2021. március 9.

Megújuló utak Fejér megye déli részén


Indul a kivitelezés a Simontornya és Szabadbattyán közti út Sáregrest érintő szakaszán. A három és fél kilométeres, 523,8 millió forintból megújuló útszakaszt átadták a nyertes kivitelezőnek, így máris indulhat a felújítás.

Sáregres főutcájára már ráfér egy alapos felújítás: vagy ötven éve nem történt itt ilyesmi, inkább csak foltozgatták a legkomolyabb hibákat. Most azonban a 61-es út bekötőjétől kezdve egészen a település túlsó végéig rendbe teszik az útburkolatot - sőt, megújulnak parkolók is, valamint az útszakasszal érintett kilenc buszmegálló is új külsőt kap a négy hónapos munkálatok végére.



A Magyar Falu Program keretében több útszakasz is megújul a közeljövőben. Ilyen például a csőszi bekötőút valamivel több mint egy kilométeres szakasza, amelyre már ugyancsak megkötötték a kivitelezési szerződést, bruttó 171,1 millió forint értékben. Itt is megtörtént a munkaterület átadása, vagyis kezdődhetnek – és rövidesen kezdődnek is - a munkálatok.



Sárosd térsége sem marad felújított útszakasz nélkül – ami a munkálatok idején nyilván jelent némi kényelmetlenséget az arra közlekedőknek, de az elkészülő felújítás után itt is lényegesen kellemesebb lesz majd autózni. Az érintett terület az Adony és Káloz közötti út nagyjából ötszáz méteres szakasza, amely 76,2 millió forintból újul meg – és itt sincs már technikai akadálya a munka megkezdésének, hiszen a kivitelezési szerződést aláírták.



A Simontornyát és Iregszemcsét összekötő, Igar-Vámszőlőhegy települést érintő, 3,35 kilométeres útszakasz felújítása is a célegyenesbe fordult: a bruttó 462,1 millió forintos beruházás a tervek szerint március végén indulhat el.
Fejér megye déli részén nagy ütemben zajlanak az útfelújítások – ami azt illeti, van néhány útszakasz, amire bőven ráfért már, hogy kijavítsák. Annál is inkább, mivel a mostani felújításokkal érintett települések lakói közül sokan használják ezeket az utakat munkába járásra.



Az utak megújításának terve, és a megvalósítás kidolgozása nem mai keletű: a 2016-ban Dunaújvárossal a Modern Városok Program keretében aláírt szerződés egyik lényeges eleme volt a városkörnyéki utak felújítása a munkaerő mobilitásának elősegítése érdekében. Ezeken az utakon naponta több ezer ember ingázik, így a felújítások jelentősen javíthatják a térség versenyképességét, miközben biztosítják a biztonságosabb közlekedést. A meglévő utak felújítása, és ezáltal a munkaerő hatékony összekötése az ipari parkokban lévő munkahelyekkel az érintett települések szándékai szerint akár beruházás-ösztönző is lehet.



Az ország közúthálózatának felújítására három, párhuzamosan futó programból igényelhetők források. A Komplex Útfelújítási Programot 2016-ban indították el - ennek költségeit kizárólag költségvetési forrásból fedezik. A másik a Magyar Falu Program, amelynek van a vidéki útszakaszok rendbetételét támogató eleme, a harmadik pedig a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, amelynek keretében uniós társfinanszírozással javítják egyes útszakaszok műszaki állapotát. A három útfelújítási programban 2016 és 2020 között kettőszáznyolcvanmilliárd forintból több mint kilencszáz útszakasz újult, összesen meg mintegy kétezernégyszáz kilométeren.


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása