.
Tuzson Bence elmondta: vita van az Európai Unióban arról, hogy az áldozatok megsegítésében és a kárenyhítésben szerepet kell-e vállalnia az államnak. Sok helyen nem értenek ezzel egyet, ám Magyarország számára ez nem kérdés, "hazánk olyan szemléletet követ, amely példaértékű lehet több európai ország számára" - tette hozzá.
A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar családpolitikát az európai színtéren is magasabb szintre emelheti az Európa Tanács és az Európai Unió közös projektje, amely a gyerek- és családbarát igazságszolgáltatásról szól. Mint elmondta, csak néhány ország vehetett részt ebben, Magyarország gesztorként volt jelen, vagyis a magyar igazságszolgáltatás ezen szegmensére jó példaként tekintenek Európában, ami nagy siker.
Tuzson Bence rámutatott, hogy több mint egy évszázada a büntetőjognak nem volt horizontján az áldozatok megsegítése, csak a tettesekre fókuszált, mostanra azonban előtérbe került egy másfajta horizont, ahol az áldozatsegítés, a rászoruló emberek támogatása fontos, s ebben kiemelt szerep jut az áldozatsegítő központoknak.
A miniszter úgy vélte, hihetetlenül nehéz munkát végeznek a központok dolgozói, hiszen a problémák megoldása sohasem ér véget, mindig jönnek újabb áldozatok.
Tuzson Bence kiemelte: a jogrendszert is folyamatosan vizsgálni kell, hogy lehet-e többet segíteni az áldozatoknak. Jelezte, hogy hamarosan az Országgyűlés elé kerül egy törvénymódosítás, ezáltal az áldozatoknak is lenne beleszólása abba, mikor engedhető feltételesen szabadlábra az elkövető.
Király Nóra miniszteri megbízott arról beszélt, hogy az áldozatsegítő központok a segítés, odafigyelés, aktív támogatás kultúráját közvetítik a magyar társadalom számára. Fontosnak nevezte az állami szerepvállalást, ugyanakkor szerinte a társadalom széles rétegei, a közigazgatás, a szakmai, civil- és egyházi szervezetek nélkül az áldozatsegítés nem lehetne ennyire hatékony.
Cser-Palkovics András (Fidesz) székesfehérvári polgármester rámutatott, hogy az áldozatsegítésben a bizalom a kulcs, emellett szakértelem és emberség kell hozzá, hogy a munka hatékony lehessen.
Szelei Pál ezredes, az ORFK bűnügyi főosztályvezetője elmondta, hogy nyolc éve partnerei a minisztériumnak és a kormányhivataloknak az áldozatok megsegítésében, hiszen általában a rendőrök találkoznak elsőként az áldozatokkal, ők tudják bemutatni számukra az áldozatsegítést mint lehetőséget.
Tanárki Gábor főispán közölte, hogy a kormányhivatal igazságügyi osztályán eddig is működött áldozatsegítés, ahol az érintettek gyors és hathatós anyagi és lelki támaszt, jogi tanácsadást kaptak.
Mint elmondta, 2022-ben 155 fő kereste fel az osztályt, és minden második kérelmet nyújtott be, nekik 3,7 millió forint azonnali pénzsegélyt utaltak ki. Tavaly 10 százalékkal többen fordultak hozzájuk, és 5,3 millió forint támogatást biztosítottak számukra, ugyanakkor az idei számok látva az összeg tovább fog növekedni 2024-ben.
-MTI-