2016. október 1.

„Minden nap küzdeni kell az emberek bizalmáért…”


Farkas László huszonötödik éve képviseli Palotaváros lakóit a székesfehérvári közgyűlésben. Mint mondja: minden választás alkalmával meglepődött azon, hogy a választók újra és újra megtisztelték bizalmukkal - azzal együtt, hogy a hosszú évek alatt mindent megtett a körzetért. Ugyanis maximalista, így számára ez a természetes.

– Alapító tagja a fehérvári közgyűlésnek – egyedüliként a mostani csapatból?

– Egyedüliként, igen, 1990 óta – és mind a hét ciklusban Palotaváros egyéni választókörzetben választottak meg, ami számomra is szinte hihetetlen.

– Hogyan emlékszik az első, 1990-es választásra?

– Az volt a legszebb. Eufórikus hangulatban volt mindenki. Kezdődött a „négy igenes” népszavazással, aztán jött a parlamenti választás, majd az önkormányzati választások. Én akkor kerültem a politikába, és első alkalommal mindjárt sikerült is nyerni – már akkor is nagy fölénnyel. El sem tudtam képzelni, hogyan működik ez az egész, és hogy mi lesz a feladat.

– Akkor mi volt a motiváció?

– Az, hogy a rendszer megváltozott. Aktív részese akartam lenni ennek a folyamatnak, amit sokan érdeklődve figyeltünk, mert lezárt egy olyan, nagyon hosszú korszakot, amit senki nem szeretett. Akkoriban a legtöbben azt gondolták a rendszerváltásról, hogy este lefekszünk, és másnap reggel kolbászból lesz mindenhol a kerítés. Persze, ez nem így volt, mindenki tapasztalta a saját bőrén. Ahogy Antall József mondta: voltak nyertesei és vesztesei a folyamatnak – de alapvetően szerintem inkább nyertesi voltak. Muszáj volt ezt megcsinálni.

– Ön szerint jó úton járunk?

– Igen. Tudomásul kell venni, hogy Magyarország nagyon kitett a világgazdaságnak: nyersanyagban szegény ország vagyunk, tehát mindig valahová igazodni kell. Ez a történelem során is mindig így volt – meg most is így van: most az Európai Unió az igazodási pont. Göröngyös út ez, mert a 2008-as válság óta a külső körülmények sem a legoptimálisabbak. Kemény munka és kitartás kell, de ha bízunk saját magunkban, akkor sikerrel járhatunk. Küzdeni kell, és minden este megkérdezni saját magunktól, hogy mindent megtettünk-e a saját boldogulásunk érdekében – vagy a közösség érdekében, amelyben élünk.

– Bár független jelöltként is meggyőző fölénnyel nyerte a választásokat, nem gondolta soha, hogy valamelyik párt színeiben könnyebb dolga lenne?

– Indultam én pártszínekben is, de valamiért mindig azt mondtam, hogy listáról nem akarok bekerülni. A listáról bekerülő képviselő súlytalan. Jóval kisebb a felelőssége, mint a körzetben megválasztott képviselőnek. Aki egyéni választókerületben megméreti magát, hét-nyolc más jelölt ellen, és győzni tud – annak nagyon nagy a felelőssége a választói felé. És persze azok felé is, akik nem rá szavaztak.




– Nekem úgy tűnik, hogy Ön szereti ezt a felelősséget…

– Igen, de ez nem csak a képviselői munkámra igaz. Aktív koromban lényegében mindig vezetőként dolgoztam, emberekkel foglalkoztam, embereket irányítottam, emberek sorsával törődtem. Emellett mindig maximalista voltam, és azt, amit én tudtam teljesíteni, azt elvártam a munkatársaimtól is. Ez ugyanis a siker kulcsa. Nem szabad megelégedni a középszerűséggel  – egy munkahelyen is mindennap bizonyítani kell, akárcsak egy választókörzetben. Ilyen értelemben a kampány nem egy hétig tart, hanem négy évig.

– Hány éves volt 1990-ben?

– Pontosan negyven – tele életerővel. Már ott volt a három gyerekem, már nem kisgyerekek, de még nem is nagyok. Szóval, szerencsére volt egy biztos családi háttér, ami nélkül ez a munka elképzelhetetlen lenne. A családom soha nem kérdezte, miért csinálom – viszont én is mindig figyeltem, hogy a képviselő munka soha ne menjen a család rovására.

– A munkahely rovására sem ment a politizálás?

– Nem, soha. Én az Alcoa-nál dolgoztam huszonöt évig, aztán 1998-ban mentem át egy amerikai, de német érdekeltségű céghez. Amikor elmondtam a főnökömnek, hogy foglalkozom politikával is, azt mondta: őt nem érdekli, mint csinálok a szabadidőmben, a cégnél végzett munkámat a szakmai teljesítményem alapján fogják megítélni. Ez így is történt – a munkámra pedig nem lehetett panasz, a részleg, amit vezettem, kiemelkedően működött. Én dolgozni is nagyon szerettem – és a képviselői tevékenységet is teljes erőbedobással végzem. Azért a hobbimra is marad időm: a családi örökségemben, egy hétvégi házban kertészkedem.

– Azért kérdeztem rá az életkorára, mert utánaszámoltam, hogy az első interjú, amit Önnel készítettem, idestova húsz évvel ezelőtti. És azt látom, hogy ez idő alatt alig változott. Szerintem még külsőre se nagyon – de a tempó, az aktivitás biztosan ugyanaz. Ez belülről is így látszik?

– Én azt érzem, hogy nem lazítottam. Nekem minden választás hatalmas kihívás, óriási küzdelem volt. Nem titok, hogy úgy az ötödik ciklus környékén már nagyon le akartak győzni azok, akiknek nem tetszett, hogy régóta itt vagyok. Végeredményben büszke vagyok arra, hogy a legutóbbi választás előtt a városban a Fidesz a legnagyobb kampányt ellenem folytatta: volt olyan rendezvényük, amin az egész frakció megjelent. De én erre is csak azt mondtam, amit korábban is: hogy minden nap küzdeni kell az emberek bizalmáért. Kemény munka megszerezni, és nagyon könnyű elveszíteni – úgyhogy erre mindig odafigyeltem. Én a választópolgárokat is úgy kezelem, mintha a munkatársaim lennének – és ennek a legjobb eszköze a közvetlen kapcsolat.

– Hány ciklus van még ebben a lendületben?

– Nézze, a mostani ciklus végén már huszonkilenc éve leszek képviselő. Az nagyon nagy idő. Ráadásul néha már el is keseredem, amikor azt látom, hogy rengeteg pénzt költünk az emberek életének javítására, közben meg vannak olyan kis csoportok, akik ezt semmibe veszik, és tönkreteszik más emberek munkáját. Ez elkeserítő – de végül mindig felülkerekedik a másik énem, és már csak azért sem adom fel.

 

Török Péter

 

(Cikkünk a Fehérvári Polgárban megjelent írás szerkesztett változata.)

 



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Szakképzési műhelyek – a „Jáky”


„Ez mára nekem egy szupererő…”


Elkészült a sport- és szabadidőközpont a Palotavárosi tavaknál