2020. szeptember 30.

Egyre kevesebb élelmiszert pazarolunk


Az elmúlt három évben 4%-kal csökkent a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyisége. Így is évente 65 kilogramm élelmiszert dobunk ki fejenként, ami még mindig jobb, mint a 92 kilogrammos uniós átlag.

Hazánkban először 2016-ban készítettek élelmiszerhulladék-felmérést a Nébih „Maradék nélkül” programjának szakemberei, majd 2019 végén megismételték a vizsgálatot. Az új adatok alapján egy átlagos magyar állampolgár 65 kg élelmiszert dob a szemetesbe évente, szemben a korábbi, 68 kg/fő/év mennyiséggel. A 4%-os csökkenés azért is jelentős eredmény, mivel az eltelt időszakban a vásárlóerő bővülése megközelítőleg 16%-os volt.



Nem változott azonban az élelmiszer-hulladék összetétele: a keletkező mennyiség fele az elkerülhető kategóriába tartozik, azaz keletkezésük egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne. Az élelmiszer-pazarlásunk valójában tehát fejenként 32-33 kg évente. Leggyakrabban készételek, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint kenyér, illetve egyéb pékáruk mennek veszendőbe.



Ez idáig hazánk az egyetlen ország a közép-kelet-európai régióban, ahol készült felmérés ebben a témakörben. A közeljövőben azonban várhatóan más nemzetek is megjelentetik majd adataikat, 2020-tól ugyanis minden EU-s tagállam számára kötelező az élelmiszer-hulladék mérése.



A mostani kedvező, azaz csökkenő tendencia fenntartásában a jövőben is fontos szerepe lesz a tudatos fogyasztóknak. Erre szeretné felhívni a figyelmet a hivatal szeptember 29-én, az élelmiszer-pazarlás elleni világnapon, amit az ENSZ kezdeményezésére idén szerveztek meg először.

(forrás: portal.nebih.gov.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása