2021. június 29.

Budapest-Balaton kerékpárút: szerdán kezdődik a munkavégzés a fehérvári szakaszon


Ezen a héten szerdán kezdődik meg a Budapest-Balaton kerékpárút Székesfehérvár-Polgárdi közötti szakaszának kivitelezése. Az építtető cég tájékoztatása szerint a június 30-án kezdődő munka még nem jár forgalomkorlátozással.

Székesfehérvár és Polgárdi közötti mintegy 15,7 km egybefüggő, önálló, új nyomvonalon vezetett kerékpárút építése valósul meg a Budapest-Balaton kerékpárút részeként. Emellett a meglévő közutakon forgalomtechnikai beavatkozás is történik. A szakaszon lesz még egy 38 méteres kerékpáros híd is a székesfehérvári elkerülő út felett, valamint két kisebb kerékpáros híd a Nádor-csatorna és a Malomcsatorna felett.



A projekt Székesfehérváron, a Balatoni út-Nagykárolyi utca csomópontjától kezdődik, és Szabadbattyán, Kőszárhegy és Polgárdi területén is áthalad. A települések között többnyire új nyomvonal épül, míg a településeken jellemzően már meglévő utakon jelölnek ki kerékpárutakat.

A nagyszabású beruházás kivitelezése június 30-án, szerdán kezdődik majd, többek között kerítésbontással. A kivitelező Reaszfalt Kft. tájékoztatása szerint a területelőkészítő munkák még nem járnak forgalomkorlátozással - a későbbi lezárásokról, terelésekről a kivitelező a projekt előrehaladtával tájékoztatja majd a lakosságot.

(forrás: okkfehervar.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása