Imádság és emlékezés a Székesegyház ’56-os emlékkeresztjénél és a mártírok emléktáblájánál
Imádságos megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója tiszteletére a Szent István-székesegyház ’56-os emlékkeresztjénél és a mártírok emléktáblájánál. A Székesfehérvári Püspökség által szervezett eseményen részt vettek a történelmi egyházak, Székesfehérvár Megyei Jogú Város, Fejér vármegye, valamint a fegyveres és rendvédelmi szervek elöljárói, vezetői.
Az ünnepi rendezvény nyitányaként a résztvevők közösen énekelték el a Himnuszt, majd Nagy Gáspár Október végi tiszta lángok című versét szavalta el Szűcs Boglárka, a Székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 12. A osztályos tanulója.
Ezt követően Dolhai Attila, a Vörösmarty Színház igazgatója mondott emlékező beszédet mindazok tiszteletére, akik életüket adták a szabadságért, a demokráciáért és az igazságért.

Dolhai Attila arról szólt, hogy ’56-ban megszűnt a félelem annak ellenére, hogy nemzetünk évekig, évtizedekig tűrte a mások által kijelölt sorsát. Őseink azonban hittek a szabadságban, s ha mi is hiszünk, megszületik bennünk a remény arra, hogy képesek vagyunk újra tenni a békéért. E nemzet sokszor bizonyította, hogy képes elfogadni a nehéz időket és képes újraszülni a szabadságát. Azok, akik a szenvedéseikben kitartottak, hittek a feltámadásban. Hitük olyan erős volt, hogy közös cselekvésre buzdította őket, ami – ha rövid időre is – elhozta a mámorító szabadságot.
Az emlékező beszédet a történelmi egyházak képviselőinek imádsága követte. A hősökért és áldozatokért Spányi Antal megyés püspök, Tavasz Kristóf református lelkész, Bencze András evangélikus lelkész és Merényi Zoltán baptista lelkipásztor mondott imát. A történelmi egyházak imádságait követően a résztvevők megkoszorúzták az emlékhelyet, majd a Szózat közös eléneklésével zárult a Székesfehérvári Püspökség eseménye.
.jpg)
Nemzeti ünnepnapunkon, október 23-án, csütörtökön 17.00 órakor Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Fejér Vármegyei Önkormányzat szervezésében néma koszorúzást tartanak a Bazilika ’56-os emlékkeresztjénél, ahova tisztelettel invitálják az emlékezőket.