2021. július 8.

Megújul az István Király Iskola udvara, és zajlik a parkolóépítés is


A következő tanévnyitón már felújított belső udvar fogadja a harmincöt éves jubileumát ünneplő István Király Általános Iskola tanulóit. A képviselői keretből elindult beruházás mellett zajlik az intézmény mellett a parkolók építése, huszonkét új kialakítású, valamint két „kiss & go” hellyel, amelyek harmincötmillió forintból valósulnak meg.

Felújítják az István Király Általános Iskola belső udvarát, így a két éve kormányzati forrásból felújított kézilabdapálya után most újabb fejlesztés valósul meg az intézményben. Az intézmény belső udvarának burkolata töredezett volt, sok helyen felpúposodott, és emiatt balesetveszélyessé vált, így a felújítással nem lehetett tovább várni. A beruházás a körzet önkormányzati képviselőjének keretéből valósul meg, és eredményeképpen az idén harmincöt éves iskola ősszel már a megújult udvaron fogadhatja a gyerekeket.



A nyári tábor után rögtön elkezdték a munkálatokat az Útéppark és a Városgondnokság szakemberei. Már felbontották az aszfaltburkolatot, amelynek helyére térkő burkolat kerül, több mint tízmillió forintból. Az udvaron található négy zöldszigetet később újítják meg, a tervek szerint társadalmi összefogással.



Az intézménynél egy másik fontos fejlesztés is megvalósul: a pandémia előtt elkezdett projekttel, a Saára Gyula-program keretein belül parkolókat újítanak fel, illetve építenek önkormányzati forrásból, harmincötmillió forint értékben. Az iskolába érkezőket és az itt élőket kiszolgáló fejlesztés során huszonkét új parkolóhelyet alakítanak ki, emellett két „kiss & go” parkoló is létesül.

(forrás: szekesfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása