2016. október 1.

„A szüleim és a nagyszüleim arra tanítottak: minden nap tegyünk valami hasznosat…”


Maroshegy területét és lakói számát tekintve is az egyik legnagyobb székesfehérvári választókörzet. Képviselője, Brájer Éva alpolgármester maga is Maroshegyen él, mivel – mint mondja – itt találta meg gyerekkora szünidejének vidéki hangulatát, a városi viszonylatban csendes, jó környezetet, a jó közösséget.

– Maroshegy képviselőjeként mindig kiemelt feladatának tekintette, hogy megőrizze a városrész hangulatát és hagyományait – de felszerelve mindennel, ami egy megyeszékhelyen elérhető.

– Abszolút így van, azzal együtt, hogy a két dolog látszólag ellentmond egymásnak. Azt nagyon sajnálom, hogy három olyan nagy projekt indult el még az előttem lévő időszakban, amiből már nem tudtam úgy visszafordulni, ahogy szívem szerint megtettem volna. Bár végeredményben a háromból egyik projekt sem tudott igazán beindulni. Nem titok, a Harmatosvölgyről van szó, ahol sajnos kivágták az ősfákat, illetve az óvoda mögötti terület értékesítéséről – ezt már nem lehet visszafordítani.

– Az elgondolásai, tervei mennyire találkoznak a Maroshegyen élők elgondolásaival? Például amikor a Balatoni úton épült az Interspar, volt, aki attól tartott, hogy a Szilvamagban tönkremennek az üzletek.

– Ma már tudjuk: nem így történt, sőt, ahogy egy barátom viccesen nevezi, a Szilvamag Plaza fellendülésnek indult. Ennek ellenére az is igaz, hogy aki elé megépítik a buszmegállót, az sose fogja szeretni, akkor se, ha egyébként örül a buszközlekedés lehetőségének. Nincs olyan fejlesztés, amivel mindenki maradéktalanul elégedett lesz – ezért inkább az arányokra figyelek. Hiszen egy képviselő, még ha tagja is egy politikai közösségnek, a választókörzetében a lehető legtöbb ember érdekeit kell, hogy szolgálja, politikai meggyőződésüktől függetlenül. Az Interspar nagyon jó példa erre. Amikor a beruházás történt, én Maroshegy képviselője voltam, de Fideszesként az ellenzéki frakcióban ültem, ami azért más helyzet volt, mint ha az én politikai közösségem adta volna a polgármestert. Mert ha rajtam múlik, és a közgyűlés mögöttem áll, akkor egy emberibb léptékű, építészeti szempontból teljesen más képet mutató üzletközpont jött volna létre. Viszont pontosan tudtam, hogy szükség van a fejlesztésre, annyira elmaradott volt a körzet a többi városrészhez képest. Legalábbis föld fölött, mert – például Öregheggyel ellentétben – ez a városrész már csatornázott volt.

– Bár ezek a csatornák elég különleges utcaszerkezet alatt találhatók...

– Így van, de ezen az utcaszerkezeten változtatni nem lehet, pedig emiatt nagyon megterhelő az autóforgalom, és a hosszú utcák a gyalogos közlekedést is nehezítik. Ma már ilyen utcákat nem is lehetne kialakítani, de ezek az utcák régóta ilyenek, ez is a körzet öröksége, ilyenek a környék adottságai. Persze, normálisan járható utcákra szükség van, úgyhogy útfelújítási és járdafelújítási munkáknak folyamatosak kell lenniük, hogy egyszer majd a végére érjünk.

– Megkönnyíti a körzet fejlesztését, hogy az előbb említett politikai közösség elég egységes a feladatok sorrendjének kialakítása terén?

– Véleményem szerint nem csak a képviselt városrészért van felelősségünk, hanem a város egészéért. Ez azt is jelenti, hogy én „nem üthetem az asztalt” Maroshegyért akkor, amikor az Öreghegy csatornázását kell megoldani, a csatornázást követően pedig az öreghegyi utcákat fel kell újítani. Felnőtt, felelősséggel bíró képviselőként az egész városért gondolkoznunk kell.

– Mennyire tekinthető ma fejlett városrésznek Maroshegy?

– Tizenöt-húsz éves lemaradást kell behoznunk, és félreértés ne essék, ezt nem azért mondom, hogy bántsam az elődeimet. Egyszerűen más volt a világ húsz éve, ma már másképp kell meghozni bizonyos döntéseket, mint akkoriban. És ami nagyon fontos: soha nem szabad csak a mában dönteni, olcsó, pillanatnyi politikai babérok érdekében dolgozni.

– Hosszú távra szeret tervezni?

– Volt az elmúlt két évben olyan munka, aminek az eredményét valószínű én már nem fogom élvezni. De mégis: nagyon komolyan kellett venni nemcsak nekem, hanem a hivatal számos szakemberének is, akik ezen dolgoztak. És ennek a munkának az eredményeként egy olyan közgyűlési anyag állt össze, amely hosszú időre meghatározza Maroshegy jövőjét, például a közlekedés, vagy a csapadékvíz elvezetés terén. Ezek ma még nem látványos dolgok, de a gyerekeink, a jövőnk szempontjából nagyon fontosak.

– A diófát az unokáinknak ültetjük.

– Így van. Igen.

– Mi az, amit a saját eddigi képviselői időszaka legnagyobb eredményének tart?

– Talán azt, hogy a körzet rálépett egy olyan útra, ami lehetővé teszi a felzárkózást. Ebben benne van, hogy ma, ha Maroshegyen vásárolni szeretnének az emberek, akkor elmehetnek egy üzletközpontba. De találnak barkácsüzletet, informatikai termékeket, és a Szilvamagban működő kisebb vállalkozások szépen működnek, fejlődnek – nem mentek tönkre a multik kinyitásakor. A Szilvamag további fejlesztése éppen ezért folyamatban is van, mert fontosnak tartom, hogy esztétikailag is szép legyen. Ebben még sok a tennivalónk, de ez is a felzárkózást szolgálja. Akárcsak a Gárdonyi Géza Művelődési Ház felújítása, amelyre miniszterelnök úr a kihelyezett kormányülésen tett ígéretet, amikor – és ez nagyon megtisztelő volt – megkérdezte, hogy mit szeretne Maroshegy. De  nagyon büszke vagyok a Szent Kristóf templom kertjének gyönyörű térkövezésére is, aminek kivitelezéséhez nemcsak pénzügyi támogatást adtam, de a tervezésben is részt vettem. Mindemellett van egy szellemiség is a körzetben, amire büszkék lehetünk, és ezt látványában a Fűzfakorona és a Székelykapu is szemlélteti: jelzik azt az emocionális kötődést, amely számunkra otthonná, valódi élettérré teszi Maroshegyet. Emellett számos könyv is megjelent az elmúlt években, melyek az itt élő emberek, a városrész alakulásának történetét tárják elénk.




– Ez a szellemiség vezette a közéleti szerepvállalásához is?

– A közéleti szerepvállalásom nem volt ilyen tudatosan felépített – inkább azt mondanám, hogy belesodort az élet, az érzelem. A Fidesz akkori vereségei, a tenni akarás hajtottak errefelé, munkát kerestem, a „kenyér” eszembe sem jutott. Valószínű, hogy Gógl Árpád előbb észrevett bennem valamit, mint én saját magamban… Az első ciklusomban, 2002-ben listáról kerültem a közgyűlésbe – és nagyon hálás vagyok, hogy így történt. Képviselőként is, politikai közösség tagjaként is azt tartom hasznosnak, ha van lehetősége az embernek az ellenzéki létben kezdeni, abban dolgozni. Persze biztosan sokkal kényelmesebb már akkor csatlakozni, amikor a pozíciót lehet elfoglalni, de engem ez a fajta kényelem sosem vonzott. Azt is vallom, hogy ehhez a pályához is kell, főként a politikai részéhez valamiféle velünk született képesség, ha úgy tetszik tehetség. Ma is nagyon szívesen gondolok vissza azokra az évekre, amikor Cser-Palkovics Andrással, Róth Péterrel dolgozhattam Gógl Árpád mellett. Szerettem azokat az éveket.

– Sikerült belerázódni a feladatokba az első ciklusban?

– Remélem igen, de annyira biztosan, hogy nem volt számomra kérdés, ha a politikai közösség, amelynek tagja vagyok, is úgy látja jónak, szeretnék minden kockázat mellett is egyéni körzetben indulni. Azt gondolom, hogy az igazi képviselői munkának ez a terepe. Persze, egy képviselő megválasztásában mindig szerepet játszik az is, hogy melyik politikai közösség tagja – de remélem, hogy három ciklus után hihetem egy picit azt, hogy valamit a személyiségem is hozzátett a sikerhez.

– Meg a munkája.

– Szerintem munka nélkül nem lehet eredményt elérni. Én alapvető emberi értékekben hiszek. A szüleim és a nagyszüleim arra tanítottak: mindig úgy feküdjek le, hogy legyen értelme a napnak – minden nap tegyünk valami hasznosat. De az emberi tényező is fontos: szomorú olyan emberekkel találkozni a politikában – hozzá teszem: is – akik egy idő után már elhiszik magukról, hogy milyen nagy emberek, és elfelejtik, honnan jöttek. Én büszke vagyok arra, hogy a maroshegyieknek Évike vagyok, még ha a privát életemben nem is hív így senki.

– Az „Évike” Maroshegyen kitüntetés…

– Abszolút dicséret, annak is élem meg, sőt, nagyon hálás vagyok azért, hogy nem „képviselő asszonynak” szólítanak. Nekem ez emberileg sokat jelent. Visszaigazolás.

– Az önkormányzati képviselőként szerzett tapasztalatai mennyire könnyítették – vagy nehezítették – a munkáját az országgyűlésben?

– Más lépték. Ennek ellenére a törvényhozatalban, az átlátásban ártani biztosan nem árthat az önkormányzati tapasztalat.

– Befejezésül kérdezhetek egy nehezet? Azzal a gondolkodásmóddal, amivel például a munkához viszonyul – biztos, hogy jó korba született?

– Talán csak mi hisszük azt, hogy az a világ a legnehezebb, amiben éppen élünk. Gondoljunk a Móricz Zsigmond írásaiban szereplő korszakra – mintha ma lenne. Úgyhogy abból a világból kell a legjobbat kihozni, amibe születtünk – és ez a gondolkodásunkon, alapvető emberi értékeken múlik.

 

Török Péter

 

(Cikkünk a Fehérvári Polgárban megjelent írás szerkesztett változata.)

 




LEGFRISSEBB VIDEÓK

Szakképzési műhelyek – a „Jáky”


„Ez mára nekem egy szupererő…”


Elkészült a sport- és szabadidőközpont a Palotavárosi tavaknál